Szabó Imola Julianna: Szimona és Zsabka

Szabó Imola Julianna színpompás, egyedi stílusú képes mesekönyve egy lengyel biológusról szól, Simona Kossakról, aki három évtizedet töltött el a Lengyelországban található Białowieża-erdőben, mely gyakorlatilag őserdő, és pl. az európai bölény már csak ott él szabadon. Egy Dziedzinka (ejtsd: dzsedzsinká) nevű erdészházban élt, és szó szerint összebarátkozott az erdő apraja-nagyjával. A címbéli Zsabka pedig apró vadmalacként került Szimona védőszárnyai alá, ahol négymázsás fenevaddá cseperedett, kivéve, hogy egyáltalán nem viselkedett vadállat módjára, szépen éldegélt ő is a házikóban, mint Szimona egyik legjobb barátja.

Szabó Imola Julianna könyve mondjuk nem beszéli el kettejük teljes élettörténetét, és még csak nem is velük kezdi a mesét. Hanem két jávorszarvassal, akiket kis híján halálra rémít egy, az erdőn átsuhanó, furcsa, éktelenül gyors és hangos valami, s ez elől menekültükben összecsődítik az erdő már említett apraját-nagyját, s arra jutnak, hogy Szimonával kell beszélniük, mert ő ember, hátha tud megoldást erre a nagyon is emberinek látszó, félelmetes problémára. Melyről kiderül, hogy egy vonat. És bizony, Simona Kossak egyik találmánya volt az a jelző bigyó, ami figyelmezteti a vasút közelében lévő állatokat a vonat közeledtére. Megmondom őszintén, én még sem erről, sem Szimonáról nem hallottam korábban, s már csak emiatt is hálás lennék a Cser Kiadónak és Imolának, hogy elkészült ez a könyv.

Hanem túl azon, hogy milyen fontos témáról szól, ez egy végtelenül bohókás, szerethető, játékos, szép és különleges könyv is. Imola a szavakat is csudásan szövi, a képek meg egyszerűen varázslatosak. És az egyszerűt úgy is értem, hogy felületes első pillantásra amolyan tapétamintáknak tűntek, mittudomén, de kiderült, hogy a jobbára egyszerűnek ható növényi minták között megannyi apróbb-nagyobb titok is van, és hogy szóban és képben is olyat tesz ez az író-rajzolónő, amihez foghatót keveset találni még az amúgy gazdag magyar gyermekkönyves világban is. Az egymás után felbukkanó állatok egytől egyig egyedi, jópofa fazonok, és néhány szóval meg persze a mókás rajzokkal teljes jellemeket tár elénk Imola, s mire az állatsereglet a Dzsedzsinkához ér, már az olvasó is barátjának érzi az egész erdőt. S mi többet meg szebbet várhatnánk egy mesekönyvtől, mely az erdőről szól?!

Szóval ez egy üdítően friss és egyéni könyv, amit gyerek- és felnőtt fejjel is nagyon lehet szeretni. Olyan könyv, amit még sokszor elő fogok venni, hogy a képeiben gyönyörködjek, és hogy újra végigvegyem, miféle népek is élnek az erdőben. Hogy emlékeztessen rá, hogy mennyi csoda van itt, Közép-Európában is, amiért érdemes élni, meg amit meg kell védeni. S hogy ehhez mennyire kell a szeretet és a humor.