Anders de la Motte: Üvegember

Chris Carter és Yrsa Sigurðardóttir mellett Anders de la Motte az a szerző, akinek bármikor vakon, a fülszöveg nélkül is beszerzem a kötetét. Mert biztos lehetek benne, hogy izgalmas, minőségi krimit kapok, igazi hamisítatlan skandináv noir hangulatot. Az Üvegember izgalmas borítójával azonnal levett a lábamról, és azt kell, hogy mondjam, nálam ez a kötet viszi a prímet, pedig már minden eddigi megjelenést olvastam a szerzőtől.

Leo Askert száműzték az Elveszett lelkek osztályára, ám ő nem az az ember, aki nyugodtan tudna ülni, és ne keveredne bele egy újabb nyomozásba. Ráadásul most az apja élete a tét: megvádolják egy tizenhat évvel ezelőtti gyilkossággal, és csak a lánya mentheti meg. Folytatódik a korábbi kötetből ismert családi pszichológiai hadviselés, melybe most már az anyja is beszáll. Eközben Martin Hill is felbukkan, a lábadozás helyett egy visszautasíthatatlan ajánlat miatt az Irving család alkalmazásába áll, ám hamarosan rájön, a munkaadója korántsem az az ember, akinek látszik. 

A történetvezetés során még mélyebbre megyünk a két barát, Leo és Martin gyermekkorába, furcsa családi kapcsolataiba, amelyek színesítik az amúgy is bizarr cselekményt. A váltott nézőpontú elbeszlés kitűnő hátteret nyújt ehhez. A családi birtokon furcsa, már-már misztikus események történnek, amelyekre sokáig nem kapunk magyarázatot. Bár viszonylag hamar megtudjuk, ki áll a gyilkosságok hátterében (mert a szerző szándékosan leleplezi előttünk a kilétét), de a végkifejlet tükrében ez egyáltalán nem von le a kötet értékéből. Lesz így is csavar a végén. A nyomozónő karaktere önmagában is érdekes, de Martin Hill urbexes kalandjai, az ufók és az orvostudomány fejlődésének morális kérdései tovább fokozzák az izgalmakat. Fontos kérdéseket tesz fel Anders de la Motte: meddig lehet elmenni a kísérletezésekben egy új módszer engedélyezése miatt? Van, akinek semmi sem szent…

Már a Leo Asker-sorozat kezdő kötete is magasra tette a lécet a különleges főszereplőkkel, de a második rész nekem még koherensebb, kidolgozottabb és érdekesebb volt. Misztikumba hajló elemek, furcsa, diszfunkcionálisan működő családok, szörnyű titkok és egy brutális kísérlet: mindez az egyveleg tökéletesen, cseppről cseppre adagolva, mintha csak infúzión lennénk, és a vége pedig maga a színtiszta döbbenet. Tűkön ülve várom a sorozat folytatását. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a paranormális jelenségeket.