Főkép

Emlékszem sok évvel ezelőtt a budai várban voltam egy meleg nyári napon és – azt hiszem – az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódóan végeztek próbarepüléseket mindenféle égi szerkezetek a Duna felett. Alapból nem ezért „zarándokoltam” fel a Várhegyre. Az ünnephez kapcsolódó rendezvényt néztük meg barátaimmal, amikor egy nagyon jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető, mély és egyre erősödő „dorombolás” ütötte meg a fülem. Az ujjaim bizseregni kezdtek, szaporább lett a szívverésem és beindult a boldogsághormon-termelésem. Gyorsan kerestem egy helyet, ahonnan láthatóvá vált a Duna és a pesti oldal. Szép komótosan, a folyásiránnyal megegyezően, egy B–25 Mitchell amerikai ikermotoros bombázógép húzott el szinte karnyújtásnyira előttünk. Földöntúli élmény volt.

 

Persze sem ekkor, sem a későbbiekben nem jutott az eszembe – Bjørn Berge könyvének elolvasásáig –, hogy milyen – nagyon sok esetben értelmetlen – pusztítás, mennyi fájdalom és mennyi – civil – halál kapcsolódik Mitchell-hez és társaihoz (Guernica, London, Drezda, Hirosima, Nagaszaki, Vietnám, Irak, Szerbia, Csecsenföld, Afganisztán, Ukrajna, Irán, nem folytatom, borzasztóan hosszú a sor).

 

A szerző neve elsőre talán nem cseng ismerősen a nagyközönség számára, ám A levegő zsarnokai című könyvével egy olyan hiánypótló művet tett le az asztalra, amely garantáltan elgondolkodtatja és meglepi még a repülés iránt fogékony olvasókat is. A könyv nem a repülés heroikus vagy romantikus oldalát mutatja be, hanem egy sötétebb, árnyaltabb képet festve mutatja be az emberi ambíciók, a technológiai fejlődés és a pusztítás szimbiózisát a levegőben.

 

Berge, aki maga is szenvedélyes repüléstörténeti kutató, rendkívül alapos munkát végzett. Könyve nem egy száraz történelmi krónika, sokkal inkább egy izgalmas utazás a robbanómotoros repülés (h)őskorától napjainkig. Látszólag elszigetelt történeteket mesél el nekünk, de ezek olyanok, mint egy puzzle darabkái. Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy kezd egyre világosabbá válni az összkép.

 

A mű alaptémája a levegő hatalmának és a vele való visszaélésnek a története. Berge bemutatja, hogyan vált a repülés a XX. század egyik legfontosabb stratégiai eszközévé, és miként használták fel különböző hatalmak az uralom, a pusztítás vagy éppen kémkedési célokra.

 

A kötet szinte minden lapján látszik, hogy rendkívül részletes és precíz adatgyűjtés eredményeként született. A szerző nem elégedett meg a – néha – felszínes tényekkel, hanem dolgok mélyére ásott, feltárta a kulisszák mögötti intrikákat, politikai játszmákat, illetve személyes drámákat. Mesterien fonja össze a történelmi eseményeket a személyes sorsokkal, így a könyv nem csupán tények és adatok halmaza, hanem emberi történetek gyűjteménye is. Érzékletesen mutatja be a pilóták, a mérnökök és a politikusok döntéseinek súlyát és azt, hogy ezek a döntések milyen hatással voltak a világra.

 

Berge képes a száraz tényeket izgalmasan tálalni, és az összetettebb technikai részleteket is érthetővé teszi a laikus olvasó számára. Így egy igencsak olvasmányos és magával ragadó kötetet tarthatunk a kezünkben. Rendkívül informatív, ugyanakkor lebilincselő; néhol már-már irodalmi igényességgel megírt részekkel találkozunk, de a szarkazmus és az irónia sem áll távol a szerzőtől.

 

Azt fontos hangsúlyozni, hogy Berge nem ítélkezik, csupán bemutatja a tényeket. Nem moralizál, de a sorok között érezhető egyfajta figyelmeztetés az emberi hatalomvágy és a technológiai fejlődés árnyoldalaival kapcsolatban. A sorokat olvasva akarva-akaratlan elgondolkodunk a repülés kettős természetéről: hogyan képes összekötni a világot és hogyan válhat a pusztítás eszközévé is.

 

Összességében Bjørn Berge A levegő zsarnokai című műve szerintem egy kiemelkedő alkotás, amely méltán foglal el különleges helyet a repüléstörténet irodalmában. Akár a repülés, akár a történelem, akár az emberi természet sötétebb oldalai iránt érdeklődik valaki, ez a könyv biztosan leköti az olvasó figyelmét. Egy olyan mű, amely nem csupán informál, hanem elgondolkodtat, és új perspektívából mutatja be a repülés történetét. Különösen ajánlott mindazoknak, akik szeretik a részletes és alapos kutatáson alapuló, mégis izgalmas és olvasmányos történelmi írásokat.