Tom Taylor - Matyáš Namai: A Dalai Láma útja

A puhafedeles, de igen igényes kötet borítóján ez áll: „Őszentsége a 14. dalai láma életének története képregényben Őszentsége áldásával”. Mármost a tibeti buddhizmus legfontosabb-legismertebb alakjának történetét, valamiért úgy gondolom, a világ ezen fertályán viszonylag sokan ismerik, még ha nincs is mostanság annyira a köztudatban, mint akár egy évtizede. Ugyanakkor elég csak az utóbbi néhány év világtörténelmi eseményeire gondolni, máris világos, hogy ez azon történetek közé tartozik, amelyeket újra meg újra el kell mesélni, nem lehet elégszer…

Persze Kínában bizonyára ma is egy álnok rohadéknak állítja be a propaganda ezt a kopasz, szemüveges szerzetest, de hát minden korban minden leigázó úgy forgatta a szót, s úgy írta át a történelmet, hogy abból ő jöjjön ki jól. Az, hogy a világ más részein a 14. dalai láma pl. Nobel-békedíjat kapott, és sokak szemében ő a lelki béke, a szeretet, a kedvesség kétlábon járó megtestesülése, olyan példa, akit vallási beállítottságtól függetlenül is tisztel és elismer sok-sok ember, bizonyos szempontból mellékes. Mert a vérvalóság az, hogy az ’50-es évek vége felé Kína lerohanta Tibetet, legyilkolt, megkínzott, hazátlanná tett sok-sok ezer tibetit, és azóta is bőszen zsákmányolja kifelé a terület ásványkincseit, meg amit még ott talál. Az emberi történelem zöme erről szól, nem? Az erősebb (néha az okosabb) elveszi a gyengébbtől, ami neki kell, és amikor a gyengébb jelzi, hogy ez neki nem jó, akkor még jól meg is öli. Ez zajlik szerte a világban most is, és minden más csak körítés. A hatalmat birtoklók meg elképzelni sem tudják, hogy ne éljenek vissza a hatalmukkal.

S mégis, ez a képregény képes valamit átadni abból a részint fennkölt, részint rendkívül gyakorlatias és végtelenül egyszerű életfilozófiából (uram bocsá, szeretetből, kedvességből, békességből) is, ami annyira jellemző a 14. dalai lámára. Ámbár három színt is használt az illusztrátor Matyáš Namai, a képregény feketén-fehéren bemutatja, mi történt Tibettel, és hogy a nyugati világ minden bratyizás és mutatott együttérzés és sajnálkozás mellett sem tett valami sokat a kínai elnyomás ellen. Azt sem hallgatja el, hogy volt ennek politikai összejátszás is az okai között – ahogy az a szimpla, kegyetlen valóság is, hogy Kínával nem lehet csak úgy szembeszállni (ahogy Indiának is odavágott, mikor merészelte a tibeti menekülteket támogatni)… S mégis, a borítón látható, sárgába-bordóba öltözött szerzetes meg tudott maradni annál, hogy a békéért szóljon, és azt sugározza.

Tom Taylor (avagy Tomás Krejí) persze a dalai láma hivatalos életrajzát írta át képregényre, ami azért, valljuk be, elsősorban Namai képei miatt lett képregényként olyan átütő erejű. Néha még így is nehéz követni a váltásokat, gondolatok és történések között, de azt gondolom, ez is azt szolgálja, hogy az olvasó rákényszerüljön maga is átgondolni, mit lát ezeken a lapokon. Mert, pláne európai fejjel, nagyon nehéz, ha ugyan nem lehetetlen felfogni is, hát még megérteni, hogy tud harag, gyűlölet nélkül megnyilatkozni ez a csuda ember a kínai elnyomókról, és nem is biztos, hogy itt megérti majd, mert a buddhista tanítások azért eléggé mérsékelten jelennek csak meg a képregényben. A rajzok és a színek használata azonban, azt gondolom, segíti az intuíciót, a mélyebb megértést. Hogy pl. ugyanaz a bordó vagy sárga vagy acélkék mi mindent tud kifejezni, szépet és jót épp úgy, mint a borzalmakat… És érdekes megtapasztalni, hogy Namai mindhárom magyarul is olvasható képregényében (emellett: 1984 és Csernobil) más színeket használ, és a rajzstílusa is más. Itt pl. utóbbi az emberi arckifejezések esetében szinte stilizáltnak hat (ha még oly kifejező is), miközben a hátterek, de sokszor még az öltözékek is jóval részletesebbnek hatnak. S miközben a képregény egésze szükségszerűen dokumentarista, mégis egész sor művészi rajzot, megoldást is találni benne. Taylor és Namai nem pusztán „felmondták a leckét” képregény nyelven, de a médium lehetőségeivel élve jó sok plusz jelentést, réteget tettek hozzá, melyek egy része talán csak tudat alatt hat.

De persze, a 14. dalai láma élettörténete ebben a formában is megrázó, megindító. Az olvasó önkéntelenül is együtt törik a tibetiekkel, ahogy aztán a reményből, a megértésből, az együttérző szeretetből is kap egy keveset, mire a kötet végére ér.