Főkép

Cormac McCarthy (1933-2023) egyik legismertebb regényéből hozzá méltó film is készült, s ez az új (egyben első) képregényes feldolgozás sem kevésbé erős. A Pulitzer-díjas regény még a definíció szerint is borzalmas és kilátástalan hangulatot árasztó posztapokaliptikus művek között is az egyik legsötétebb, leglehangolóbb darab, s ehhez hű a francia képregényrajzoló, Manu Larcenet verziója is.

 

Mely alapvetően fekete-fehér, sok-sok szürkével, de egyes paneleken feltűnik némi szín, még ha az gyakran csak valami nagyon halvány árnyalata, emléke is az adott színnek. Az extrán nagy alakú, keménytáblás képregény mérete, súlya tovább erősíti a kietlen, kiégett tájak hangulatát. Ebben a por- és hamu lepte, csaknem teljesen el- és kipusztult világban vándorol egy apa és a fia. A civilizáció romjai között keresgélnek valami ehető után, közben igyekezve elkerülni a több túlélőt. Mert a kevés életben maradott között embernek még sokkal kevesebben maradtak meg, és bármikor rájuk törhet egy kannibál horda… Útjuk Délnek vezet, abban a reményben, hogy ott kevésbé fagyos, s talán-talán valamivel tisztább vidékre juthatnak.

 

S ahogy haladnak, néha szót is váltanak egymással, mert még mindig van valami kevés, amit mondani lehet, valami, amibe kapaszkodni kellene. Brutálisan kemény erkölcsi kérdések merülnek fel mindkettejükben, ámbár más-más szempontból – s közben valahogy harmadik főszereplővé növi ki magát az úton magukkal rángatott, minden holmijukkal megpakolt bevásárlókocsijukba rejtett pisztoly, amiben már csak két töltény van…

 

Végül is nagyon kevés szóval meséli el Larcenet ugyanazt, amit a regény, és bár kétségkívül van valami felemelő is a páros útjában, alapvetően mérhetetlenül lehangoló, kilátástalan történet ez. Leírhatom én is, hogy mennyire fontos lenne, hogy az emberiség végre összekapja magát, és megelőzze, megfékezze, megszüntesse a már zajló katasztrófát, ami ebbe a McCarthy-féle jövőbe visz, nehéz nem úgy érezni a képregény végén, hogy a remény is már rég porrá s hamuvá lett… De persze, most még nézegethetjük-olvashatjuk ezt az amúgy gyönyörű kötetet, még nem értünk oda…