Főkép

Cyril Gely francia forgatókönyv- és drámaíró, a Hasadás című regényéből készült színdarabot A díj címmel vitték színpadra Kiss Mari, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta főszereplésével. A Rózsavölgyi Szalonban még pár alkalommal megtekinthető.


1946. december 10-én, egyetlen napon, Stockholmban játszódik a történet. Vagyis igazából körülbelül 3-4 óra cselekményét írja le a szerző, drámai erővel ábrázolja két tudós szellemi- és morális összecsapását. Otto Hahn német kémikus a Nobel-díjat készül átvenni a maghasadás felfedezéséért. Váratlan látogató keresi fel a díjátadó előtt: Lise Meitner osztrák fizikus, akivel harminc éven át szoros munkakapcsolatban és barátságban álltak Berlinben. Meitner származása miatt 1938-ban Svédországba menekült a náci Németországból, nyolc éven keresztül nem találkozhattak, csak néhány levelet váltottak. Bár az uránhasadásra vonatkozó felfedezésüket is közösen tették – a folyamatra Meitner adott magyarázatot –, egyedül Otto Hahn aratja le a babérokat.

Adott egy hotelszoba szűkös kerete, amelyben épp csak megfér két, a szakterületén kimagasló elme éles, kritikus, fájdalmas párbeszéde a múltról és a jelenről. Bár be vagyunk zárva egyetlen helyszínre és néhány órára, mégsem unatkozunk egy másodpercre sem: a szereplők közti feszültség nyugtalanító, különös miliőt teremt. Maga a felütés sem mindennapi, egy különleges alkalom előtti utolsó pillanat megörökítésére vállalkozik az író (Nobel-díj átadása), amikor amúgy is az izgalomé a főszerep, és még ezen is tud csavarni a szereplők korábbi életének és pillanatnyi helyzetének leírásával. Otto Hahn elismer tudós, de szinte száműzetésben él Göttingenben, miközben az országa is elszigetelődött Európa többi részétől. A háború alatt súlyos döntéseket kellett hoznia, amelyek jogosságát most igyekszik megmagyarázni és felmenteni magát. Lise Meitner nő, ráadásul zsidó is, emiatt fokozatosan lehetetlenítik el a tudományos pályán. Az érdemeit nem ismerik el, de a tudását kihasználják – szerinte a társa, Otto is így tett. A közös felfedezésük akár sikertörténet is lehetne, de épp azt érték el vele, amit nem akartak: a kettőjük közti több évtizedes szimbiózis szövete végérvényesen meghasad.

Két ember, két nézőpont. Nagy erénye a regénynek, hogy nem ítélkezik, nincs egyértelmű győztes. Végeredményben mindenki vesztes – hiába nyerte meg egyikük az életét, a másikuk a Nobel-díjat, de a kettőjük közti erős köteléket eltépte a politika. A szerző pontos látleletet ad az 1930-as évek hangulatáról, társadalmáról. Szívből ajánlom a második világháborús regények kedvelőinek.