Főkép

A 21. század bizonyára első, és remélhetőleg nem utolsó nagy formátumú és hatású zenekara volt a Wayne Shorter Quartet, ami a mester 2023-ban bekövetkezett halála előtt kétszer is felejthetetlen előadásokat tartott a MÜPÁban, 2009-ben és 2016-ban. Bár a Shorter nélküli hármas fogat Children of the Light néven már korábban összeállt egy lemezre és turnéra – Budapesten az album megjelenése után két évvel, 2017-ben adtak két fergeteges koncertet –, a hármuk között fennálló bensőséges zenei simpaticót most inkább spirituális tanítójukra emlékezve, Shorter hagyatékát megőrzendő ápolják tovább, az improvizáció nagymestereihez méltón és Wayne Shorter pótolhatatlanságát is kifejezendő, állandóan más és más szaxofonossal – bár az is megtörtént már a Legcay projekt alatt, hogy Brian Blade-t Terri Lyne Carrington helyettesítette dobokon. Korábban Chris Potter és Mark Turner, most pedig éppen Ravi Coltrane csatlakozott szaxofonon, akit a Bergamo-i Jazz Fesztiválon Joe Lovano is kiegészített a „Witch Hunt” Shorter örökzöldön.

 

A budapesti fellépést John Patitucci vezeti be bőgőn, nagy szünetekkel, ami egy olyan sejtelmes csendet teremt, hogy már szinte várjuk megjelenni Shorter kísértetét a szentély érzetét keltő színpadon („Sanctuary”). Ehelyett a szoprán szaxofonon fújt hangok játékával idézi meg Coltrane a mester zenei szellemiségét, mintegy fejet hajtva előtte rendkívül kimért játékával. Ami számomra inkább meglepő, hogy a többiek is nagyon visszafogottan játszanak, mintha a belsőégésű motorokat kiégett akkumulátorokra cserélték volna, a korábban Shorterrel játszott darabok picit enerváltan, már-már szomorkásan csendülnek fel – sosem tűnt ennyire kiszámíthatónak egy kaland („Adventures Aboard the Golden Mean”).

 

De a hagyaték nem csak a Quartet által végtelen variációkban már interpretált klasszikus darabokra épült ezen az estén, és amikor más Shorter szerzemények is helyet kaptak, máris izgalmasabbá vált az előadás: Pérez szintetizátoron kíséri Patitucci szólóját a „Miyako”-n, és végre úgy érezzük, hogy Wayne szellemisége után a zenekar is megékezik a koncertre. Az utolsó témára pedig mintha kirajzolódna egy ív, amit voltaképpen az egész előadás során építettek: a „Witch Hunt”-on végre robban Blade és vele a terem – Pérez a Facebook-on posztolt egy kis részletet –, és megjelennek azok a dinamikák, amiket a korábbi fellépéseik során mindig impulzívan, a pillanatban engedtek szabadjára – mintha ezen az estén csak ezért a momentumért fogták volna szorosan a gyeplőt.

 

Éppen ezért a közönség nem tudja elengedni őket az első ráadás ballada után, kell még valami igazán dinamikus, amit az „Over Shadow Hill Way” sajátos átdolgozásával meg is kapunk. Nagyszerű este volt, ha előre tudom, hogy március utolsó napján Athénban is fellépnek, akkor nem csak egy Seneca konferenciára utazom az ókori istenek fővárosába.

 

A projektről és egyéb már megvalósult és távlati tervekről itt olvashatnak egy tavaly, Pérez-zel és Patitucci-val készült interjúban.

 

Előadók:

Danilo Pérez – zongora, szintetizátor

John Patitucci – bőgő

Brian Blade – dob

 

Special guest:

Ravi Coltrane – szaxofon