Főkép

Vannak regények, amelyek csendben, szinte észrevétlenül feszültséget teremtenek, és csak akkor vesszük észre, milyen erős hatást gyakoroltak ránk, amikor már rég túl vagyunk az utolsó oldalon. Juli Zeh Újév című könyve pontosan ilyen. Látszólag egy hétköznapi családi nyaralás történetével indul, de hamar kiderül, hogy egy sokkal mélyebb és sötétebb lelki utazásba csöppenünk.

 

A főszereplő, Henning, egy harmincas éveiben járó férfi, aki feleségével és két kisgyerekével Lanzarotén tölti az év első napját. Az idilli környezet ellenére azonban valami nincs rendben: Henninget láthatatlan, megfoghatatlan szorongás gyötri. Maga sem érti pontosan, miért. Talán a házasságát feszítő apró konfliktusok, talán az apaság felelőssége, vagy a modern férfi szerepével járó állandó megfelelési kényszer. Egy dolgot azonban biztosan tud: menekülnie kell.

 

Ezért felpattan a biciklijére, és nekivág a sziget meredek hegyi útjainak. Az olvasóval együtt lépésről lépésre éli át a kimerültséget, az izomgörcsöket, a tikkasztó hőséget – míg végül egy elhagyatott házhoz ér. És ekkor jön a hidegzuhany: Henning felismeri a helyet. Már járt itt. Gyerekként.

 

Innen kezdődik a regény valódi mélysége, amikor egy régen elfojtott emlék újra felszínre tör. Egy családi nyaralás, amely rémálommá vált: Henning és kistestvére egy házban rekednek, magukra hagyva, éhesen, kiszolgáltatottan. Juli Zeh mesterien bontja ki ezt a gyermekkori traumát – nem hatásvadász módon, nem nagy szavakkal, hanem a maga nyers valóságában. És ezzel a történettel hirtelen minden értelmet nyer: Henning szorongása, ki nem mondott félelmei, az érzés, hogy soha nincs teljes biztonságban.

 

Az Újév nem csupán egy trauma feldolgozásának regénye, hanem egy éles látlelet arról, hogyan cipeljük magunkkal a múltunkat anélkül, hogy észrevennénk. Zeh prózája letisztult, pontos, és éppen ettől olyan hatásos: nincs benne felesleges dráma, csak a kíméletlen valóság. Nem kínál könnyű megoldásokat sem. Csak egy kérdést hagy maga után: vajon tényleg le lehet-e tenni a múlt terhét, vagy örökre magunkkal visszük? Az biztos, hogy ez a könyv nem ereszti el egykönnyen az olvasóját.