Anders de la Motte: Elveszett lelkek

Anders de la Motte közel egy évtizedig dolgozott a rendőrségen, és ez érződik is a történetein, mert annyira reálisan rajzolja meg mind a nyomozás folyamatát, mind a nyugodtabb, kávézós időszakokat az őrsön. Ahogyan a kicsinyességet, irigységet és a tébolyt is.

Az Elveszett lelkek cím telitalálat, utal egyszer az eltűntekre, akiket Leo Asker nyomozó meg akar találni, illetve az ügyosztályra is, amelyre száműzik őt a gyilkossági csoportból. És nem utolsósorban reflektál a főszereplőre is, aki ugyan látszólag normális életet él, gyermekkori traumái mégis vele vannak és dolgoznak benne, alakítják a személyiségét. Különc, de szerethető. Érdekes figura, akire lehet építeni egy sorozatot – engem biztosan meggyőzött, hogy keressem a folytatást.

Két fiatal nyomtalanul eltűnik, egyikük egy befolyásos, gazdag család sarja, emiatt országos hajtóvadászat indul az emberrablók ellen. Telik az idő és nem kérnek váltságdíjat. Leo Asker kiváló nyomozó, minden képességnek a birtokában van, hogy ő vezethesse az osztályt. Ennek az ügynek a felderítése lehetne a kulcsa az előléptetésének. Nagy erőkkel veti bele magát, sokszor hallgatva a női megérzéseire és jelentéktelennek tűnő információknak is utána megy. Ám a kapcsolati szálak összeérnek a feje felett, őt pedig váratlanul egy másik osztályra helyezik át és az ügyet is ejtenie kell. A kezdeti letargia és megalázottság után váratlanul újabb nyomra bukkan, ami miatt titokban ismét nyomozni kezd és felrúgva minden írott és íratlan szabályt az elkövető nyomába ered. Az úton csodabogarak, furcsa és félelmetes alakok, és egy régi barát, Martin Hill, kíséri, akivel közel 20 éve nem látták egymást, de az érzelmeik még mindig erősek. A kettőjük közti finom, érzelmes játék kicsit ellensúlyozza a szörnyeteg leírását, aki Lélekvesztőnek nevezi magát és több ember eltűnéséért és haláláért felelős.

Időrendi sorrendben, napról napra haladva és több elbeszélőn keresztül ismerjük meg a történetet. Az áldozat, a Lélekvesztő, a nyomozást vezető rendőr, Leo és Martin mondja el az eseményeket, miközben a főszereplő gyermekkori traumáit is felfedi a szerző. Rengeteg kérdést hagy nyitva, amelyekre csak később tudhatjuk meg a választ, a sorozat folytatásából. Az emberi jellemek pontos megrajzolása mellett az urbex elterjedésére is reflektál, ami az elhagyott épületek újrafelfedezését jelenti. A két eltűnt áldozat is épp fotózni indult egy félreeső helyre, ahonnan aztán nem tértek már vissza. Bár Leo múltja kapja a legnagyobb hangsúlyt, azért szép lassan kirajzolódik előttünk a Lélekvesztő gyermekkora is, amely eltorzította a személyiségét.

Anders de la Motte hozza a tőle elvárt színvonalat, izgalmas, jól felépített világot varázsol nekünk, ahol a motivációk és a háttértörténetek is stimmelnek és magyarázatot adnak az események láncolatára. Eleinte minden és mindenki gyanús, direkt vezet minket az orrunknál fogva a szerző. A megoldás szerintem zseniális, méltó a történethez. Szívből ajánlom a skandináv krimi kedvelőinek.