Pat Metheny: MoonDial

Pat Metheny egy rendkívül sokoldalú művész, aki ahhoz is elég merész, hogy már saját, jól bejáratott rutin-ritmusain is változtasson. A korábbi stúdió-album-koncertkörút és néhány side-projekt már sokféleképpen átalakult az elmúlt bő egy évtizedben, de arra még korábban nem volt példa, hogy egy koncertkörútra építtetett hangszer annyira magával ragadja, hogy annak egy hosszabb szünetében bevonuljon a stúdióba és felvegyen vele egy egész albumot. A gitár ezúttal is Linda Manzer, kanadai gitár készítő mester műhelyéből került ki, aki korábban már épített egy fémhúros bariton gitárt Pat-nek – több más akusztikus gitár mellett, a legikonikusabb a 42 húros –, amely fémhúros baritonnal két albumot is felvett (One Quiet Night [2003]; What's It All About [2011]). A Dream Box turnéra Pat egy nylon húros baritont is kért, ami a sajátos hangolás miatt a hangszerhez illő egyedi húrok gyártását is – Argentínában – szükségessé tette. Az így létrejövő, a hangszínek egy teljesen új spalettáját kínáló nylon baritonnal Pat egyre többet kísérletezett a szóló estek során, és miután az előadott darabok száma és játékideje exponenciálisan növekedett, gondolt egyet és a stúdióban folytatta a hangszerben rejlő lehetőségek felkutatást.

 

Pat lenyűgözően gazdag, végtelen tereket nyit meg új hangzásával, ahogyan rögtön az album címadó, nyitó szerzeményében („MoonDial”) is hallható – a Metheny-re jellemző dallam-, harmónia- és ritmusgazdagság sűrűsödik össze egy amolyan folytonosan, lágyan kibontakozó hanguniverzumban. A „MoonDial (epilogue)” zárótétel, a bevezető téma egy rövid variációja pedig egy összefüggő narratív ívet hoz létre az eredeti kompozíciók és feldolgozások soraiból. Methenynek mindig is fontos volt egy-egy album hangulatának a szerzemények sorrendjén keresztüli megkonstruálása, amit a Secret Story (1992) óta a történetmesélés metaforájával már az egyes szólói felépítésének leírására is szokás használni – akármennyire is hangsúlyozza Pat, hogy valójában a zene nyelvében rejlő végtelen lehetőségek bőségesek saját dialektusának megformálására, amihez nem szorul a zenén kívüli impulzusokra. Ennek ellenére, minden remek és jól sikerült „történetmesélős” album után, ennyire integránsan kapcsolódó, meditatív szerzemények sorát, amelyek minden hallgatást követően folytonosan megújulnak („Falcon Love”) már régen nem hallottunk.

 

A Dream Box Tour előadásain felhangzó „La Crosse”-t a basszushúr és a magas üveghangja több oktávnyi különbséggel zárja, másodpercekig tartó kicsengéssel tartva fenn a figyelmet. Ezt rendszerint a koncerteken az „Everything Happens To Me”–„Here, There and Everywhere”–„Somewhere” egyvelege követte, ami az albumon már két részre válik: a Lennon / McCartney dallam- és akkordsorára játszott improvizáció zárt belső világát követő rövid ismétlés és újabb improvizáció egészen magával ragadó – mint ahogyan az előtte megszólaló Chick Corea „You Are Everything” feldolgozása is, amelyen Flora Purim csodás brazil bossa hangja lassul le Pat húrjain és kerül a Corea által írt dallam egy teljesen új dimenzióba –, majd később az „Everything Happens To Me–Somewhere” közvetlen kapcsolatát mindössze egy kitartott hang vezeti át egyik témáról a másikra, mielőtt ismét egy Dennis kompozícióhoz érkeznénk („Angel Eyes”), miközben a jazz-be Pat által belopott tábortüzes „strumming"-ot is megcsodálhatjuk ezen az új hangszeren a japán címmel megajándékozott saját szerzeményén („Shōga” – ami magyarul gyömbért jelent).  

 

Pat ismét egy dallamokban gazdag, új hangzásvilágú albummal jelentkezett, amit az ősszel kezdődő európai turnéjának budapesti állomásán élőben is hallhatunk a JazzFest Budapest szervezésében, október 8-án az Erkel Színházban – kihagyhatatlan. 

 

[És ezzel az élő interjúval is hangolhatunk.] 

 

Előadó:

Pat Metheny – nylon baritone gitár 

 

Elhangzó szerzemények: