Főkép

Róm Gábriel – Mester Csaba: Palásti Csata 1552

Az 1552 augusztusában zajlott palásti csata kevéssé közismert, ám nem kevésbé tragikus esemény a magyar történelemben, mint a többi alkalom, amikor a török-oszmán sereg megsemmisítő vereséget mért a magyarokra. Sőt, jelen esetben németekre és olaszokra is, merthogy ilyen nemzetiségű hadfiak is részt vettek a csatában. Hiába volt számszerűleg erőfölényben a keresztény sereg, a zöme képzetlen, tapasztalatlan volt. Bár akadtak köztük igazi hősök, mint Thury György, vagy a csatában életét vesztett, a keresztet kardra cserélő váci püspök, Sbardelatti Ágoston, a keresztények szervezetlensége, a vezérek meggondolatlan/türelmetlen húzásai megágyaztak annak, hogy a törökök győzzenek. S ezzel megnyílt az oszmán hódítók előtt az út a Felvidék még nagyobb részének elfoglalására.

Túl a históriásokon, Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte a csatát Ördög Mátyás veszödelme címmel. S ennyi évvel később ismét költemény s zene született a jelentős vérveszteséggel járó csata emlékére. Róm Gábrielt én a Remorse nevű ózdi thrash metal zenekar énekeseként ismertem meg, ő volt szellemi atyja az új rockoperának, melynek elkészítésében többek között olyan nevek közreműködtek, mint Nagy Feró, Jósa Tamás (Rockstars Not Dead, Divided stb.), Dudás Ivett (Tales Of Evening, Thy Catafalque), Kovács Koppány (Rómeó Vérzik), Vörös András (Ørdøg, Superbutt – ironikus ill. magától értető módon ő énekli Ördög Mátyás szerepét), Alapi István (Edda), Zeffer András (Mobil Mánia) stb. De még Kossuth Lajos is szerepel itt, akit többek között a Remorse gitárosaként ismernek a metal rajongók.

Az albumhoz készült egy képregény is, melyet a Master-Lab Comics-ból jól ismert Mester Csaba illusztrált, a rá oly’ jellemző stílusban. A belül fekete-fehér képregényfüzet némileg nagyobb méretű, mint amit a Master-Labtól megszokhattunk. A szöveg vegyes, amennyiben épp úgy van benne leírás a történelmi eseményekről, Tinódi sorai is felbukkannak, de a Róm Gábriel-féle album dalszövegeit is beleszőtték (de mindezek az albumon is elhangoznak). Az egyes szereplők jellemzően eléggé hasonlítanak azokra az arcokra, akik a lemezen éneklik a soraikat. Bár némi további szerkesztői munkát elbírt volna a füzet, máskülönben az albummal együtt méltó emléket állít ennek a gyászos, komor eseménynek.

 

 

Master-Lab Comics: The Beatles Songbook, Vol. 1.

The Quarrymen – John Lennon: a Beatles legenda kezdete címmel már volt egy Master-Lab Comics füzet, mely minden idők legnagyobb pop-rock zenekarával, a Beatlesszel foglalkozott, ennek sikerén felbuzdulva megérkezett az első daloskönyv, melyben 7 Beatles dalt illusztrált Mester Csaba. Az ő stílusa már ezer közül is felismerhető, ám ebben a füzetben a szokásosnál több színt használ, s mindegyik dalt más-más módon rajzolta meg. Kreatív szempontból kimondottan változatos lett a füzet.

A dalok 1966 és 1969 között születtek, tehát nem egy adott albumról származnak, és Csaba mindegyiket máshogy ültette át képregénybe. Van, amiben kitalált sztorit mesél, melynek elemeit a dalszövegből nyeri (akár egészen elrugaszkodott mesét is sző, ahogy azt több Master-Lab füzetben megszokhattuk). Van, ahol pontosan követi a szöveget és annak értelmét. Másutt viszont, jellemzően a pszichedelikusabb tételeknél, amilyen pl. a Strawberry Fields Forever, minden csupa szín, csupa bolondozás, s akár még a szöveg sem szerepel ott. Ám minden dal előtt elolvashatjuk annak angol szövegét, és egy olyan magyar fordítást, melyet jobbára nem neveznék műfordításnak, bár megesik, hogy becsúszik egy rím. Csaba ezeknél nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy énekelhető, vagy a szöveget értelmező fordítást készítsen, inkább a lehető legegyszerűbb, leginkább szöveghű verziót közli.

A füzet elején a több Beatles könyvet is szerző Marsi József előszavát is olvashatjuk, aki arról mesél, hogy Ringo Starr mennyire szereti a képregényeket. Hát, aki meg mindkettőt, annak a legjobb, mert egy csuda kis csemegével lesz gazdagabb, ha megveszi ezt a füzetet. S minthogy ott a Vol. 1. a címében, méltán számíthatunk folytatásokra.

 

 

Péchane: Momoneko, a vak szamurájmacska #2

Nem tudom, Péchane tényleg francia-e, és hogy lehet-e egy képregényt mangának nevezni, ha nem Japánból származik, de tény, hogy ez a nagyon mókás, nagyon fura és nagyon okos kis képregénysorozat japán környezetben játszódik. Momoneko, a vak szamurájmacska fejére továbbra is vérdíj van kitűzve, továbbra is kivágja magát bármely nehéz helyzetből, mindazonáltal ennen macskamivoltán ő sem képes felülemelkedni.

Ahogy az első füzetben, itt is egy-egy ázsiai közmondást illusztrálnak a rövidke fejezetek. Ez egyes esetekben olyannyira zen eredményre vezet, hogy az már meta is egyben. Úgy értem, adott egy elvont, nehezen megfejthető, pedig isten az atyám pofonegyszerűnek tűnő mondás, és ott van annak illusztrálására egy máshogy elvont, másfelé mutató, de megfelelő szemszögből nézve a mondással nagyon is harmóniában lévő képsor, s az ember tán pislog, mintha mondjuk Kiss Ottó valamelyik Szusi apó meséjét olvasta volna. Aztán ha közelebbről megnézi, számítógépesen elmosottnak ható háttereket lát, meg nem feltétlenül manga stílusú, de kétségkívül fekete-fehér alakokat, és idővel ráébred, hogy ezek bizony nagyon-nagyon el vannak találva. Mindenből csak a legszükségesebb van, amúgy zen koan- vagy haiku-módra, és bár én alapvetően jól szórakozok ezeken a képsorokon, nem lepne meg, ha kiderülne, hogy más ezektől világosodik meg.

 

 

BlackLore – A lidérc kalóz legendája 2-3.

A BlackLore egy magyar fantasy/power metal zenekar, és A lidérc kalóz legendája c. képregénysorozat lényegében az első albumuk feldolgozása. A csapat igen komoly hátteret épített fel, messze nem csak a zenéről szól a produkció, ahogy az nyomban kiderül, ha az ember vet egy pillantást a zenekari fotóra. Az alaposan kitalált imidzs és a szövegek hátteréül szolgáló elképzelt világ mellé amúgy a zene is nemzetközi szintű (én legalábbis egész sor hasonló zenekart látok a legkülönfélébb nációkból, melyek sikerrel turnéznak szerte a világon, és BlackLore-ék produkciója sem tűnik gyengébbnek).

Ami a képregényt illeti, azt egy Yumeno Masaru álnevű író-rajzoló készíti, felteszem, számítógépen. Mangának mondják, maradjunk annyiban, hogy az emberábrázolás, az arcok stílusa hasonló. Amúgy színekben gazdag, akciódús képregény ez, melyben elég sok horrorisztikus történik (lévén egy démon által megszállt kalóz a kapitánya annak a hajónak, melyre egyik főszereplőnket a rossz sorsa veti). Viszont a második füzetben egy másik vonal is elkezdődik, mely egy megalázott feleségről szól – s aztán a két főhős találkozásáról. A történet simán folytatódhatna a Vége felirat után, s bizonyára fog is, ha a zenekar elkészül a dalokkal.

A történet nem különösebben lenyűgöző, de megteszi, láttunk rosszabbat, viszont egy erőskezű szerkesztő nagyon jót tett volna neki. Úgy a sztorinak, mint (s főleg) a szövegnek. Egy ilyen, amúgy szép kivitelű képregényben vétek ennyi hibát hagyni.