Főkép

Sejtelmes cinek, lábdob, zongoraszőnyeg és mély alaphangok nyitják Vijay Iyer legújabb korongját, a Compassiont – az Uneasy sikerét követően ismét trióban, Tyshawn Sorey dobossal és Linda May Han Oh bőgőssel. A New York Times jellemzése szerint ez a hármas különösen fogékony arra, hogy „hajlékony mozgásterjedelemmel és ragyogó tisztasággal játsszon, miközben egyfajta vonagló benső feszültséget teremt a zenében. Ebben az egyensúlyban kulcsfontosságú az a képességük, hogy szinte telepatikusan kapcsolódjanak egymáshoz.”

 

Ennek a kapcsolódási pontnak alapja a ritmus, amit folyékonyan tagolnak egymást kiegészítve vagy éppen egymással szemben, olyan pulzáló hullámokat vetve, amitől állandóan lüktet a muzsika, mint például Stevie Wonder „Overjoyed” feldolgozásán, amit egy, a mester, Chick Corea halálát követően kölcsönbe kapott zongorán játszik fel Iyer, méghozzá éppen azon, amin maga Corea is előadta ugyanezt a szerzeményt a pandémia során, utolsó streamelt online megjelenése során.

 

Mindegyik téma jelentéssel bír: az „Arch” Desmond Tutu, apartheiddal szemben rendíthetetlenül fellépő érsek (= Archbishop), míg a „Maelstrom”, „Tempest” és „Panegyric” a pandémia áldozatainak írt Tempest projekt témái közül való – a teljes spektrum leírásához érdemes beszerezni a CD vagy LP kiadványt. Mint azon gondolatok teljes köréhez is, amelyeket Iyer önmagával és másokkal dialógusban boncolgat:

 

„2022-ben megkérdeztem Wada Leo Smith-t, hogy mondja el szerinte mit jelent az, hogy egy instrumentális darab ’valamiről szól’, amire a következőt válaszolta: ’A kulcs az inspirációban rejlik. Az inspiráció az egy olyan beáradó tudás, ami egyszerűen nyilvánul meg és nem szorul tanárra vagy egy köztes [tudat]állapotra.’” Csak feltételezem, hogy az „an in between state”-en Smith szerek alatti hatást értett, ami gyorsan elhasznált akkora óriásokat is, mint például Jaco Pastorius. Smith így folytatja: „A kreatív zenész, aki szerző és egyben előadó is, kiegyensúlyozott lehetőséggel bír, hogy kifejezze egy adott pillanatban érzett inspirációját, ami tiszta, közvetlen, amin keresztül a művészet elnyeri autenticitását, identitását és jelentését. És ez éppen úgy él tovább, mint mi [a halálunk után], mindaddig amíg emlékeznek rá[nk].”

 

Iyer értelmezésében „Smith intuíciója szerint a zene mindig emberekről, kapcsolatokról, körülményekről, kinyilatkoztatásokról szól, élteti és kifejezi a minket körülvevő világot.” Iyer valójában nem Smith szavait fejti meg, hanem saját munkásságát jellemzi, ami mindig az itt és a most komplexitásainak, megfejthetetlen labirintusainak tükrét nyújtja egy-egy projektjében. Iyer korongjai ugyanis sosem kiszámíthatók és miután megismerjük egyes darabjait sem biztosítanak előre beárazható hallgatási élményt: akár rendkívül irritálók is tudnak lenni, máskor éppen ellenkezőleg, egészen lehengerlők és katartikus impulzusokat árasztanak, ha tetszik, inspiratívak. Ebben rejlik erejük és ezáltal maradnak sokáig aktuálisak.

 

Iyer ösztönzöttsége és késztetése erős ritmikus és harmonikus formákat ölt a Compassion korongon is, amit ugyan nem mindig könnyű végighallgatni, és mégis, azon túl, hogy roppant eredeti és „együttérző", az egyik legerősebb korong, amit az idei évben eddig hallottunk.

 

Elóadók:

Vijay Iyer – zongora

Linda May Han Oh – bőgő

Tyshawn Sorey – dob

 

Elhangzó szerzemények:

1) Compassion

2) Arch

3) Overjoyed

4) Maelstrom

5) Prelude-Orison

6) Tempest

7) Panegyric

8) Nonaah

9) Where I Am

10) Ghostrumental

11) It Goes

12) Free Spirits / Drummer's Song