Főkép

Bár a lengyel irodalom elsősorban a líra miatt nagy kedvencem (Szymborska, Zagajewski, Krynicki, Herbert stb), de jó néhány olyan prózai szerzőjük is van, akit nagyon kedvelek (hogy mást ne is említsek, itt van például Tokarczuk vagy Twardoch is). Éppen ezért gondolkodás nélkül belevágtam a fiatal Łukasz Barys vékonyka kötetébe is, amely az utóbbi évek egyik nagy szenzációja volt Lengyelországban.

 

A Csontok, ​amiket a zsebedben hordasz kísérletet tesz arra, hogy ötvözze magában egy felnövéstörténet, egy szociografikus tanulmány és egy misztikus történet elemeit, hogy közben még ki is tekintsen a 20. századi lengyel történelemre. Soknak hangzik egy szűk 200 oldalas mű esetében? Hát, sok is. Sokszor érezhetően túlvállalta magát ezzel a rengeteg szállal Barys, de ezzel együtt is van benne potenciál.

 

A történet elbeszélője, a mű kezdetén 14 éves Ulla egy vidéki kisvárosban élő csonka család legidősebb gyermeke. Apja rég lelépett, anyja pedig vagy egy boltban robotol, vagy éppen a legújabb pasiját rángatja haza, miközben Ulla zsémbes nagyanyját elemészti a rák, így a lányra marad két kisebb testvérének felügyelete. Ullának nem igazán lehetnek különösebb kilátásai az életet illetően: marad minden úgy, ahogy van, vagy minden csak még rosszabb lesz.

 

Az eseménytelen napokat egy váratlan és sokak számára minden bizonnyal érdektelen hír kavarja fel: egy gazdag orvos fia, akinek mindene megvolt az életben, érthetetlen módon felakasztja magát. Bár a fiatal lány sosem látta, mégis beleszeret. Ez pedig érdekes fordulatot hoz, hiszen Ulla ezek után inkább temetőkben, a holtak társaságában érzi otthon magát.

 

„Gyakran ábrándoztam arról, hogy Marianne lelép hozzám a síremlékről, hogy beszélgessünk egy kicsit a halálról és az életről. Éreztem, hogy lehetne a barátnőm (vágytam egy ilyen valaki után, aki egyidős velem, mert bár Marianne több mint százötven éves volt, egyben tizenöt éves is)."

 

Barys jól, érzékletesen ír, ám ahogy egyik téma belép a másik után, igazából egyiken sincs valódi fókusz, ami rendkívül csúszkálóvá teszi a szöveget. Ugyanis rengeteg szál lép be hihetetlenül gyorsan, legyen az egy-egy betéttörténet mondjuk Kafkáról vagy éppen egy tévés színészről; a nagymama visszaemlékezése a majd' egy évszázada itt élt németek és a helyiek közötti viszonyról; a misztikum, mikor Ulla kommunikálni kezd szellemekkel és zombiként feléledő holtakkal; a különösebb funkció nélkül belépő, majd eltűnő mellékszereplők története, és még sorolhatnám. A szerző ezeket a szálakat képtelen kézben tartani, így gyakorlatilag minden egyes fejezetben megbillen a történet, és ez az egész sehogyan sem akar összeállni egy nagy kerek egésszé.

 

A Csontok, ​amiket a zsebedben hordasz éppen ezért inkább egy fiatal és ígéretes író elsőkönyves hibákkal jócskán megtűzdelt alkotása, mint egy igazi remekmű, de attól még bőven az ajánlható kategória.