Anders De La Motte–Måns Nilsson: A halál színre lép

Pár éve olvastam Anders De La Motte két krimijét (Végzetes nyár, Halálos ősz), kellemes emlékeim vannak róla. Örömmel láttam, hogy megjelenik egy új sorozata, melyet társszerzőként jegyez. Nem hiszek a közös lónak… kezdetű közmondásban, én kifejezetten izgalmasnak találom az efféle vállalkozásokat. De La Mottéról tudtam, hogy milyen színvonalat várhatok, és azt kell mondjam, Måns Nilsson is belopta magát a szívembe A halála színre lép című művükkel.   

Adott egy közel 50 éves stockholmi nyomozó, Peter Vinston, akit egészségügyi problémái miatt kényszerszabadságra küldenek. Megy, de nem szívesen. A volt felesége és a lánya invitálására a nagyvárosi nyüzsgés után belecsöppen a vidéki életbe, melynek lassú ritmusával sehogy sem tud azonosulni. Pár nappal az érkezése után a helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják. A munkamániás férfinak épp kapóra jön az eset, azonnal újra elemében érzi magát és besegít a nyomozásba. Bár minden jel szerint baleset történt, Vinston nyomozót nem hagyja nyugodni a megérzése, hogy gyilkosság történt. A történet lassú mederben csordogál, nincsenek igazi nagy áttörések, inkább egy lépés előre, kettő meg hátra. Valahogy mindenki gyanús és mindenkinek lehetett indítéka is. Talán ez adja az egyetlen igazi feszültséget a regényben, hogy képtelenség kitalálni, ki lehet a gyilkos.

A svéd vidék tele van furcsa, bogaras karakterekkel, akik igazi egyéniségek. Nem szürke kisegerek, minden szereplő alaposan kidolgozott, tökéletlen és szerethető. Természetesen a középpontban a két főszereplővel, a karót nyelt Vinston nyomozóval és a fiatal, önfejű és lendületes Tove Esping gyakornokkal. Kettejük habitusa, életfelfogása, munkamorálja nyomokban sem hasonlít, ami rengeteg konfliktust szül közöttük. A családi hátterük bemutatása és a hétköznapi életük megjelenítése tovább árnyalja a róluk alkotott képet. Ízig-vérig emberek, esendők, nem tévedhetetlen szuperhősök. Nekem nagyon tetszett ez a miliő, és az aprólékos kidolgozottság.

Azt hiszem, a régimódi szó illene legjobban erre a krimire, ahol nem a brutalitásé, a patakokban folyó véré a főszerep, hanem a gondolkodásé, következtetésé, a klasszikusokat idéző apró puzzle-darabokból kirakott valódi képé. Nincsenek hiper-szuper gépek, csak vegytiszta logika. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a Poirot-ra hajazó hangulatú történeteket, nem fog csalódni.