Képregénysaláta: Metabárók 1., Dűne: Atreides-ház 3., Dűne: Képregény 2.

Alejandro Jodorowsky: Metabárók ​1. – Othon és Honorata (Metabárók 1-2.)

(Magnum Opus, fordította: Nagy Krisztián)

Kezdetben volt a Frank Herbert-féle Dűne, amelyből Alejandro Jodorowsky tervezett nagyszabású filmet rendezni 1975 tájékán. Az egekbe törő költségek miatt ez végül soha nem készült el (mégis kultusz épült köré), ám Jodorowsky nem hagyta veszni a terveit, s megalkotta a képregény történetének egyik forradalmi sorozatát, az Incal-t. A magyarul is megjelent alaptrilógia számos folytatást ért meg, ezek egyike az eredetileg 1992-ben indult Metabárók széria, melynek első kötete Metabárók ​kasztja 1. címmel már megjelent magyarul, 2008-ban, a Delta Vision kiadásában, ám az akkor elhalt. Most a Magnum Opus újrakezdte, keménytáblás, rájuk oly’ jellemzően csúcsminőségű verzióban. Ám ez a vaskos kötet egy fejezettel kevesebbet tartalmaz, mint a Delta-féle.

A Metabárók az Incal amúgy is őrületesen fura és elképesztő szereplői között is kimagaslóan izgalmasak. A mindenkori Metabáró egy legyőzhetetlen gyilkológép, aki sajátos becsületkódex szerint él és öl, s korántsem ő a leginkább negatív szereplő a gigászi történetfolyamban, sőt. Ebből a kötetből azt tudhatjuk meg, hogy alakult ki az ő kasztjuk, ugyanis a címbéli két név (Othon és Honorata) az ősapa ill. ősanya. És bár a képregény stílusa sokkal kevésbé groteszk, mint az eredeti Incalé volt, s inkább keveréke az európai képregénynek és a Vallejo-féle heroikus ábrázolásnak, vérben-horrorban itt sincs hiány. Ugyanakkor a hőseposzokat idéző történet jóval több hentelésnél, és Jodorowsky képzelete, írói vénája itt is zseniális dolgokat alkotott.

Nagyon remélem, hogy a Magnum Opus végigviszi a teljes sorozatot, még ha koldusbotra juttat is ezzel.

Frank Herbert · Brian Herbert · Kevin J. Anderson: Muad-Dib (Dűne: Képregény 2.)

(Gabo, fordította: Békés András, Tamás Gábor)

Ahogy az alcímből sejthető, az eredeti Dűne regényt feldolgozó képregény második kötetében azt követhetjük nyomon, mint lesz az ifjú Paul Atreides-ből a fremenek új vezére (ill. annál sokkal több). Frank Herbert alapművé vált sci-fi regényének már olyan sok különféle képi (akár filmes) feldolgozása készült, hogy rég elhalványította a belső képeket, amiket a könyv első olvasásakor magamban láttam. Így nehéz is objektív véleményt mondanom erről a képregényről, mert teljesen egyéni, hogy kinek hogy tetszik vagy hogy nem. A magam részéről örülök neki, hogy még ha vannak is látványosabb karakterek, nem az amerikai szuperhősös képregények stílusát vették át, ugyanakkor művészinek, elvontnak sem nevezném. Mindenképp nagy erénye az a rendkívül hatásos megoldás, hogy a különféle helyszíneknek más és más a színvilága, ahogy az egyes fontosabb szereplők gondolatait is más-más színű szövegdobozokban láthatjuk.

Sok egyebet spoilerezés nélkül nem tudok mondani erről a kötetről, max. annyit, hogy a regény ill. a mozifilm mellé bőven elfér, van elég színvonalas, hogy ne érezzem fölöslegesnek.

Brian Herbert · Kevin J. Anderson: Dűne: ​Atreides-ház 3

(Gabo, fordította: Tamás Gábor)

A Frank Herbert fia, Brian és Kevin J. Anderson által utóbb írt Dűne regényeket nem olvastam (próbáltam, de feladtam anno), így ez az első Dűne kötet közvetlen előzményeit elmesélő regény képregényes feldolgozása effektíve újnak hat számomra. De ahogy halad előre a történet, egyre több pontján érzem, hogy nem Frank írta, és hogy Briannek jobb lett volna megelégednie az apja írásai után befolyó jogdíjakkal… Míg az apa regényei cizelláltak, minden szónak, minden apró eseménynek szerepe van bennük, addig Brian és Kevin sokszor mintha baltával faragnák a sztorit.

Ezt ellenpontozandó, a képi megvalósítás egészen jó. Hasonló a stílus az alap Dűne képregényes verziójához, ám kevésbé lekerekítetettek, s ezáltal talán kissé kifejezőbbek is az Atreides-ház rajzai. A színhelyek eltérő színvilága ill. az egyes szereplők más-más színnel megjelenő gondolatai itt is megvannak, és itt is remekül működnek ezek a trükkök. Nem mellesleg a kötet végén kapunk egy egész látványos borító-galériát különféle művészek munkáival, ill. egy „vázlatból-oldal” extrát, ami talán kevésbé érdekes a képregény mezei olvasóinak, de képregényrajzolóknak és –íróknak az lehet.