Nina George: Déli fények

Marie-Jeanne egy árva kislány, akit még csecsemőkorában egy gyermektelen házaspár fogad örökbe. Francis és Elsa személyében Marie-Jeanne szerető szülőkre talál, igazi családdá válnak ők hárman, és békésen éldegélnek Nyonsban. Bár Elsa nem mindig tudja úgy kimutatni a szeretetét, ahogyan az igazán jólesne a családtagjainak, de mégis egyértelműen érezhető a szeretete. Francis gondoskodó, figyelmes, megértő, szerető apja a kislánynak.

Marie-Jeanne különleges kislány, aki beragyogja a házaspár életét. Egy idő után észreveszi, hogy az embereken itt-ott valami különleges fényt lát, ám az gyorsan kiderül számára, hogy rajta kívül senki más nem látja ezeket a bizonyos fényeket. Egyre inkább kezdi érdekelni, hogy mik ezek a fények, miért látja azokat, és miért csakis ő látja. Azt talán már senki sem találja furcsának a csendes, békés dél-francia vidéken, hogy a lány időnként egy öreg olajfával beszélget...

Ahogy Marie-Jeanne cseperedik, a könyvek, az olvasás, az irodalom iránti vonzódása egyre nyilvánvalóbbá válik Francis számára, miközben ő maga még soha egy könyvet sem olvasott el. Francis rájön, hogy nem csupán ő nem olvasott soha könyveket, hanem környezetében a legtöbb férfi sem. A hölgyek közül is csak igen kevesen. Francis úgy dönt, hogy mozgó könyvtárat nyit, az olvasásra pedig a lánya segítségével veszi rá az embereket. A festői dél-francia vidéket járva rávilágítanak arra, hogy mi mindent tanulhatnak az emberek a könyvekből, hogy segíthetnek az olvasmányok legyőzni a félénkséget vagy épp megtalálni a szerelmet, így egyre több és több embert sarkallnak az olvasásra.

„A könyvek nem gyáváknak valók.”

Marie-Jeanne számára igen hamar kiderül, hogy mik azok a kis fények az embereken, amiket csak ő lát: olyan különleges képességgel ruházta fel őt a sors, hogy a fényeket látva pontosan tudja, hogy mely szívek lettek egymásnak teremtve. Saját magán is keresi a fényt, várja, hogy rajta is megjelenjen. Vajon ő maga is megtalálja a párját? Az a sorsfeladata, hogy az összeillőket összeboronálja, ha azok egyébként nem találnának egymásra?

„A felnőttek félnek hibázni, mintha csak korlátozott számút követhetnének el, és ha mégis eggyel többet vétenek, holtan fordulnak le a lovukról, vagy mi?”

Egy ideig töpreng ezeken a kérdéseken, majd a tettek mezejére lép. Úgy látja, hogy szükség van az ő közbenjárására, mivel nagyon is sokan vannak, akik valamiért nem veszik észre, hogy ki is az, aki valójában számukra rendeltetett, vagy nem merik megtenni a kezdő lépést, vagy egész egyszerűen fogalmuk sincs, hogy merre induljanak el a párkeresés útvesztőjében. Marie-Jeanne eleinte Francisnak segít a mozgó könyvtár üzemeltetésében, majd könyvklubot hoz létre, ahol nemcsak olvasmányokat találhatnak maguknak az emberek, hanem rálelhetnek akár életük párjára is.

Érdekes regény. Számomra teljesen más („másképp jó”), mint a Levendulaszoba vagy a Kis francia bisztró. Az külön érdekesség, hogy ezt a regényt, tehát a Déli fények című könyvet olvassa a Levendulaszoba című regényben Jean Perdu párizsi könyvkereskedő a szerelmével (noha akkor még ez a regény a valóságban nem létezett).

Maga a cselekmény nem bonyolult, nem igazán lendületes. Sőt: inkább békességet, csendességet áraszt mindvégig. A különlegessége szerintem legfőképpen abban rejlik, hogy magáról a szerelemről, a szeretetről szól, mégpedig úgy, hogy a mű narrátora maga a Szerelem. Ez igen érdekes megoldás Nina George részéről: úgy bemutatni a szerelem lényegét, sokféle megélhetőségét, szépségét és gyötrelmeit, örömeit és fájdalmait, hogy az elbeszélő a Szerelem.

Olvasóként töprenghetünk sok-sok megállapításon, többek közt akár ezen is: „A nem megélt, elpazarolt szerelem minden zavaró figyelmeztetésének művészi tudomásul nem vétele hamarosan teljes munkaidős feladattá válik. Szebb foglalatosságot is el lehet képzelni az életben. Nem furcsa? A szerelem mit sem csökken a szeretett személy kegyetlenségétől, de nem is növekszik a viszonzástól, hanem mindig ugyanakkora marad.”

Elgondolkodtató, nyugalmat árasztó olvasmány volt számomra a Déli fények, tele gyengéd érzelemmel, a szépséges dél-francia tájak hangulatának érzékelhetőségével, a lágy szellő és finom illatok érzetével, a levendulamezők lilaságával, a napraforgók napsárga szigeteivel, az öreg olajfák megnyugtató átölelhetőségével; a kakukkfű, a fokhagymás kenyér, az olívabogyók, az érett paradicsomok illatával és zamatával; a szeretet és a szerelem sokféle megélésének lehetőségével és a gyötrelmei ellenére is vitathatatlanul szépséges és fontos lényegével.