Főkép

Wyatt Fitzgerald egy marhatenyészetnél birtokvezető. Jóképű, vonzó férfi, aki születése óta siket. Egy múltbéli sajnálatos esemény miatt úgy döntött, hogy örökre lemond arról, hogy valaha is társra találjon.

 

Erin a marhatenyészet tulajdonosának csinos unokahúga, aki seriffhelyettesként dolgozik Mystic Creekben. Már egy ideje vonzódik Wyatthez, és nem érti, hogy a cowboy miért kerüli őt. Mikor odáig jutnak, hogy a mindkettejük számára kínos „kerülősdit” inkább barátságra próbálják váltani, még inkább vonzódni kezdenek egymáshoz – de ennek szigorú kereteket szabnak. A nő továbbra sem érti, hogy miért ne lehetne köztük több a barátságnál, hisz a napnál is világosabb, hogy izzik köztük a levegő, kifejezetten vonzódnak egymáshoz. A férfi egy korábbi elszólása alapján Erin a hivatali szabályokat megszegve nyomozni kezd a férfi után... és rá is talál a fekete foltra, Wyatt múltjában kutakodva.

 

A nő a seriffhelyettesi munkáját egyre kiábrándítóbbnak találja, de eleinte még magának sem tudja megfogalmazni, hogy miért. Egy megrázó bűneset kapcsán döbben rá, hogy mi is a gondja a munkájával, visszaadja jelvényét, és új munkát keresve rádöbben, hogy a nagybátyja marhatenyészetében szeretne dolgozni. Wyatt így hirtelenjében Erin főnökévé válik, ami cseppet sincs a cowboy ínyére, hisz tudatosan igyekszik magát távol tartani a számára nagyon is vonzó nőtől.

 

Bár korábban Erin nem foglalkozott állatokkal, mégis kiderül, hogy nagyon is jól bánik velük, így Wyatt rábíz egy nagyon problémás lovat, remélve azt, hogy a lovasterápia a lónak is és a nőnek is gyógyulást hozhat. A ló „terápiája” közben Erin rájön arra, hogy saját maga milyen lelki sérüléseket szenvedett el születésétől kezdve az apja vele szembeni irreális elvárásai és az annak való megfeleléskényszere miatt. Egy idő után már nem csupán a lovat gyógyítja, hanem egyre inkább saját magát is, beváltva ezzel Wyatt erre vonatkozó reményeit.

 

Erin és Wyatt barátsága és munkakapcsolata egyre közelebb hozza őket egymáshoz, ennek ellenére próbálják szigorúan a „csak barátok” elvhez tartani magukat továbbra is. Mígnem a marhatenyészet tulajdonosa kizárólag kettejükre bízza egy bizonyos ideiglenes tábor „felépítését” az Áfonyás-part nevű meseszép helyen...

 

Catherine Anderson nagyon jól bemutatja Wyatt személyén keresztül, hogy egy veleszületetten siket férfinak milyen nehézségei, problémái adódhatnak a társkeresés során, illetve, hogy milyen küzdelmekkel teli utat járt be a siketsége miatt, majd hogyan fogadhatja el a fogyatékosságát úgy, hogy akár jobbá váljon azáltal.

 

„Van, amit nem lehet helyrehozni, és ha valaki fogyatékossággal született, egy ponton el kell fogadnia, és képesnek kell lennie örülni neki. Én még sosem látogattam meg siket közösséget, így lehet, hogy teljesen félreértem a dolgot, azt viszont tudom, hogy én mit érzek. Siket vagyok. Végeztem a hallást visszaadó műtétekkel. Nem kell több kütyü, ami csak megnehezíti az életemet. Sokáig újra meg újra feltámadt bennem a remény, hogy a következő áttörés majd helyrehozza a fogyatékosságomat, de mindig csalódnom kellett. Egy idő után azt vettem észre, hogy elégedett vagyok. Elfogadtam a siketségemet. És miután eljutottam idáig, elkezdtem különleges adománynak tartani a fogyatékosságomat.”

 

A történet olvasása közben megtudhatunk néhány dolgot a lovakról, a marhatenyészetben folyó kemény munkáról, sőt kapunk néhány információt medvékről is. Bepillantást nyerhetünk egy siket férfi és egy, az apja által fiúként nevelt fiatal nő életébe. Azt gondoltam, mikor elkezdtem olvasni e regényt, hogy ez egy tipikusan nőknek szóló könyv. Most, hogy már elolvastam, úgy gondolom, hogy nőknek, férfiaknak, siketeknek és hallóknak egyaránt tanulságos, elgondolkodtató lehet ez a történet, amely ugyanakkor kellemes kikapcsolódást is nyújt. Felnőtt olvasóknak ajánlom.