Az ADS májusi kínálatából: Egy évem Salingerrel / Gyilkos szerepben

A romantikus filmek, illetve a svéd krimi rajongóinak szívét célozzák az ADS Service májusi újdonságai az újranyitott mozik kínálatában. Az Egy évem Salingerrel az irodalmi ügynökségek (általam) kevésbé ismert világába kalauzol el amolyan lányregényes formában, a Gyilkos szerepben pedig afféle „fordított krimi”, amiben egy elítélt ártatlanságáért küzdve tehet számos bűntényt megoldatlanná az oknyomozó újságíró főhős, amennyiben be tudja igazolni gyanúját. Rövid kedvcsinálóval egybekötött bemutató következik mindkét alkotásról.

Egy évem Salingerrel (My Salinger Year, 2020)

Kezdjük a kétkomponensű koktél édesebb összetevőjével, ami egyértelműen az Egy évem Salingerrel. Szinkronizáltan és feliratosan is megtekinthető, nekem előbbiben volt részem, de – nyilván magyar anyanyelvűként – tökéletesen meg is felelt így. Egyrészt a fordítók számomra szimpatikus módon konzekvensen „Zabhegyezőzik” Jerome David Salinger újabb kiadásokban Rozsban a fogóvá avanzsált alapvetését, másrészt pedig a nagyvárosba szakadt fiatal lány könnyeden kalandos történetét talán csak távolította volna az idegen nyelv. No nem mintha New York – teszem azt – Debrecenre hasonlítana, de az író-aspiráns Joanna (Margaret Qualley, a Volt egyszer egy… Hollywood stoppos hippilánya) által narrált fejlődéstörténet szerintem jobban befogadható így.

Joanna életében megvan minden, amit az efféle másfél órás kikapcsolódás megkövetel: taplóarc jelenlegi barát, érthetetlen módra elhagyott szuperszexi ex, a felszínen rideg, de azért melegszívű főnöknő (Sigourney Weaver), no meg a sorok közt megbúvó, testi valójában szinte meg sem jelenő „Jerry” Salinger, akinek a levelezését kezeli. Ötletes képi megoldások, felemelő, érzelmes betétek, szimpatikus főszereplő (Darren Starr, hagyd Emilyt Párizsban!)… Szerintem a zsáner minden ígéretét beváltotta az Egy évem Salingerrel.

Gyilkos szerepben (Quick, 2019)

Ha Joanna nagyvárosi romantikája a szirup, én az ütős felest utána húztam le a Gyilkos szerepbennel (keverni, mondjuk, fura is lett volna). Mikael Håfström legutóbb itthon forgatott androidos akciót dirigált (Halálos harcmező / Outside the Wire), ezt megelőzően azonban a svéd igazságszolgáltatás legnagyobbnak mondott skandalumáról forgatott – a feltételes mód annak szól, hogy fogalmam sincs a svéd igazságszolgáltatás botrányairól.

Thomas Quick többszörös gyilkosságért tengeti életfogytig tartó szabadságvesztését egy különösen veszélyes elmebetegek számára fenntartott intézményben. A külvilággal évek óta nem kommunikál, ám amikor az oknyomozó újságíró Jonas Karlsson levélben megkeresi, beleegyezik a személyes találkozóba. A tét nem kicsi: a szörnyű gyermekkorba részben maga is belepusztuló Quick talán csak a belé diktált pszichiátriai drogok hatására vallotta magát bűnösnek számos addig megoldatlan ügyben, és valójában ártatlan.

A – talán mondanom sem kell – valós eseményeken alapuló történet olyan csavaros, hogy Håfström nem is képes egységes hangszínben azt előadni – olykor thriller, máskor szatíra, közben elgondolkodtató szociológiai tanulmány, majd családi dráma… Nincs ezzel baj, Indiában állítólag a legtöbb film ilyen stíluskavalkáddal operál, de az északiaktól legalábbis meglepő ez az egyenetlenség. Ezzel együtt – vagy épp ezért – a Gyilkos szerepben izgalmas, változatos, gondolatébresztő utazásra invitálja a nézőt. Viszont ha rám hallgatnak, másodiknak tekintik meg az Egy évemet, levezetésként.