Főkép

Annak idején, amikor először találkoztam a Star Wars-jelenséggel, még egészen fiatal voltam. Ez idő tájt került nálunk ismét mozikba, felújított változatban az Egy új remény, amelyet édesapám istápolgatása mellett meg is tekintettem. Talán innen számíthatjuk a mai napig is élő, hűséges szeretetemet. Egyébiránt be kell vallanom a filmszínházi élménnyel kapcsolatban, hogy ugyan koromnál fogva sokra nem emlékeztem a cselekményből a teremből való kilépés után, de amellett, hogy az előttünk ülő fickó három egész zacskó popcornt behabzsoló bravúrját figyeltem, néhány karakter azért megmaradt bennem. Köztük volt a robusztus testalkattal és szénfekete ornátussal bíró Darth Vader alakja, aki sokáig izgatta és borzolta az így is elkápráztatott elmémet. Természetesen semmit sem tudtam akkoriban a sötét oldalról vagy akár a világosról, mindazonáltal a későbbiekben kibővített ismeretek birtokában is megmaradtam szimpatizánsnak a tragikus utat bejáró nagyúr irányában.

 

Ennek apropóján hadd jegyezzem meg, hogy az utóbbi időben, amire rákerült a Vader címke, az mindenképpen a minőségi tartalmat képviselte. Reménykedem benne, hogy az olvasók között vannak olyanok, akik közelebbről ismerik a kis hazánkban is megjelent, két nagyobb lélegzetvételű képregényfutamot, amelyeket Kieron Gillen és Charles Soule írók jegyeznek. Mindketten valami olyan ízt adtak hozzá a karakterhez, a legnagyobb tisztelettel bánva az alapanyaggal, ami egyértelműen gazdagította a Sith Lordról kapott eddigi képünket. Igazán ügyesen játszottak jellemének elemeivel, arról nem is beszélve, hogy a motiváció megjelenítése, nyilvánvalósága ellenére el tudta érni a kellően megdöbbentő hatást. Az egykori Jedi taktikus húzásait kiválóan integrálták a sztoriba, a mellékszereplők érdekesek voltak, így Salvador Larroca, valamint Giuseppe Camuncoli rajzaival kísérve kívánni sem tudtam volna ennél magasabb szintű panelekbe rendezett tartalmat a messzi-messzi galaxis számára. Ezeknek ismeretében, és persze a Sötét látomások elolvasása után, lévén az is a maga egyetlen kötetével tett hozzá maradandót a mítoszhoz, lelkesen és mosollyal telt arccal álltam neki a fogyasztásnak.

 

Azt mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy ennek a hat számot tömörítő összeállításnak, neve ellenére, a fenyegető megjelenésű császári végrehajtó csak kísérőalakja, egyfajta kerettel látja el a történetfolyamot. A tényleges főszerepet egy Beilert Valance nevezetű kiborg fejvadász játssza, aki a törvény határmezsgyéjén egyensúlyozó más figurák elől orozza el a prédát, ezzel kivívva az egész szakma haragját.

 

Amikor először felbukkan, éppen egy ilyen konfliktus utáni, kantinban zajló leszámolásba csöppenünk bele, a birodalmi központként funkcionáló Coruscant 1313-as szintjén, a kalandorok és szerencselovagok hírhedt gyűjtőhelyén. Protagonistánk közvetlenül ezt követően megbízást kap a Rejtett Kéz szindikátustól, akikről még a nekik dolgozó futárok sem tudnak semmit. Sok közvetítőn keresztülfolyó kreditek és rejtélyes, a lázadókkal is üzletelő fegyverkereskedők jellemzik őket. Természetesen a feladat sem egyszerű és a titkos szervezet különleges attitűdjéhez méltó: Darth Vader levadászása és kiiktatása. Az eleinte vonakodó, de pénzt felhajtani akaró szabadúszó végül belemegy a játékba, nemcsak a felajánlott összeg reményében, hanem ahogy a későbbiekben kiderül, némi személyes elszámolnivaló okán is. Az organizáció részéről sem véletlen ennek a nehéz és szinte érinthetetlen személynek a kiválasztása, hiszen a császár, és ezáltal az ő privát öklének radarján, előkelő helyre került a tűzként terjedő felkelést munícióhoz juttató társaság.

 

Habár a nagy részben gép zsoldosnak nem egyedül kell szembenéznie a veszélyekkel, és egy első blikkre érdekesnek tűnő csapattal a háta mögött vághat neki a kalandnak, mégis azt kell mondanom, a magam részéről egy kicsit hangsúlyosabb statisztákat vártam az említett korábbi szériák után. Értem ugyan, hogy ezeket a szereplőket a szerző csak erre az egyetlen alkalomra szánta, de mégsem éreztem azt, hogy olyan szinten odaszögeznének a székhez az első pillanattól, mint anno Triplazéró vagy BT-1. A szedett-vedett kompániát legfőképpen a kapzsiság és a Birodalom iránti gyűlölet köti össze, és ez talán némely, tájékozottabb rajongóknak már elcsépelt lehet. Abban is rejlett volna még potenciál, hogy Vader és Valance egyaránt magas aranyában bionikusak, annak ellenére, hogy előbbi jól illeszkedik az űropera nyújtotta környezethez, míg az utóbbi, nem a régi kánon Yuuzhan Vongjainak szintjén ugyan, de elüt tőle.

 

Semmiképpen sem szeretnék igazságtalannak tűnni, így megemlítem, hogy azért kapunk betekintést főhősünk múltjába, mind a katonai szolgálatot tekintve, mind pedig az ezt megelőző időket. Társairól is csepegtetnek némi információt, és az, aki esetlegesen szerette volna jobban megismerni a külső gyűrűt, most jó néhány helyszínt felfedezhet a dinamikusan váltakozó események sűrűjében. A csavarok elhelyezése is teljesen rendben van, amikor pedig a közkedvelt nagyúr feltűnik a színen, hozza az elvárt nívót, főleg a nyitányban nyújtott szerepe tetszett nekem leginkább. A finálé az egyes elhintett mozaikdarabokból részben kisakkozható, de véleményem szerint még így is elég meglepetésfaktor rejlik benne.

 

Robbie Thompson szép munkát végzett az írás terén, de érezhetően ezek közel sem a legjobban sikerült oldalai. A művészi koncepció annak ellenére, hogy hat különböző rajzoló dolgozott a kiadványokon, egységesnek mondható, avatottabb szemek az utolsó két epizódnál vehetnek észre némi váltást, de kétségtelenül igényes munkáról és Marvel-minőségről beszélhetünk.

 

Mindezek miatt leginkább azoknak ajánlanám jó szívvel a kollekciót, akik a fejvadászok és cselszövések, valamint a halálpálca-füstben úszó alvilági csapszékek mindennapjaiba óhajtanak bepillantani. Új érdeklődőknek a hossza és önmagában is érthető cselekménye miatt lehet jó választás, némi filmes előképzettség után. A Vader-legendárium maximális megértéséhez nem feltétlenül szükséges, hacsak hozzám hasonlóan nem a legteljesebb élmény hívei vagytok. Az Erő ugyan a történettel van némiképp, és majd a folytatásnak szánt Bounty Huntersnek is adok egy esélyt, azonban kissé csiszolatlan fénykardkristályhoz hasonlít a megvalósítás.