Főkép

Annak idején, a szépírói debütálásának évében azzal a rövid, magamban tett megjegyzéssel csuktam be Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese című kötetét, hogy a szerző iszonyatosan eltalálta a hangvételt, jól működik a nyelv és az anekdotázós történetvezetés, és bár nekem nem állt kellően össze a nagy egész (nem éreztem kellő koncepciót a történetvezetésben), de így is kimondottan erősen érződik rajta a potenciál.

 

Azóta eltelt négy év, túl vagyunk még egy Milbacher-művön (Léleknyavalyák), és az új kötete, az Angyali üdvözletek kapcsán már nemcsak azt tudom mondani, hogy megvan benne a potenciál, hanem azt is, hogy ezzel tényleg beérkezett, ugyanis véleményem szerint érezhetően szintet lépett a korábbiakhoz képest.

 

Az Angyali üdvözletek rövidsége ellenére is nagyszabású vállalkozás, amelyben három, egymástól merőben eltérő regiszterű, ám szorosan összetartozó szövegnek kell egymással szimbiózisba kerülni, és kiadni egy nagy egészet.

 

Ha már az előbb dicsértem Milbacher stílusát és nyelvteremtő erejét, valószínűleg nem lesz túl nagy meglepetés, hogy most is gondosan, hiba nélkül alkotta meg ennek a három szövegnek a maga nyelvezetét – egy már szokás szerint falusi anekdotázóst, egy végtelenül precíz és talán leginkább Mészöly Miklóséra emlékeztető ókorit, valamint egy bibliait –, amelyek egy némileg (a bigott hívőknek mindenképpen) botrányosnak mondható téma, Keresztelő Szent János és Jézus életének és tetteinek bizonyos fokú szembeállítása révén kapcsolódnak egymáshoz.

 

De hogy pontosan miről is szól maga az Angyali üdvözletek? A kiinduló szövegben a már az első műből megismert Kádár-kori falucskában járunk, ahol ismét főleg a kocsmában bonyolódnak az események. Már maga a felütés is hihetetlenül erős: a sekrestyés Pista valami rejtélyes okból levágta és eldugta az Esperes fejét (szerencsére csak annak halála után), és ennek okára akar rájönni az egész falu. Az időben ide-oda ugrálva – és a szokásos sztorizgatásnak hála, gyakran mellékvágányra tévedve – világosodik meg lassacskán előttünk az egyházból kitagadott Esperes és Pista kapcsolata, amely egyfajta Mester és Tanítványa viszony, az egykori pap ugyanis furcsa, bibliai történetekkel traktálja a nem sokat értő púpos férfit, amely történetek középpontjába főleg Keresztelő Szent János szülei, Zecharja / Zakariás és Elíséva / Erzsébet állnak.

 

A mű másik két szintjén is ők kerülnek a főszerepbe, ám míg az egyikben a legmesszebbmenőkig próbálják rekonstruálni az egykori tanítványok azt, hogy miként is volt lehetséges János születése, hogyan történhetett valójában az angyali látogatás, illetve a korosodó pár hogyan dolgozhatta fel ezt a jól ismert csodát, addig a másik szálon Teofilus evangéliumát olvashatjuk a maga hangvételében is tökéletesen Bibliára emlékeztető megformáltságában.

 

A három szint nemcsak nyelvileg jól konstruált, de tökéletes köztük az összhang is. Gyakran előre vagy éppen visszautalnak egymásra, megerősítik vagy éppen cáfolják a korábban olvasottakat, és közben megjelenik a hit és a szent könyvek kialakulásának módja, miközben hol szent, hol pedig ordítóan profán hangvétellel zajlanak előttünk az események.

 

Véleményem szerint az Angyali üdvözletek a 2020-as év egyik legjobban megkomponált és leginkább hiba nélkül lévő kötete, és mint ilyen, Milbacher Róbert eddigi legjobbja is. Csoda, ha ajánlom?