Zoltán Gábor: Szép versek 1944
Írta: Bak Róbert | 2021. 01. 22.
A 2020-as év vége felé többek között azon gondolkodtam, hogy ha választanom kellene, melyik mű kapná tőlem az „évtized könyve” díjat, akkor a jelöltek legszűkebb listáján néhány más fontos kötet (Báró Wenckheim hazatér, A vége, Nincstelenek) mellett bizony kérdés nélkül ott lenne Zoltán Gábor Orgiája is.
Ennek tükrében talán nem is meglepő, hogy nagyon várok már tőle egy új regényt, de ameddig az meg nem jelenik, természetesen kézbe vettem a pár hónapja forgalomba kerülő „abszurd antológiáját” (ő maga nevezi így), a Szép versek 1944-et.
Zoltán Gábor a II. világháborús történések jó ismerőjeként ugyanis egy kimondottan furcsa vállalkozásra adta a fejét, és az amúgy a Magvető Kiadó gondozásában már több évtizede minden évben megjelenő Szép versek mintájára megírta ezt a kötet, mégpedig a címből is sejthetően az 1944-es évre vonatkoztatva.
A szerző végigveszi az ebben az évben hazánkban megjelenő (természetesen nem az összes, de mindenképpen a legjellemzőbb) verseket számtalan ismert (Áprily, Kassák, Radnóti, Faludy, Weöres) és számtalan mára már teljesen ismeretlen költő tollából, majd azokat elemzi, megjegyzéseket fűz hozzájuk, és összefüggéseket keres.
„A magyarok tisztelték és szerették a költőket, és a költők tisztelték és szerették a magyar népet. Hogy aztán mi következik ebből a sok szeretetből és tiszteletből, azt szeretném látni.” – Áll az ironikus megjegyzés a könyv hátoldalán.
Természetesen azonban sokkal több lesz ez a kötet, mint egyszerű műelemzés vagy régi versek gyűjteménye, mert egy olyan vérzivataros és háborús időszakban, mint amilyen a II. világháború végén volt hazánkban, költőnek lenni, verseket írni sokkal többet jelentett, mint „egyszerű” művészet, sokkal inkább volt ez az helytállás és az emberi jellem próbája, mint bármi más.
És ahogy az átlagemberek, úgy a költők is más és más módon néztek szembe a korszak kihívásaival: volt, aki bátran elmondta a véleményét a hatalommal szemben is; volt, aki a világba kiáltotta a fájdalmát; volt, aki más, idilli témát, irodalmi rejtekhelyet keresett magának, és persze szép számmal akadt olyan is, aki gondolkodás nélkül, akár elvi meggyőződésből is a nyilasok mellé állt. Róluk, mindannyiukról szól ez a kötet.
Zoltán Gábor könyve tehát egyszerre fogható fel történelmi és irodalomtudományi tanulmányként, így elsősorban az ezen témák vagy a korszak iránt érdeklődőknek tudnám ajánlani.