Főkép

Bloodshot maga a megtestesült szuperkatona. Vérében több millió nanobot kering, amik nemcsak az átlagnál jóval nagyobb erővel vagy gyorsasággal vértezik fel, de elképesztő regenerációs képességet is biztosítanak számára – ezáltal gyakorlatilag elpusztíthatatlanná válik. Ám testileg hiába ő a tökéletes gépezet, ha csupán kihasználják: a Bloodshotot birtokló katonai erők szinte azt csinálhatnak vele, amit csak akarnak. Amikor rájön, hogy egész életében hazudtak neki és semmiben sem bízhat meg, amiben korábban hitt, menekülni kényszerül... ám mindazok miatt, amiket korábban tett, nem engedhetik szabadjára.

 

Aki a fenti leírásból egy vérbő bosszúhadjáratot vizionálna, amiben egy idő után már az sem egyértelmű, hogy pontosan ki üldöz kit, az egyáltalán nem téved nagyot. Bloodshot képregényes megjelenése pontosan azt hozza, amit látatlanban egy szuperkatonás akcióképregénytől várnánk – viszont azt nagyon is profin. Minden második oldalon összecsapások, robbantások, lövöldözések; hullanak a feláldozható katonák, persze maga Bloodshot is megsérül párszor, ám semmi sem térítheti el a céljától. A viszonylag egyszerű és kiszámítható cselekmény vagy a nem kifejezetten csavaros motivációval rendelkező szereplőgárda azonban nem hiba, hanem maga a műfaj: pontosan ez adja ugyanis a hangulatát a képregénynek.

 

Félreértés ne essék, akik egy képregényben kizárólag árnyalt ábrázolásokat vagy érdekes kérdésfelvetéseket, esetleg eredeti világot vagy izgalmasan újszerű ötleteket várnak, azoknak abszolút nem való a Bloodshot. Ellenben aki a kilencvenes éveit, mondjuk, Van Damme-filmek bűvöletében töltötte, netalán szimplán csak hiányzik neki a korszak akciófilmjeit jellemző stílus, az biztosan új kedvencre találhat. A Boruljon lángba a világ című első kötet egy olyan megnyerő nyitány, ami lendületével és brutális akciójeleneteivel végig tud húzni minket a száz oldalon – teszi mindezt egy pillanatnyi megingás vagy bizonytalanság nélkül. Pont úgy és pont annyit foglalkozik a figurákkal, amit a történet megkövetel; a cselekmény nem túlcsavart, viszont minden füzetben tud egy picit más irányt venni; ráadásul Duane Swierczynski író elég jól érzi a hangulatot, így nincsenek felesleges kitérők, érthetetlen karaktermomentumok, csak a megtorpanás nélküli akció.

 

Bár az akció mellé hagyományosan nem a megnyerő látványvilág jut először az eszünkbe, a Bloodshot sorozat arra is rávilágít, hogy mennyire elválaszthatatlan a vizualitás ezektől a jelenetektől. Hiába fröccsen a vér, hiába törik a kar, ha az nem néz ki jól vagy nem érezzük át igazán az erejét; hiába kemény a közelharc, hiába van egyáltalán sok leszámolás egy képregényben, ha az nem elég dinamikus vagy ha unalmasak a beállítások. Arturo Lozzi és Manuel Garcia párosa korrekten megoldotta ezt a feladatot, emellett pedig nagyon szépen elkülönülnek az emlékekről szóló panelek, ezáltal is csak erősítve a címszereplőben dúló vihart az egész életét átjáró hazugság miatt.

 

Nehéz persze elképzelni, hogy hosszú távon mennyire lesz mindez érdekes, de egy kötetet még simán megtöltöttek az alkotók anélkül, hogy kellemetlenné vált volna mindaz, amit olvasunk. A filmes világ ezzel szerintem nagyon küzd – hiába akarnak stílusos akciófilmet készíteni, előbb-utóbb mindig fárasztóvá, unalmassá, céltalanná, sőt, kínossá válik. Ezt a Bloodshot képregényverziója egyelőre magabiztosan elkerüli, de talán nem csak a koronavírus miatt nem lett nagy siker a Valiant-univerzum mozgóképes debütálása a Bloodshot filmmel... A Boruljon lángba a világgal mindenesetre egy újabb könnyeden szórakoztató zsánersorozatot ismerhetünk meg ebben a képregényes világban; X-O Manowar science fantasy beütésű kalandjai mellett most már egy nanobotokkal felturbózott katona bosszúját is követhetjük.