Főkép

Mostanában szédítő sebességgel jelennek meg az olyan képregények, amelyeknek a kiadása korábban egészen elképzelhetetlennek tűnt. Még ha csak a mainstream szuperhősöket figyelem, akkor is szinte lehetetlen lépést tartani a kínálattal (egyszerre három, kéthetente új számokat megjelentető partwork sorozat, a Kingpin, illetve a Fumax Kiadó gyakori kiadványai), hát még úgy, ha a különlegesebb, egyedibb sorozatokra is kíváncsi vagyok. Persze, azt hiszem, ez pont így normális, ideje volt már eljönnie annak az időnek, amikor bátran lehet válogatni a megjelenések között, és elférnek a piacon a kisebb érdeklődésre számot tartó sorozatok is.

 

A Valiant világa már csak azért is izgalmas választás a GooBo részéről, mert itthon nem számít igazán ismertnek. Nincs korábbi megjelenési előzménye (mint mondjuk a Hellboynak vagy a Spawnnak), nincs látványos rajongótábora (mint amilyen mondjuk az olasz képregények körül érezhető), ráadásul filmes vagy sorozatos univerzuma sincs egyelőre (bár elvileg jövőre jön az első film a Valiant Cinematic Universe-ből, de kétlem, hogy ez komolyan vetélytársa lehet a nagyobbaknak). Ugyanakkor nem rövid sorozat, a legnagyobb neveihez már tucatnyi kötet olvasható. Komoly vállalkozás tehát a kiadásába fogni, de bízom benne, hogy meglesz az az olvasószám, ami a stabil megjelenésekhez szükségeltetik, ugyanis egy nagyon egyedi színfoltja lehet a hazai képregényes palettának.

 

A Valiant univerzum furcsa hibrid a szuperhősös-képregényes világban. Mainstream és szórakoztató, mint amennyire a szuperhősös történeteknek lennie kell, de közben mégsem bénítja meg az eladásoktól való félelem, mint a DC-t vagy a Marvelt. Nincsenek hetente bekövetkező újraindítások, az univerzum egységes és lényegében lineárisan olvasható. Bár az egyes szereplők kötetei ugyanúgy utalgatnak más eseményekre (és persze akadnak crossoverek is), de közben megmaradnak önállóan élvezhetőnek. Ráadásul, nem elhanyagolható módon, nincs több tucatnyi egyszerre futó sorozat, vagyis viszonylag belátható mennyiségű olvasnivalót kínál, azt is jelentősen eltérő zsánerekben és különböző hangulatú történetekben.

 

Az első a hangzatos X-O Manowar névre hallgat, mely Kr. u. 402-ben, Észak-Itáliában veszi fel a fonalat. A vizigótok és a rómaiak brutális összecsapása során Aric herceg családját elhurcolják, ám amikor a kiszabadításukra készülne, hirtelen olyan ellenséggel találja szembe magát, mint még soha ezelőtt. Furcsa, minden korábban ismertnél hatásosabb fegyverekkel küzdő bestiák rejtőznek a páncélok alatt – akik végül foglyul ejtik Aricot és társait. A földi invázióra készülő idegen faj, a borágok elhurcolják a vizigótokat, ám a rabszolgaként szenvedő harcosok már készülnek a bosszúra... melyben egy borágok által imádott és tisztelt páncél, a Manowar is fontos szerepet játszik.

 

Nehéz lenne azt mondani, hogy Aric története meglepetésekben vagy váratlan fordulatokban bővelkedik, ugyanakkor ezzel együtt is rém kellemes szórakozás. Robert Venditti stabil kézzel vezeti a cselekményt: stílusosan, nem elsietve haladnak előre az események, finoman boncolgatja a hátteret (de persze egyelőre még minden megmarad rejtélyesnek), közben van ideje látványosan megírt összecsapásokra és érdekesebb karakterpillanatokra. Ez még érezhetően a bevezetés, az „eredettörténet”, ugyanakkor már itt is sejteni, hogy mennyi lehetőséget tartogat Aric figurája és a komolyan-stílusosan vett „ókori ember a modern világban” koncepció.

 

Az Eisner-díjas Cary Nord illusztrációi sem feltétlenül egyediségük miatt lesznek emlékezetesek, de persze tökéletesen megfelelnek a céljuknak. A római-vizigót összecsapás látványos, az idegen fegyverek egyszerre különlegesek és értelmezhetőek, a Manowar páncél lenyűgözően izgalmas, a robbantások hatásosak – Moose Baumann élénk színeivel megtámogatott rajzai remekül illeszkednek a történésekhez. Talán a legjobban a különböző borítók tetszenek (szerencsére nagyon sok megtalálható a kötet belsejében): Jelena Kevic-Djurdjevic a harmadik számhoz készített gyönyörű borítója, David Aja csodálatosan színes variantja a legelső füzethez, no meg Esad Ribic-é, aki a kötet borítóképét festette.

 

Nem hiszem, hogy a Kard által miatt lesz mindenki Valiant-rajongó itthon, viszont a figyelmet és az érdeklődést nagyon is felkelti ez a négyszámnyi történet. Mindig óriási öröm a legismertebb szuperhősös világokhoz képest valami eltérőt megismerni, főleg, ha érezni mögötte a koncepciót és a rengeteg lehetőséget. Remélem, hogy a későbbiekben ezekből minél többet láthatunk is magyarul – a második részben Ninjak közbelép, ami még mindig X-O Manowar története, de szerintem nem kell sokáig várnunk Bloodshot, a Harbinger Alapítvány vagy Archer és Armstrong feltűnésére sem...