Mi kerüljön a karácsonyfa alá 2019-ben?

Könyvet ajándékozni szerintem remek móka (hát még kapni!). De vajon milyen könyvet vegyen az ember, hogyan tudjuk a legjobban eltalálni a másik ízlését? Olyat adjunk inkább, amiért mi rajonganánk? Vagy inkább valami biztosra kell menni, hiszen a Háború és béke mindenkinek a polcán kötelező kellék? Mivel a könyvesboltok polcain is az újdonságokat lehet a legbiztosabban megtalálni, különösen nem egyszerű a választás, hiszen ezekből még mi sem olvastunk túl sokat. Keressük a legnagyobb hírverést kapó műveket? Válogassunk azok közül, amik legalább műfajukban közel állnak ahhoz, akinek vesszük? Esetleg próbáljuk „nevelni” olyan alkotásokkal, amiket el „kell” olvasnia?

 

Évről évre, a karácsony előtti hajrában arra kérjük a szerkesztőség tagjait, hogy nevezzenek meg egy-egy nemrég megjelent könyvet, amit valamilyen indoknál fogva fontosnak, érdekesnek tartanak, vagy amit egyszerűen csak nagyon várnak. Örülök annak, hogy ennyire sokoldalúak és ennyire különbözőek vagyunk a szerkesztőségben, történetesen ugyanis idén is nagyon sokszínű válogatás jött össze. Bízok benne, hátha ezzel megkönnyíthetjük az utolsó pillanatos vásárlást. (SZD)

 

 

 

 

Bak Róbert

 

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma

(Magvető)

 

Ha egy könyvet várnék a fa alá, akkor az – bár kimondottan sok jó, érdekes és értékes alkotás jelent meg az ősz folyamán – Bartis Attila fotózással kapcsolatos gondolatait tartalmazó könyvecskéje lenne az. Hiszen Bartis nemcsak korunk egyik legjobb magyar regényírója, de szinte minden megnyilatkozása fontos és elgondolkodtató lehet mindenkinek, így azok is élvezni és értékelni tudják majd ezt a könyvet, akik soha életükben egyetlen fényképet sem készítettek. Igazi csemege ez az alig száz oldal itt az év vége felé.

 

 

 

Forrai Márton

 

Eric Idle: Mindig nézd az élet napos oldalát

(HVG Könyvek)

 

Mindig nézd az élet napos oldalát! Ezzel a (kontextusában legalábbis) bizarrul felemelő üzenettel zárult a Brian élete 1979-ben, és relevanciája negyven évvel később sem csökkent. Na meg a világ állapotát elnézve abszurditása sem... No de nem akarok itt a dolgok fölött keseregni, mint ahogy vélhetőleg Eric Idle sem teszi ezt a fenti aforizmát címként viselő friss önéletrajzában. Nem vagyok az a kimondott memoárfaló, de néhány ilyen kötet azért pihen a polcon, több nem is olvasatlanul. A Mont Python sosem az üres poénpuffogtatásairól volt híres, gondolatiságát, kreativitását pedig várhatóan ez a kötet is magában hordozza, de azért szerintem a röfögve hahotázásban sem lesz hiány. Ha csak egy visszatekintést olvasok el jövőre, az ez lesz.

 

 

Galgóczi Tamás

 

Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

(Delta Vision; fordította: Farkas Veronika)

 

Idén karácsonyra az utoljára megjelent Pratchett könyvet ajánlom, mert a Korongvilágot nem lehet megunni. Ebben a részben ismét csodálatosan szövi a történetet, fantáziája már megint képes volt újszerűen hozzányúlni a zsánerhez, és közben nem feledkezik meg a nevetés szükségességéről. Sajogi Stefánia aktuális kalandja alapban viccesen szórakoztató sztori, tele érdekes karakterrel, számtalan kikacsintással vagy idézhető mondattal. Mindezen túl az emberiségről fogalmazódik meg benne általános vélemény, amivel, az utóbbi kétszáz év történelmének ismeretében, nehéz vitába szállni. Még szerencse, hogy ebben a világban a jók sikerrel küzdenek a gonosz ellen.

 

 

 

 

Lipka Bori

 

Adrian Tchaikovsky: A pusztulás gyermekei

(Fumax; fordította: Habony Gábor)

 

Az idei év különösen erősre sikeredett könyvek terén, különösen sci-fi és fantasy szempontjából (bár azért a világolvasós listámról se panaszkodhatok), és az év végi megjelenések közül is többet vártam izgatottan. De nem volt olyan nehéz kiválasztani azt, amit leginkább szeretnék már kézben tartani, hiszen nemrég jelent meg Adrian Tchaikovsky legújabb sci-fije, A pusztulás gyermekei. Mr. T. Az idő gyermekeivel örökre és visszavonhatatlanul belopta magát a szívembe, azóta izgatottan lesem a magyar megjelenéseit (szerencsére van is minek örülni), erre a kötetre pedig, ami Az idő gyermekeivel egy univerzumban játszódik, különösen kíváncsi vagyok.

 

 

 

Márton Rozália

 

Kántor Péter: Jég-öröm

(Magvető)

 

Festmények és irodalmi alkotások? Jó kombinációnak tűnik, legalábbis azoknak, akik mindkét művészeti ágat kedvelik.

A vállalkozás – szavakba önteni a másik művész alkotását – Juhász Gyula hasonló igényű műveit juttatja eszünkbe. Kántor Péter azonban sokkal tágabb körből merít ihletet verseiben, és Juhász fegyelmezett szonettjeivel szemben szabadabb, játékosabb formai megoldásokat választ.

Bár a képek csak reprodukciók, és a versek sem éppen a legújabbak, azt gondolom, hogy az ünnepek nyugalmasabb napjain kellemes lesz lapozgatni a Magvető Kiadó kötetét, összefűzni, továbbgondolni a képek és szóképek üzeneteit.

 

 

 

Scheirich Zsófia

 

Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők

(GABO; fordította: Kránicz Dorottya)

 

Karácsonykor nem feltétlen arról szeretnünk olvasni, hogy mennyi igazságtalanság érhet minket a nemünk miatt, de Caroline Criado Perez nemrég megjelent könyvét mégis érdemes kézbe venni, alkalomtól függetlenül is. Az újságíróként dolgozó Perez mindennapjaink színterén világít rá arra, hogy amikor életterünket tervezzük, a lakosság feléről (a nőkről) megfeledkezünk. Olyan egyszerű dolgokban mutatkozik ez meg, mint a mobiltelefon mérete, az autóvezetés vagy a munkavédelmi ruhák. Perez könyve ezekre a minimálisnak tűnő, de nagyon is fontos problémákra hívja fel figyelmünket, miközben kicsit meg is változtatja szemléletünket.

 

 

 

Szabó Dominik

 

Edward Snowden: Rendszerhiba

(21. Század; fordította: Tomori Gábor)

 

Szeretem azt gondolni magamról, hogy érdekelnek a nagyvilágban történt események – és valamiért különösen felfigyelek a digitális környezettel, a technológiával összefonódó közéleti és politikai történésekre. Talán azért, mert érdekel, hogy milyen kihívások elé állít minket a 21. század és a vele járó technikai fejlődés; talán azért, mert ez a környezet az, amiben én is sok időt töltök minden nap, így különösen fontos, hogy tisztában legyek a problémáival, buktatóival. Snowden története nem új, „whistleblower”, szivárogtató tevékenységéről szinte már mindent elmondtak, amit csak lehetett, ugyanakkor meglehetősen kevés olyan beszámoló született, amely nagyban tartalmazza Snowden személyes nézőpontját is (az egyik kedvenc dokumentumfilmem, a Citizenfour például ilyen). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az, amit ő hozzá tud tenni, mi is az ő valódi, nem hírportálokon és újságírókon átszűrt véleménye, ő hogy látta az eseményeket – azt hiszem, a memoárja után megint újra kell gondolnunk a világról alkotott véleményünket.

 

Szabó Sarolta

 

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve – Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19-20. század fordulóján

(Park)

 

Bár ismerve a környezetem, szinte esélytelennek látom, hogy bárkitől is könyvet kapjak karácsonyra („Úgyis mindent, ami érdekel, megveszel magadnak!”), azért ideírom, hogy Szécsi Noémi legújabb kötete a Margó-fesztiválos megjelenése óta nem hagyja nyugodni a fantáziámat, és nem, nem szereztem be (még). Dr. Hugonnai Vilma történetén keresztül egyrészt megtudhatjuk, milyen kihívásokkal kellett egy külföldön orvosként végzett, de hazájában a praktizálástól eltiltott nőnek szembenézni a 19.-20. század fordulóján; másrészt pedig betekintést nyerhetünk a női testképről, szexualitásról, nőgyógyászati betegségekről alkotott korabeli fogalmakba, azokhoz való viszonyulásba. Legalábbis ezt állítja a fülszöveg, én pedig kíváncsian várom, hogy a kötetből kiderüljön: a 21. század kezdetére lebontottuk-e a női testet övező tabuk jelentős részét, vagy pedig akadnak olyanok, amelyeket továbbra is ki nem mondott teherként cipelünk tovább.

 

 

 

Uzseka Norbert

 

David Almond: A nap színe

(Tilos az Á Könyvek; fordította: Rét Viktória)

 

Most biztosra megyek, hiszen olvastam már ezt a könyvet, s épp ezért szeretném, ha minél többen megkapnák ajándékba. David Almond képes volt egyetlen nyári napba ill. kb. 160 oldalba beleszőni a gyermekkort, annak végét, a gyászt és annak feldolgozását, a megélt életet, és még a Nap színét is. S mintha ez nem lenne elég, ad egy olyan hozzáállást, világlátást, amit talán épp karácsonykor a legkönnyebb átérezni: hogy a világ tele van csodákkal, csoda maga az is, hogy élünk, tehát élni kell és élni jó. És amilyen közhelyesen hangzik ez így leírva, annyira hitelesen és természetesen meséli el ő.