Főkép

Amikor néhány éve Edward Rutherfurdtól elolvastam a New Yorkot, megfogadtam, hogy ennyivel nem érem be, mindenképpen fogok tőle további várostörténeteket olvasni. Ősszel aztán megláttam, hogy az Alexandra Kiadó a szerző két regényével is meglepi olvasóit, tudtam, eljött az ideje annak, hogy belefeledkezzek egy újabb monumentális történelmi regénybe. A Ruszka története már nem idegen a magyar olvasók számára, hiszen 2004-ben látott napvilágot először a magyar fordítás, de a mostani újrakiadás küllemében hűen illeszkedik a sorozatba – minden könyvbarát álma, hogy ilyen és ehhez hasonló kaliberű és szépségű könyvek sorakozzanak a könyvespolcán.

 

Ami elsőre elgondolkodtatott a regénnyel kapcsolatban, az nem más, mint maga a választott helyszín. Hiszen, ha megnézzük a szerző további műveit, mind egy-egy nagy világváros (London, Párizs, Dublin) történetéről szólnak, teljesen érthető, ha az olvasó ez esetben azt várja, hogy Moszkva vagy Szentpétervár lesz a központi helyszín és egyúttal a regény címe is. De a szerző inkább Ruszka (egy kitalált település, mely ötvözi az környezetében található területek stílusjegyeit) történetén keresztül kívánta bemutatni Oroszország történetét. (A kötet végigolvasása után viszont azt hiszem már értem, miért ezt a megoldást választotta.)

 

Kétezer év eseményeit összesűríteni egyetlen regénybe embert próbáló, majdnem lehetetlen feladat, emiatt nem kell csodálkozni, hogy Rutherfurd kevésbé részletesen ír a kezdetekről, illetve a XX. századról. Mindkét időszakban inkább afféle mérföldkövekként jelennek meg a legfőbb események, ami talán azzal magyarázható, hogy a korai időszakról (II. század) nyilván nem áll rendelkezésre túl sok információ, itt érvényesült leginkább az író fantáziája (egy rövid fejezettel nyit, aztán ezer évet ugrik), míg az 1900-as évektől kezdődően pont a másik véglet lehet igaz: túl sokat tudunk, és az irodalomban is bőven van választék, amely ezt az időszakot mutatja be.

 

Négy családot tudnék kiemelni mindközül, akiknek generációi ívelték át az évszázadokat: Bobrov, Szuvorin, Romanov és Ivanov. Az ő sorsuk, és természetesen Ruszka sorsa adott egy keretet annak a történetnek, amelynek segítségével megkaphattuk ennek hatalmas országnak a tablóképét. A fejezetek között többnyire nagyobb időbeli távolság tapasztalható, de Rutherfurd remekül teremti meg a kapcsolódási pontokat, nem kellett azon töprengeni, hogy az újonnan „belépett” karakterek kiknek a leszármazottai. Ráadásul a szereplők közötti tájékozódást a könyv elején található családfa is segíti, melyen még az is jelölve van, ki melyik fejezetben bukkan fel.

 

Rutherfurd ezúttal is lebilincselően, rendkívül olvasmányosan szőtte az esemény szálait, egy percig sem unatkoztam. Hatalmas íve van ennek a regénynek, bőven van hely benne minden fontos történelmi eseménynek, a fiktív szereplőkön kívül a valós történelmi alakoknak: Rettegett Iván, Nagy Péter, Katalin. A szemem láttára vált a jelentéktelen kis orosz faluból Moszkva az ország egyik legfontosabb és legimpozánsabb városává, tanúja lehettem, ahogy Péter megalapítja és megépítteti Szentpétervárt. Mindeközben a Ruszkában élő Bobrovok, Szuvorinok élik mindennapjaikat, intrikákat szőnek, ellentétek alakulnak ki közöttük. Nem tudtam közömbös lenni irántuk, mindig volt valaki, akit nagyon megkedveltem, akinek sorsa miatt aggódnom kellett, és természetesen a másik véglet, az ellenszenv sem került el.

 

Különösen kiemelkedő, hogy Edward Rutherfurd brit létére ennyire hitelesen tudta ábrázolni az orosz világot, olvasás közben el is feledkeztem arról, hogy nem orosz szerző írta a könyvet. Le sem tudnám tagadni, hogy mennyire szerettem elmélyülni ebben a monstrumban. Sokan persze biztosan megriadnak a könyv mérete és oldalszáma miatt, de higgyétek el, a szerzőnek megvannak az eszközei, hogy az olvasót úgy láncolja oda a könyv mellé, hogy már semmi mással nem törődik. Vigyázat, függőséget okoz!