Edward Rutherfurd: New York

„Az amerikai álom nem álom – valóság. Az emberek a szabadságot keresték itt, amit ha nehezen is, de megtaláltak, és hogy elérjék, keményen hajtottak.”

Éppen egy New Yorkban (is) játszódó regényt olvastam, amikor értesültem róla, hogy megjelenik Edward Rutherfurd meglehetősen impozáns borítójú, New York című regénye. Mindig is történelemkedvelő voltam, és kecsegtetett a gondolat, hogy ez a brutális méretű és oldalszámú könyv talán jó eszköz lehet arra, hogy úgy pótoljam a város történetét illető hiányosságaimat, miközben egy jót szórakozom. Elképzelni sem tudtam, Rutherfurd hogyan tudja megvalósítani azt, hogy közel négy évszázadnyi történelmet sűrít úgy egybe, hogy ne lehessen érezni rajta semmiféle száraz, dokumentarista stílust. Éppen ezért kellő izgatottsággal kezdtem neki az olvasásnak...

Mivel mással indulhatna New York története, mint a XVII. századi holland telepesekkel, akik New Amsterdam néven megalapították a várost, és az csupán akkor vette fel a New York nevet, amikor angol fennhatóság alá került. A holland Van Dyck és az angol Master család (és leszármazottaik) sorsán keresztül haladhattam végig, érintve minden fontosabb történelmi eseményt. Van, ahol hosszabban időzhettem (mint a függetlenségi háború), ilyenkor a szereplők egészen közel kerültek a szívemhez (például John Master egy nagyon karizmatikus, erős személyiség volt). Persze a fiktív szereplőkön kívül találkozhattam ismerős nevekkel is (Benjamin Franklin, George Washington, Lord Cornwallis), ami még inkább élethűvé, már-már filmszerűvé varázsolta számomra a regényt. (Cornwallisról és az amerikai függetlenségi háborúról akaratlanul is a Mel Gibson-féle A hazafi című film jutott eszembe és szinte végig azzal vontam párhuzamot, hiszen ott is egy családapa, egy dél-karolinai földbirtokos küzdelmén tudhatjuk meg, hogyan zajlott a patrióták és a lojalisták háborúja.)

Az erről szóló fejezet nagyon hangsúlyos része a regénynek, és mivel elég hosszú és aprólékos, úgy is kezelhettem, mint egy regényt a regényben, ami egyfelől nagyon érdekessé tette az olvasást. Másrészt, mikor túlléptünk New York történetének ezen a szakaszán, amikor hirtelen néhány évtizedet átugrunk és a család újabb generációja kerül a középpontba, őszintén szólva ez engem egy kissé kizökkentett, de szerencsére Rutherfurd lehengerlő mesemondó és nagyon könnyen vissza tudtam rázódni, hogy közel engedjem magamhoz az ifjabb Mastereket.

A monumentális regényből természetesen nem maradhatnak ki a bevándorlók sem – a 19. század elején az olasz Caruso-család történetén keresztül mutatja be a szerző, milyen élet is várt azokra az álmodozókra, akik úgy döntöttek, hogy hátat fordítanak hazájuknak, és Amerikában próbálnak szerencsét. Itt már meglehetősen nagy léptékben haladtak az események, ezért nagyon sajnáltam, hogy a Caruso-szál igen gyorsan eltűnik (ugyan a vége felé ismét felbukkan egy Caruso-leszármazott, de olyan sok idő telt el közben, hogy már nem tudtam beazonosítani, kinek a kije lehetett az illető). Továbbá jelen van a regényben az 1920-as évek tőzsdekrachja, a szesztilalom, meglepően röviden a világháború, a zsidóság, az Empire State Building, a Word Trade Center építése – és természetesen a 9/11 –, hogy csak a fontosabbakat említsem.

„A Nagy Alma. Sokan azt hiszik a kifejezés a hatvanas években született. Igazából a húszas évek végéről és a harmincas évekből ered – de mit is jelent? Valami olyasmit, hogy mindenkinek jár belőle egy harapás. Egyesek szerint az alma kísértette meg Ádámot és Évát. Semmi kétség. New York mindig is anyagias volt, ám egyszersmind a kiválóság, a művészet, a zene és a végtelen lehetőségek hazája.”

Nagyon jól fogalmazta ezt meg a szerző a városról, ez a gondolatsor érezhető volt a regény sorai között is, valamint az is, hogy Edward Rutherfurd imádja New Yorkot. Rajongva tudott róla írni, és én pedig rajongva olvastam. Szerte a világon van egy általános vélemény az amerikaiakról, a new yorki emberekről, amely összefügg az amerikai álommal. Amerika a lehetőségek országa, bárki lehet gazdag és sikeres, tanulhat menő egyetemeken, teljesülhetnek vágyai, csak tennie kell érte, saját magán múlik, hogy eléri-e a céljait. Erre nagyon jó példa volt a regényben a már említett Caruso-család, hiszen majdhogynem nincstelenül érkeztek meg az országba, és évtizedekkel később leszármazottjuk mégis egy jól menő orvos volt.

Ha gondolatban végigveszem a regény karaktereit, szinte mindegyikük – ha néha küzdelmek árán is, de – sikeres, anyagi jólétben élt, és első benyomásra talán úgy tűnik, a szerző elrugaszkodik a valóságtól, hiszen tudjuk jól, hogy ott sem kolbászból van a kerítés (bár erről szeretünk megfeledkezni). De szerintem Rutherfurd pontosan ezt akarta nekünk megmutatni, hogy ez a gigantikus város tulajdonképpen egy egyszerű „halászfaluból” hogyan lett sikeres, csillogó, gazdag New Yorkká, és a lakói az amerikai álom megtestesítőivé. A kitartó, ambiciózus, sikeres emberek tették azzá.

Igazán lebilincselő, mindvégig érdekfeszítő regény, amelyben az élet minden szépsége, öröme és egyben bánata is jelen van, és amelynek olvasása után én ezentúl egy kicsit más szemmel nézek New Yorkra – úgyhogy valójában már ezért megérte elolvasni. Egyetlen dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy a könyv az utolsó néhány évtizeden csak végigszáguldott, én még nagyon szívesen olvastam volna tovább. Kár, hogy Rutherfurd nem írt hozzá még vagy 2-300 oldalt... Egy biztos: ha a jövőben igazán lenyűgöző várostörténetet akarok olvasni, akkor mindenképpen a szerző további műveit fogom előnyben részesíteni.