Főkép

Az utóbbi években a fantasy írók előszeretettel nyúlnak vissza a szláv népmesei elemekhez, elég csak Catherynne M. Valentétől a Marija Morevna és a Halhatatlanra vagy Naomi Noviktól a Rengetegre gondolni. Katherine Arden amerikai írónő is úgy döntött, az orosz mítoszok világában fogja mozgatni szereplőit.

 

Vászja az északi erőd mellett él családjával Ruszban. Édesanyja nem sokkal születése után elhunyt, így egyedül marad testvéreivel, édesapjával, nevelőjével – valamint a különböző népmesei teremtményekkel és démonokkal, amiket csak ő lát. Az élete akkor fordul fel teljesen, mikor mostohaanyja megérkezik a házba, aki szintén látja ezeket a lényeket, és az ördög teremtményeinek tartja őket. Amikor ráadásul egy új pópát is kapnak, aki az embereket az Isten haragjától való félelemre és a régi mesék, babonák elfeledésére buzdítja, hirtelen minden rosszra fordulni látszik. De vajon megmaradhat-e a régi az új mellett, képes-e Vászja megvédeni a családját és az egész erdőt?

 

A medve és a csalogányban csak lassan bontakozik ki a történet, miközbenmegismerjük a szereplőket, a szövevényes családi és politikai kapcsolatokat, érdekeket. Mindezt ráadásul egy olyan környezetben, ami szinte tejesen el van zárva a külvilágtól, ahol a régi mesék a valóság részei: a házi démonok vigyázzák a tűzhelyet, az istálló lovait, az erdőt és minden mást. Ebben a világban remekül érzi magát Vászja még annak is ellenére is, hogy tudja, csak ő látja ezeket a teremtményeket, a többiek csak látatlanul hisznek benne. Ráadásul több furcsa képessége is van, ami miatt sokkal önállóbb és zabolázatlanabb, mint a többi lány a faluban. Nem csoda, hogy fenekestül felfordul minden, amikor ebbe a közösségbe két új szereplő, Anna és Konsztatin is belépnek, úgymond a „modern” világot és az egyházat képviselve...

 

Katherine Arden remekül mutatja be azt, milyen, amikor a hiedelmekből ismert régi isteneknek meg kell ütköznie a vallással, és hogy azok az emberek, akik azt hiszik, teljesen tisztában vannak saját magukkal, valójában mennyire tévesen gondolkodnak. A szereplőink közül egyedül Vászját érezzük önazonosnak, a többieknek sokszor az akaratuk ellenére kell cselekedniük, el kell nyomniuk a vágyaikat. Természetesen az ilyen emberek nehezen tűrnek csak meg egy olyan lányt, aki úgy meri élni az életét, ahogy szeretné, és aki nem kíván beállni az alakoskodók közé és elfogadni a reá váró sorsot.

 

Míg a könyv első felében csak néha-néha tűnnek fel a legendák lényei, addig a történet második fele már szinte csak róluk szól. Jobban megismerhetjük a világukat, és azt is, hogy nemcsak jószándékú, hanem igazi, velejéig romlott régi istenek is léteznek. Vászja feladata, hogy ezektől megmentse a népét – de vajon sikerülhet-e neki az ő hitük és a családja támogatása nélkül?

 

Bár nagyon nagy meglepetéseket nem tartogat a történet, de egy nagyon jól megírt mesefantasy-vel van dolgunk, amely nagyszerűen képes hozni az oroszországi hangulatot – nem éreztem azt, hogy akár egy percre is kiesett volna az írónő ebből a légkörből. Ugyan ez a regény is egy trilógia nyitánya, de önmagában is megállja a helyét, nincs hiányérzete az embernek, miután letette. Én azért kíváncsi leszek a folytatásaira is, amelyeket reméljük, mihamarabb olvashatunk majd magyarul is.