Főkép

Számomra többek között a hallatlanul szimpatikus személyisége miatt is Száraz Miklós György az egyik legkedvesebb kortárs íróm, így könyveivel néha egy kicsit elfogult vagyok, de aki letette az asztalra például a Lovak a ködbent, az ezredforduló környékének egyik legszerethetőbb, legotthonosabb, ám ezek mellett az egyik legfontosabb regényét, azzal talán lehetek is. Így, amint időm engedi, mindig elolvasom az épp aktuális SzMGy-kötetet, és még sosem kellett igazán csalódnom. Most sem tettem másként, és pár óra leforgása alatt magamévá tettem a legújabbat, az Osztozkodókat. És hogy tetszett-e? Mindjárt kiderül.

 

Ez a karcsú kötet sok szempontból hasonlít az előzőre, Az álomvadászra. Ezúttal is egy gyors, pörgős, elgondolkodtató kisregényt kaptunk, amiben minden egyes elem a helyén van, és minden működik zökkenőmentesen. Egy profi író profi alkotása. Ugyanakkor egy olyan alkotás is, aminek nem titkoltan van mondanivalója (manapság azért ez nem túl gyakori), ám ami némileg keserűbb szájízt adott, az az, hogy ezt túl explicit módon, szerintem egy cseppet szájbarágósan tálalja, és így csak viszonylag keveset bíz a szöveg befogadójára.

 

De hogy miről is van itt szó voltaképpen? Különösebben nem akarok a cselekménybe belemenni, ugyanis annak alakulása mindenképpen tartogat izgalmat az olvasók számára, így csak annyit mondok, hogy ezen a 120 oldalon két botcsinálta rabló és egy átlagos, középosztálybeli család sorsa kereszteződik egymással, némi betöréssel és lottónyereménnyel megbolondítva. A szerző gyorsan váltogatja a szálakat, mindenki nézőpontjából enged betekintést az eseményekre, és teszi ezt olyan tökéletes ritmusban, és olyan jól átgondolt építkezéssel, hogy a történet egy percre sem ül le, egy pillanatig sem válik unalmassá.

 

Ahogy az eddigi SzMGy-köteteknél, úgy itt is gondosan megrajzolt alakok (mindenkinek megvan a saját személyes élettörténete és motivációja) gondosan megrajzolt, élettel teli környezetben csetlenek-botlanak, és ahogy halad előre a cselekmény, a címbeli osztozkodás egyszerre több módon is értelmet nyer. Az Osztozkodók számomra szólt a sorsról, az élet értelmének kereséséről, a bűntudatról, a megbocsátásról és a szeretet végtelen hatalmáról.

 

Száraz Miklós György kisregényében életre kelnek a színek, a szagok, a benyomások; életteli karakterek kergetik ábrándjaikat vagy éppen próbálnak elfutni sorsuk elől, miközben ezalatt az egy-két óra alatt kapunk egy gondosan megkomponált történetet is – és bár igaz az, hogy az Osztozkodók nem váltja meg a világot, de nem is igazán akarja. Nekem mindenesetre tetszett.