Főkép

Száraz Miklós György nevével már számtalan helyen találkoztam, és régóta olvasni is akartam tőle valamit, de mindezidáig valahogy nem sikerült. Elsősorban a Lovak a ködben című nagyregényére voltam kíváncsi, de az eléggé beszerezhetetlen volt egészen mostanáig, ám a Könyvfesztiválra a Scolar Kiadó újra kiadta – s én természetesen bele is vágtam.

 

A Lovak a ködben egy rendkívül élvezetes, történetközpontú regény, amely egy egyfajta nevelődési regénybe oltott love story, rengeteg melléktörténettel (amelyek azonban korántsem mellékesek). Márta, a szlovákiai magyar lány egy felvidéki kisvárosból érkezik tizennyolc évesen Budapestre továbbtanulni; az ő egyetemi éveit követjük nyomon majd’ ötszáz oldalon, és akinek érzelmei ezen idők alatt olyan széles skálát járnak be, hogy azt zongorázni lehetne. El kell szakadnia szeretett apjától, beilleszkednie az idegen nagyvárosba, megismerni a nagy szerelmet, barátságokat kötni, számára fontos embereket elengedni – és ezenközben mindenhol ott hullámzik a velünk, bennünk élő Trianon.

 

Ez az a téma, amit szinte totális tabuként kezel mindenki mind a mai napig; viszonylag kevés nívós irodalmi mű szól róla, azok is sokszor telis-tele politikai áthallásokkal – és sokan, ilyen vagy olyan okokból, egyszerűen képtelenek értelmesen és indulat nélkül beszélni róla. Száraz pedig éppen ezt a témát állítja középpontba, Márta és az ő szerelme folyton folyvást beleütköznek (igaz, maguk sem kerülték el ennek a nemzeti tragédiának a hatásait: az egyik egy idegen országban született és nőtt fel, a másik családját pedig, ha áttételesen is, de ez pusztította el), és megtapasztalják annak hatásait majd’ száz évvel a békediktátum megkötése után.

 

A szerző számtalan különböző történetet mutat be, amelyek rengeteg oldalról világítják meg a kisebbségben élő magyarok problémáit, és teszi ezt úgy, hogy nem esik egyik végletbe sem: sem „az Erdélyt vissza, ki a románokkal”, sem a „hagyjuk az idegen országok lakóit, mert ők már úgyis románok, szlovákok, stb” szólamoknak nincs létjogosultságuk nála. Ellenben van itt humor és derű, de bánat és szomorúság is, és ami a legfontosabb, mindent beleng az élet szeretete és élvezete, a megértés és az elfogadás. Bár a téma miatt adná magát az igazán sötét tónus is, de szinte minden történetben, még a legszomorúbbakban, legmelankolikusabbakban is, végül kisüt a nap. Ilyen pozitív szemléletű, okos, és megértést sugárzó alkotással már régen találkoztam – ha az emberek így gondolkodnának, fel sem merülnének nemzetiségi problémák. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy ez az egész így nem lesz-e túl giccses, cukorsziruppal leöntött érzelgős történet, de a szerző javára legyen szólva: a válasz nem. Bár gyakran a giccs határán mozog, de szerencsére sosem lépi át azt.

 

Mindezek mellett Száraz stílusa, és az elbeszélésmód is igazán kiemelkedő. Amellett, hogy férfiként megalkotott egy igazán életszerű, hús és vér női narrátort, tanítani valóan diktálja a tempót is: a történet hol hónapokat ugrik előre néhány sor alatt, hol pedig annyira lelassul, hogy egy-egy alak, cselekvés vagy apró történés leírását olvashatjuk többszörösen összetett, ám tökéletesen érthető mondatokban oldalakon keresztül, igazán lírai és megkapó nyelvezettel. A szerző számtalan gyönyörű, ismert és ismeretlen határon túli helyet is bemutat, egyaránt otthon van a Felvidéken, Erdélyben, de az anyaországban is, összekötve ezzel a magyarságot.

 

A Lovak a ködben erőssége többek között az lehet, hogy széles körökben képes megszólítani az embereket (mind a romantikus történetek, mind a fejlődésregények kedvelői, mind az anekdotikus, történetközpontú alkotások szerelmesei megtalálhatják benne azt, amit szeretnek), szájbarágás és különösebb szépítgetés, ferdítés nélkül képes beszélni az egyik legnagyobb huszadik századi nemzeti tragédiánkról, közel hozza, és átélhetővé teszi a történelmet, valamint segít abban, hogy a határon inneni és a határon túli magyarok igazi sorsközösségben érezhessék magukat. Tipikusan ez az a könyv, amit minden olvasni szerető ismerősömnek (és ismeretlennek) ajánlani tudok.