Főkép

Néhány hete olvastam a Megmaradt Szobotkának című kötetet, akkor hosszan áradoztam róla, és azt ígértem, pótolni fogom a hiányosságaimat és keresek valamit Szobotka Tibortól. Nos, a Jaffa Kiadó úgy tűnik, kitalálta a gondolatomat – megjelentették a Menyasszonyok és vőlegények című, 1980-ban írt regényét, melyet remélem, hogy az életmű többi kötete is követ majd.

 

Szabó Magda határtalan szeretete és szép sorai miatt már csak az Ő szemén keresztül tudom nézni a műveit, értelmezni a sorokat. Így, hogy ismerhetem az életének a legfontosabb eseményeit, az Őt ért tragédiákat, a mellőzés éveit, teljesen más élmény olvasni a regényét. Óhatatlanul keresem a párhuzamokat, de Az ajtóból megismert Emerenc mellett nem találtam egyértelmű megfeleltetést az életrajzi kötettel, ő az egyetlen kivétel. Míg Szabó Magda egy kemény, de jóságos és szerethető karaktert festett le, addig Szobotka Tibor Mariska nénije egy bűzös, koszos, együgyű teremtés, aki inkább sajnálatra méltó, mint rokonszenves. Megpróbál kitörni a nyomorából, ám ezzel még mélyebbre taszítja magát. És nem ő az egyetlen, akinek ilyen mostoha lesz a sorsa a regényben.

 

A történet a háború utáni Budapesten játszódik, a Déli pályaudvartól nem messze. A fő helyszín Frida, a budai kuplerájosnő háza, ahová betérnek az alkalmi párok néhány órára. Az asszony a hatvanas éveiben jár, eltökélt, határozott jellem, aki irányítani akarja a sorsot, és az egyetlen lányának, Lilinek a legjobbat adni. A tökéletes jelöltet Szatmár gyárigazgatóban látja, ám hiába minden mesterkedése, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné. Az események főleg itt bonyolódnak, Lili és a szerelme, a kisstílű csaló, Ernő, innen menekülnek el, majd térnek vissza. Közben pedig bepillanthatunk a háború utáni életbe, a lassan magához térő emberek mindennapjaiba, akik egyre bátrabban kezdik a régi kerékvágásba visszaterelni az életüket. Ki túlvilági szeánszokban, ki nemzetközi csalásokban látja a folytatást, igazi jellemfejlődéseknek nem lehetünk tanúi, a karakterek maradnak a megszokott úton. Vagyis nagyrészt próbálnak a zavarosban halászgatni, több-kevesebb sikerrel.

 

A történetben akadnak nagynak tűnő szerelmek, melyekről végül kiderül, nem is voltak azok. Síron túli kapcsok, amelyek mégsem engednek. Furcsa figurák, akik képtelen túllépni a saját korlátaikon, így évek, évtizedek óta ugyanazokat a köröket futják. Éppen ezért a Menyasszonyok, vőlegények cím eléggé furcsa, mert szoros kapcsolatokkal, nagy elhatározásokkal nem is találkozunk a lapokon. Ideig-óráig működő alibi viszonyok, önálló célok, független jellemek hemzsegnek a lapokon; párok, akik nem egyenrangúak a kapcsolatukban, épp ezért nincs is reális jövőképe a köteléküknek. Nem érzelmi síkon mozognak a szereplők, hanem az ösztöneik, a vágyaik vezérlik őket. Szinte minden fejezetben találkozhatunk meztelenséggel, forró együttlétekkel, melyeket részletekbe menően olvashatunk. Érdekes lehetett ez az újfajta hang, ez a kendőzetlen látásmód, melyet képviselt Szobotka Tibor. Nem könnyítette meg a külvilág dolgát, nem állt be a sorba és írt a közízlés szerint, hanem a saját hangját találta meg. Felkavaró lehetett a korában ez a szókimondás.

 

A naplójában többször is előkerült, hogy a regényeit nem értették, nehezen vagy egyáltalán nem adták ki, sőt, még olyan is volt, hogy már a nyomdába leadott anyagot hívták vissza és az aláírt szerződés ellenére felfüggesztették a kiadást. Saját tehetsége jogán nem tudott eljutni az őt megillető helyre, de talán majd az utókor értékelni fogja a művészetét, és igazságot szolgáltat neki. Örülök, hogy a Jaffa Kiadó is így gondolja, és felkarolja a műveit. Ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan nem olvasott még tőle semmit, és ezt szeretné pótolni. A szépirodalmat kedvelők nem fognak csalódni, egy igazán különleges élményben lehet részük az olvasás során.