Főkép

Nagyon tetszik nekem a Jaffa Kiadó új köntösbe bújtatott Szabó Magda-életműsorozata. Egyrészt a harmonikus borítók miatt, másrészt azért, mert így beszerezhetem azokat a köteteket, amelyek még hiányoztak a polcomról. Így jutott hozzám a Megmaradt Szobotkának című könyv is, hogy okozzon néhány sírós percet.

 

Bevallom, Szobotka Tiborról annyit tudtam, hogy Szabó Magda férje volt – ennyit és nem többet. Nagyon találó Szécsi Noémi megfogalmazása, miszerint ez a regény a házaspár négykezese: már a műfajából adódóan is kivételes lenne, de a kivitelezés miatt egyszerűen felejthetetlen. Ha meg a témáját nézem, akkor szívbemarkoló, igazi lélekkitépő mű – így tudnám röviden összefoglalni a benyomásaimat.

 

Szabó Magda kérte meg a férjét, hogy írjon magáról memoárt, szedje össze az emlékeit, és rendezze egy kötetbe őket, hadd ismerje meg mindenki a hányattatott sorsát. Szobotka Tibor el is kezdte a munkát, de 1982-ben bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy be is fejezze – ezt a feladatot a feleségére hagyta. A friss sebek ellenére az írónő hozzáfogott, felforgatta a lakásukat, minden fiókba belenézett, minden papírfecnit elolvasott, hogy teljes képet adhasson egy kivételes tehetségű író kettétört pályájáról.

 

Nem tudom, olvastam-e valaha szomorúbbat, mint ez a kötet. A szegény kisfiú, akinek semmi sem sikerül. Nincs mögötte szerető család, támogató háttér. Életre szóló lelki sérüléseket szerez a folyton büntető légkörben, mely szép lassan felemészti. Tehetséges, de egyszerűen nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, mint ami járna neki. A Magyar Rádióban ígéretesen alakul a karrierje, de rossz korba született. Egy olyan korba, amikor a tehetség kevés (sőt, inkább gyanús), ahol a pártérdek előbbre való, mint a tudás. Valahogy sosincs szerencséje, mintha már vonzaná is ezeket a peches szituációkat. Egyetlen téren kedvez neki a sors, bár ott sem azonnal, mert a háború zűrzavarában első feleségét és kisfiát elveszíti. A második házassága Szabó Magdával gyógyírt jelent az élet kegyetlenségeire, kivételes kapcsolatuk átragyog a sorokon. Szellemi-lelki harmóniájuk az utolsó pillanatig, és még azon is túl érződik, szinte kézzel fogható.

 

Igazán romantikus a megismerkedésük, 1947. július 20-án találkoztak az Írószövetség fogadásán, Balatonlellén. Szabó Magda azonnal szerelmes lesz, és tudja, csak ő lehet a férje, Szobotka Tibor egyelőre csak annyit ír a naplójába „igen csinos!”, és inkább egy újabb kalandot keres a nőben, mint társat. Aztán hosszú hónapokig tartó harcok után, melyek ledöntik a kettőjük közt magasodó falakat, lassan elérnek egymáshoz, feladják önmagukat, hogy egy kivételes házasságban segítsék és támogassák egymást tovább a nehézségekkel teletűzdelt úton. Még az utolsó sorokból is annyi féltés és szerelem árad, amelyet képtelenség néhány elmorzsolt könnycsepp nélkül végigolvasni. Szabó Magda olyan fénnyel vonja be a férjét a sorok által (miközben Ő maga szerényen meghúzódik a háttérben), amelyben végre megkapja azt az elismerést és figyelmet, amelyet megérdemelt volna élete során.

 

Örülök, hogy megismerhettem ezt a legendás házasságot, így már teljesen más szemmel nézek Szabó Magda életművére is. Azért külön boldog vagyok, hogy a memoár ráirányította a figyelmemet Szobotka Tibor műveire, a következő pár havi olvasmányom meg is lett ezzel. Aki szereti az írónő regényeit, nem fog csalódni, mert igazi „szabómagdás” hangulatot csempészett bele, így lesz kettőjük közös visszaemlékezése a kötet – egy felejthetetlen négykezes.