Főkép

„– A hindu filozófia szerint az élet egyik szakaszában elfogadható cél a pénzkereset. Nem szabad azonban itt megragadni, mert az életünk csak akkor lesz sikeres, ha egy idő után más értékek felé fordulunk.

– Mi számít sikeres életnek? – kérdeztem kicsit naivan.

– Akkor élünk sikeresen, ha a vágyaink szerint élünk, mindig a saját értékrendszerünknek megfelelően cselekszünk, legjobb tudásunk szerint csinálunk mindent, harmóniában élünk önmagunkkal, és lehetőség szerint olyan életet élünk, melyben felülmúlhatjuk önmagunkat, áldozatot hozhatunk másokért és végtelen alázattal tehetünk valamit az emberiségért, bármi csekélység legyen is az. Egy szélnek eresztett madártoll. Egy mosoly.”

 

Oké, oké, ez mind szép és jó, de honnan tudjuk, hogy nem a saját értékrendszerünk szerint élünk? Van bennünk egy vészcsengő, ami megszólal? Ugyan, az túl egyszerű lenne. De akkor mégis mik azok a jelek, amiket észre kellene vennünk, hogy tudjuk, valami nem jó? Véleményem szerint ezek mindenkinél máshogy jelentkeznek. Van, akinek „csak” rossz érzése támad, kényelmetlenül vagy zavarban érzi magát, bűntudata támad, de sajnos olyan is akad, aki konkrétan megbetegszik. Ismerős, ugye? Szerintem mindannyian szembesültünk már ilyesmivel életünk során, legfeljebb nem tudtuk, hogy miért történik. És persze az sem biztos, hogy ide vezethető vissza, de mindenképpen érdemes ezt is számításba venni, mert adott esetben számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.

 

Mi a különbség a sikeres élet és a boldogság között? Létezik egyik a másik nélkül? És egyáltalán, miért olyan fontos, hogy sikeresek és/vagy boldogok legyünk? Egyáltalán, mi a siker? És a boldogság? És miért vágyunk rá(juk) annyira? Egyszerűnek tűnő kérdések, ám a válaszok már közel sem ilyen könnyűek. És persze biztosak lehetünk benne, hogy újabb és újabb kérdéseket generálnak, mígnem úgy érezzük, elég, nem bírjuk tovább, történjen végre valami, akármi, ami kibillent minket ebből az állapotból, ebből a mókuskerék-szerű szerkezetből, amibe kerültünk, és amiben nap-nap után ugyanolyan ritmusban rójuk az ugyanolyan köreinket, különben egészen biztosan becsavarodunk. Nos, a jó hír az, hogy amikor eddig eljutunk, egészen nagy százalékban biztosak lehetünk abban, felkészültünk a változásra, ám azt jobb, ha már rögtön az elején tisztázzuk, hogy ez nem fog bekövetkezni a mi aktív, cselekvő közreműködésünk nélkül.

 

Aki mást mond, az hazudik. Vagy festi magát. Esetleg mindkettő, vagy még ennél is rosszabb. Mert hiába olvasunk el bármilyen könyvet, ami azért íródott, hogy megváltoztassa az életünket, vagy megyünk el egy (esetleg több) tanfolyamra, ha nem akarjuk igazán a változást, ha félünk szembenézni a problémáinkkal, ha megsértődünk, ahányszor ellentmond nekünk valaki, vagy kényelmetlen kérdést tesz fel, nem fog sikerülni. A változáshoz az kell, hogy odafigyeljünk a külső ingerekre, hatásokra, véleményekre, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint és persze a legőszintébben válaszoljunk a nekünk feltett kérdésekre, hogy képesek legyünk elszakítani a béklyót, mely mások elvárásai, illetve az azoknak való megfelelési kényszer miatt került ránk, és merjünk elsétálni onnan, ahol nem jó nekünk, akkor is, ha nem tudjuk, mi lesz ott, ahová megyünk.

 

Valójában éppen erre hívja fel a figyelmünket Laurent Gounelle könyve, ami talán éppen azért annyira magával ragadó, mert nem akarja megmondani, mit tegyünk, egyszerűen csak megmutatja, hogy lehet gondolkodni, a világhoz és önmagunkhoz viszonyulni és élni máshogy is, mint ahogy mi tesszük. Szóval senki nem várjon tőle konzerv válaszokat, instant megoldásokat vagy világrengető felismeréseket, mert azokkal nem tud (és nem is akar) szolgálni, de talán arra elég lesz, hogy általa néhányan feltegyék maguknak a megfelelő kérdéseket, és ráébredjenek, van élet a mókuskeréken kívül is. Szerintem kezdetnek ennyi elég – a többi kizárólag rajtunk múlik.