Jessie Burton: Múzsa

Vajon ugyanúgy élvezhető egy művészeti alkotás, ha ismerjük a keletkezésének körülményeit, mint ha nem tudunk róla semmit? Hathat ránk ugyanúgy? Több vagy kevesebb, jobb vagy rosszabb lesz azáltal, ha valamilyen módon kontextusba tudjuk helyezni? Egyáltalán, számít, hogy ki, mikor, miért, milyen körülmények között készítette? Jobban vagy kevésbé fog tetszeni, ha tudjuk, vagy ha nem tudjuk mindezeket? Vagy éppen ezek valamelyikének ismerete fog bennünket tévútra vinni? Nem lehet, hogy éppen az teszi teljessé és igazivá az élményt, ha nem azt próbáljuk megfejteni, mint akart kifejezni a művész, hanem azt igyekszünk megfogalmazni, mit gondolunk vagy érzünk mi magunk? Nem akkor válik-e teljessé az élmény, ha létrejön egy egészen egyedi, bensőséges, mondhatni intim kapcsolat az alkotó és a befogadó között?

Persze soha nem voltam ellene annak, hogy ismerjük egy-egy mű keletkezésének körülményeit, vagy legalább a kort, amikor született, sőt, bizonyos helyzetekben kifejezetten üdvösnek tartom ez a tudást. Mint például a magyar szóbeli érettségimen, ahol is egy Berzsenyi verset kellett elemeznem. Bevallom, semmit nem tudtam róla, viszont volt némi emlékem a korról, meg egy kevés a költőről, szóval ezekről kezdtem beszélni, határozottan, mintha a világ minden tudása a fejemben lenne, és amikor már éppen rátértem volna a vers szerkezetére (amiről viszont már dunsztom sem volt), leállítottak, megköszönték és elengedtek. A mai napig nem tudom, mi lett volna, ha másként alakul. Ha nem jut eszembe semmi „körítés”, és rögtön a versről kezdek beszélni. Arról, amit érzek vele kapcsolatban, amit gondolok róla. Vajon elfogadták volna, hogy nekem esetleg más véleményem van róla, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Aligha. Pedig szerintem éppen az a lényeg, hogy a művészet, és benne egy-egy alkotás – kortól, nemtől, iskolázottságtól, politikai nézettől vagy éppen vallástól függetlenül – mindenkinek mást nyújt.

Ahogy valószínűleg Jessie Burton második regénye, a Múzsa is minden olvasóban más húrokat pendít meg. Lesz, aki elsősorban a női sorsokat látja majd, a drámát, ami a spanyol polgárháború idején történik, és a harcot, melyet egy karibi fekete nőnek kell megvívnia, aki a hatvanas évek második felében a Brit Birodalom szívében akar érvényesülni. Erős nőket, akik olykor irreálisan nagynak tűnő áldozatot hoznak azért, hogy megvalósíthassák az álmaikat. Komoly dilemmákat vet fel ez az aspektus, melyekre mindenki a saját neme és vérmérséklete szerint fog reagálni. Lesz olyan is, aki csupán két, párhuzamosan futó történetet lát majd, egyet, ami 1936-ban játszódik Spanyolországban és egyet, ami 1967-ben Angliában, és az a titok fogja leginkább érdekelni, mely mindvégig ott lappang a sorok között. És talán lesz olyan is, aki regényes művészettörténetként olvassa majd, hiszen akár tekinthetünk rá úgy is, mint egy kép születésének történetére.

Abban viszont szerintem mindenki egyetért, hogy Jessie Burton rendkívül rövid idő alatt, igazából már néhány mondattal képes megteremteni azt a finom, melankolikus hangulatot, ami először csak magával ragad, aztán beszippant és fogva tart egészen az utolsó oldalig. Mintha kívül kerülnénk az általunk ismert téren és időn, egy másik, szinte lebegő világba, ahol mintha elmosódnának a dolgok körvonalai, de lehet, hogy csak mi nem akarjuk élesen látni a kontúrokat, mert félünk, hogy akkor megtörne a varázs. Talán éppen ezért nem tűnik fel olvasás közben, csak később, hogy a főbb karakterek sem egyenletesen kidolgozottak, a mellékalakok pedig olykor szinte vázlatszerűnek tűnnek, amivel nem lenne gondom, ha nem nehezítené meg, hogy bármelyikükkel is azonosulni tudjunk. Nekem legalábbis nem sikerült, ami közel sem biztos, hogy a szerző hibája. Persze az is lehet, hogy éppen ez volt a cél, mert így lehetőség nyílik arra, hogy mi, olvasók ne kerüljünk bele magába az alkotásba, ne váljunk a részeivé, hanem képesek legyünk mindvégig külső szemlélők maradni, más kontextusba helyezve ezzel az alkotó, a mű és a befogadó kapcsolatát.

Akárhogy is, a Múzsa szerintem határozottan kellemes, üdítő olvasmány, ami ügyesen egyensúlyoz a különféle műfajokat elválasztó vonalon, éppen akkora „kilengést” biztosítva, ami sokak számára komfortos lehet. Különösen hűvös-ködös őszi-téli estéken…