Sarah Waters: A szobalány

Csak pár hónapja láttam a dél-koreai kultrendező, Park Chan-Wook A szobalány című filmjét, ami teljesen letaglózott, és rögtön kedvencemmé vált, hisz a látvány, a hangulatok és a fordulatok olyan szinten és olyan zökkenőmentesen működtek benne, mint csak nagyon kevés kortárs mozi esetén. Persze az Oldboy alkotójától nem is várhattam kevesebbet. És bár rendszerint jóval több időt szoktam hagyni az élmények ülepedésének, ha egy film alapjául szolgáló regényt akarok elolvasni, de most nem tudtam, és nem is igazán akartam sokat várni, hogy belevágjak a walesi Sarah Waters nagyregényébe, melynek címe szintén A szobalány.

Ha van olyan eset, mikor mind a film, mind a regény szinte tökéletes, akkor ez az. Bár eleinte féltem, hogy nem tudom elvonatkoztatni magam a film plasztikusan bemutatott koreai helyszínétől, de Waters épp olyan zseniálisan keltette életre a viktoriánus brit helyszínt és annak fojtogató miliőét, mint a távol-keleti rendező. És bár az egész történet újabb és újabb fordulatok, csattanók egymásutánjából áll – amiket ugye, hála a filmnek, már előre ismertem – mégsem vesztett sokat a varázsából ez az átverésekre és cselszövésekre épülő, az ember legsötétebb, de legszebb oldalát is bemutató 21. századi nagyregény. Hiszen benne nemcsak a meglepő fordulatok érdekesek, de az is, hogy a szerzőnő mennyire élettel teli módon tudja bemutatni a 19. században játszódó brit regények „sablonszereplőit”: a szobalányt, az úrnőt vagy éppen a cselszövőt.

A Gentleman becenévre hallgató gazember eldönti, hogy megszerzi magának a gazdag és egyedülálló úrinő, Maud vagyonát, amiben a korán árvaságra jutott Susannak kellene segítenie. A könyv első harmadában az ő szemszögéből figyeljük az eseményeket, és azt hisszük (persze nem én, hanem a gyanútlan olvasó, akinek fogalma sincs semmiről, és akinek esélye sincs elkerülni azt, hogy megvezesse a szerző), hogy tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mit olvasunk. Egy kosztümös, néha habos-babos, vagy éppen rémisztő történetet egy tökéletesen kivitelezett csalásról. Majd az első harmad végén a feje tetejére áll minden addigi elképzelésü(n)k – hogy aztán jöjjenek az újabb és újabb fordulatok.

A walesi írónő bemutatja, hogy tökéletesen igaz az Ahogy tetszikből való Shakespeare idézet: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...” S mint említettem, és ami számomra a legmeglepőbb, hogy ez a könyv a fordulatok és az árulások ismeretében is élvezhető és szerethető (igaz, a cselekményben azért van bőven eltérés a két alkotás között). Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a bő hatszáz oldalnyi szöveg egy szempillantás alatt elrepült.

Sarah Waters nagyregénye egy hihetetlenül hangulatos és intelligens mű, ami gyaníthatóan szinte mindenkinek tetszeni fog. Aki szórakozni vagy borzongani vágyik, annak ott a csavaros történet; aki a történelmi regények szerelmese, annak ott a hihetetlenül életszerűen ábrázolt 19. századi Anglia; aki meg éppen feminista regénynek akarja olvasni, az sem csalatkozhat. Nincs mit ragozni rajta, A szobalány mind film-, mind könyvalakban kötelező!