Cesar Millan – Melissa Jo Peltier: Amit a falkától tanultam

Abban az időben, amikor ezt a könyvet olvastam, sokan megkérdezték tőlem, mit olvasok, én pedig lelkesen mondtam, hogy az új Cesar Millan könyvet. Sok mindenre számítottam, de azokra a reakciókra, amiket kaptam, biztosan nem. Merthogy többnyire mindenki a „száját húzta”, és azt tanácsolta, hogy komoly fenntartásokkal kezeljem a könyvet, még azok is, akiknek tudom, hogy nincs kutyája (ami nem jelenti azt, hogy soha nem is volt). Persze mindenki mondott érveket, amiket én szépen fel is jegyeztem a képzeletbeli jegyzetfüzetembe, hiszen szemmel láthatóan senki nem azért mondta, hogy bántson, sokkal inkább azért, hogy megkíméljen az esetleges csalódástól. Én pedig lelkiismeretesen elmondtam mindenkinek, hogy egy ideje már rendszeresen nézem A csodálatos kutyadoki című tévéműsort, pedig nincs kutyám (csak édesanyámnak meg néhány barátomnak), viszont nekem is felszalad a szemöldököm egy-egy jelenet láttán (ekkor többen szemmel láthatóan lazítottak egy kicsit az addig feszültnek tűnő testtartásukon), ám ez a kötet nem arról szól, hogyan bánjunk a kutyáinkkal, hanem arról, mit tanulhatunk tőlük. És ez volt az a pont, ahol mindenki megnyugodott és elkezdte mondani a saját tapasztalatait – amiket én ismét csak lelkesen feljegyeztem a képzeletbeli noteszembe.

Szerintem abban simán megegyezhetünk, hogy Cesar Millan nevét és módszerét sokan ismerik, és legalább ennyien vélekednek róla valahogy. Egyesek rajonganak érte, csüggnek minden szaván, mi több, szinte gondolkodás nélkül teszik, amit mond, mert hiszik, hogy az a legjobb. Mások, mint én is, figyelik, de fenntartásokkal kezelik, amit mond, és ahogy cselekszik, és persze akadnak olyanok is, akik elutasítják, amit mond és tesz, mert meg vannak győződve róla, hogy bizonyos szempontból állatkínzás az, amit ez a mexikói-amerikai fickó csinál. Az igazság, mint általában, valahol ezek metszéspontjában van. De mivel nem a módszerekről lesz szó, be is fejezem, és inkább elárulom, mit tanulhatunk a kutyáinktól – legalábbis Cesar szerint.

Tisztelet

Szabadság

Magabiztosság

Hitelesség

Megbocsátás

Bölcsesség

Rugalmasság

Elfogadás

Furán hangzik? Egy nem-kutyásnak talán. De egy kutyás tudja, hogy így van. Hiszen a kutyákban megvan minden tulajdonság, amit mi szeretnénk, de szinte biztos, hogy soha nem lesz a miénk. Legalábbis nem úgy, ahogy az övék – azzal a magától értetődő természetességgel.

Minden leckéhez tartozik egy-egy rövidebb-hosszabb fejezet, amiből megismerhetjük egyrészt a kutyát, aki tanít, másrészt az élethelyzetet, amiben találkoztak, és átélhetjük, igaz, csak a szavakon keresztül, magát a tanulási folyamatot. Ilyenformán a könyv inkább önsegítő, mint bármi más, mégsem tudok egyértelműen így tekinteni rá. Tetszik a személyes hangvétel (olyan, mintha Cesar itt ülne velünk, és sztorizna), az ismeretterjesztő betétek, a hírességek beszámolói, a rengeteg kép, hogy nemcsak a sikerekről, de a kudarcokról is olvashatunk, és természetesen a minden mondatból áradó tisztelet a kutyák iránt. Annyira magával ragadó az egész kötet, hogy olvasás közben nehéz volt távolságot tartani tőle, nehéz volt szkeptikusan olvasni, annyira, hogy bevallom, nem is mindig sikerült. Ráadásul egyre jobban tetszett a helyzet, hogy nem mi tanítjuk a kutyát, hanem hagyjuk, hogy ő tanítson minket. Ehhez persze figyelni kell rá, ami valljuk be, ránk, emberekre nem annyira jellemző, hiszen mi többnyire önmagunkkal vagyunk elfoglalva, így nem érünk rá észrevenni a rajtunk kívül álló dolgokat – legyenek azok emberek vagy állatok. Tisztelet persze a kivételeknek, azoknak, akik már tudják, milyen hihetetlen érzés az a mindkét fél számára előnyös kölcsönhatás, ami kutya és ember között kialakulhat. Természetesen ilyen kapcsolat nem csupán kutya és ember között alakulhat ki, de valljuk be, velük valami egészen egyedi a viszonyunk. Ráadásul itt most egyértelműen ők a főszereplők, hagyjuk, hogy egy kicsit élvezzék a reflektorfényt.

Addig is íme egy részlet a kötet bevezetőjéből:

„Sétálsz a környéken, élvezed, és minden pillanatot megragadsz, hogy beszívd a friss levegőt, a virágok, a fű és a fák illatát. Bár ez ugyanaz a séta, amit mindennap megteszel, képes vagy úgy értékelni, mintha először élnéd át. Látod a barátaidat és a szomszédaidat, megállsz, hogy lelkesen üdvözöld őket, és ők is üdvözölnek. Ők is izgatottak az előttük álló nap miatt.

Amikor hazaérsz a reggelire, a családod már vár. Még nagyobb örömmel és határtalan szeretettel üdvözlöd őket, mint a szomszédokat. Megöleled, megcsókolod őket, és elmondod, mennyire szereted őket, mielőtt mindannyian kiszaladtok az udvarra, és játékosan megünneplitek az új napot, amikor megint együtt lehettek. Ez a reggel menete mindennap – mert mire is való az élet, ha nem arra, hogy megosszuk ezt a hihetetlen csodát és hálát, amit akkor érzünk, ha a szeretteinkkel vagyunk?

Amikor eljön az idő, hogy dolgozni menj, izgatottan érkezel a munkahelyedre – imádod a munkád! Nagy büszkeséggel és önbecsüléssel tölt el. Minden kollégádat kedvesen üdvözlöd. Bár külsőre mindannyian nagyon különbözőek – más a magasságuk, súlyuk, színük, fajtájuk és vallásuk –, közös az az elképzelés, hogy mindannyian egy faj vagytok, egy közös céllal. Tisztelitek az összes embert, akivel együtt dolgoztok, a legegyszerűbb munkát végzőtől egészen a vezérigazgatóig. Még a vezérigazgatónak is ilyen elfogadó a hozzáállása. A cég filozófiája, hogy mindenkinek fontos szerepe van az elvégzett munkában, és mindenki tisztességesen részesül a haszonból.

Időnként nézetletérésed támad valakivel a munkahelyeden. Előfordul, hogy van valami náluk, ami neked kell, vagy olyat csinálnak, amivel nem értesz egyet. De a cégnél nincsen hátbatámadás, nincsen csendes áskálódás vagy sugdolózás a mosdóban. Ha te és a kollégáid nem értetek egyet, azonnal megbeszélitek, még akkor is, ha ez rövid perpatvart jelent köztetek. percek múlva véget ér, a dolog eldől, és folytatod a napodat harag vagy neheztelés nélkül.”

Valahogy így működik a kutyák világa. Hát nem lenne jobb nekünk is így? Vagy legalább hasonlóan? Persze tudom, ez egy erősen idealizált világ lenne, de azért mégiscsak szívesebben élnék benne. Hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Mint ahogy azt is, hogy mindenki találhat a kötetben számára érdekes, megfontolandó tanácsot, élményt, gondolatot, amit aztán némi elmélkedés után beépíthet a saját kis életébe, sőt, alkalmasint megoszthatja másokkal is. Ha így történik, máris elindult egy lassú, de biztos változási folyamat, aminek eredményeképpen egyszer talán egy őszintébb, boldogabb, élhetőbb világ születik…