Lee Child: Esti iskola

Jack Reacher. Egy név, ami szerintem mára már fogalommá vált: egy könyvalak, akit nyugodtan lehet a kétezres évek legkarizmatikusabb irodalmi akcióthriller-hősének hívni. A Reader`s Digest egyik legújabb könyvválogatása, amelyben szerepel Reacher egy rövidített kalandja, egyenesen arról ad hírt a regényhez írt utószóban, hogy a figura rajongói között mára már egyenlő számban akadnak férfiak és nők, vagyis, úgy tűnik, más okból, de az angol születésű amerikai író, Lee Child teremténye egyformán rokonszenves hős a mindkét nembe tartozó olvasótábor számára. Magam biztosan nagyon kedvelem, s mindig lázba hoz, ha egy-egy újabb Jack Reacher-krimi lát napvilágot magyarul. Mint 2017-ben is, amikor megjelent nálunk a huszonegyedik ilyen kötet: az Esti iskola.

Az előző regény, a jelenben játszódó Néma város után Lee Child ezúttal visszarepíti az olvasókat 1996-ba, abba az évbe, amelyben Reacher megvált a hadseregtől és elindult máig tartó, különös, civil vándorútjára. Egy évbe, amikor a világ millenium-pánikban ég a számítógépek ezredfordulós dátum-átállása miatt, s senkinek sincs még fogalma arról, hogy lesz egyszer 2001. szeptember 11. is…

Reachert délelőtt kitüntetik, mégpedig egy szigorúan titkos balkáni akcióért kapja meg a Becsületrendet, délután pedig visszaküldik az iskolapadba. Vagy legalább is ezt pletykálja róla a hadsereg összes őrmestere: hogy elment Virginiába, civil öltözékben, és a katonai rendőrség nevében vesz részt egy tanfolyamon, amelynek témája A legfrissebb igazságügyi szakértői innovációk hatása a különböző bűnüldöző szervek közti együttműködésre.

Valójában azonban a történet egy kis szobával folytatódik, amelyben együtt ül egy FBI-ügynök, egy CIA-elemző és Reacher – majd belép az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója… Amerika ugyanis veszélyben van, ám senki sem tudja, mitől is kellene félni. Csak annyit tudnak, hogy afganisztáni terroristák kapcsolatba kerültek egy amerikaival, aki valamiért százmillió dollárt akar tőlük – és úgy tűnik, hogy igent fognak mondani a pompás üzletre… Ki lehet az amerikai? És mi lehet az, ami a birtokában van és ennyit ér? Hadititok? Hadieszköz? Titkos információ? Zsarolási alap? Mi fenyegeti Amerikát? Mi ellen kellene védekezni? Reacher, a tettek embere végül nekiindul, hogy feleslegesen túlfontolgatott elméleti konstrukciók helyett maga nézzen utána az informátor, az afganisztáni futár és a titokzatos eladó ügyének Hamburgban. Kísérője legkedvesebb munkatársa, a tartózkodó és okos Neagley.

Reachert ezúttal fiatalon látjuk, az előtt, hogy kiábrándult, kilépett egykori katonai rendőrré változott volna, aki az országot járja magányos, békés, civil utazóként. De érdekes módon már most is olyan, mint majd egyszerű polgárként lesz. Okos, találékony, jó emberismerő, tökéletes harcos, aki mégis képes megérteni az embereket és képtelen elviselni a mindenhol jelen lévő gonoszságot: márpedig ebben a könyvben találkozik egészen kisstílű, énközpontú önzéssel és a világot fenyegető, megsemmisítő terrorizmussal is. Ráadásul e kettő, úgy tűnik, kapcsolatban áll egymással.

A csavaros, váratlan fordulatokkal teli, meglepő, és adataiban is érdekfeszítően precíz cselekménybonyolítás mellett a regénynek ismét Lee Child elbeszélő stílusa a legnagyobb erénye. Az, ahogyan a megszállottságig részletező, nagyon objektív, közben mégis szórakoztató, sőt, ironikus szöveget felépíti, ahogyan nem mindennapi hősét ábrázolja, és persze az, ahogy állandóan, szakadatlanul meglep: egy csodásan jellemzett mellékszereplővel, egy filmidézetes kikacsintással, egy tökéletesen objektív akcióleírással, egy szerethető szerelmi jelenettel, egy váratlan bemondással... Ráadásul egy Reacher-könyv úgy tud egy hosszú, sikeres sorozat része lenni, hogy közben nem válik valamiféle folytatásos regénnyé: s friss olvasóit sem zavarja meg állandó visszautalásokkal. Ugyanakkor azok számára, akik már olvastak a korábbi húszból néhány Lee Child-kötetet, akad egy-két rejtett meglepetés jutalmul olvasói hűségükért.

A magam részéről nagyon örülök, hogy Lee Child 1997-től kezdve megbízhatóan, minden évben megír egy kötetet Reacherről – a General Press pedig kiadja őket magyarul. Egy Reacher-regény mindig emlékezetes: vagy a végén belénk hasító megdöbbenés, vagy néhány száraz humorú, ironikus részlet, netán egy harci jelenet vagy egy-egy különleges szereplő olyan erősen megmarad az emberben, hogy talán még akkor is emlékszik rá, ha az adott regénytől már nagyon messze került időben vagy lélekben. Az Esti iskola is épp ezért jó krimi, de egyben kiváló könyv is. Csak ajánlani tudom.