Interjú: Indrek Hargla – 2016. június

Bár a könyvhét jellemzően inkább a magyar szerzőkről szokott szólni, a 87. Ünnepi Könyvhetet ezúttal inkább egy észt szerzővel is köszöntöttük. Indrek Harglával beszélgetünk, akinek a Metropolis Médiánál jelent meg immár három történelmi kalandregénye, a Melchior-sorozat – a Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye, a Melchior és a Kerekeskút utca lidérce, illetve a Melchior és a hóhér lánya.

Az interjút Szabó Dominik készítette, tolmácsként Rácz Nóra működött közre. Külön köszönettel tartozunk Baranyi Katalinnak és Lipka Borinak.

 

Mielőtt még rátérnénk a Melchior-regényekre, beszéljünk pályájának elejéről is egy kicsit. Ha jól tudom, akkor először science fiction, fantasy, illetve horror novellák írásával próbálkozott – hogy jutott el később a történelmi regény műfajához?

 

Mindig kevert műfajokban alkottam. Egy science fiction történet cselekménye is játszódhat a múltban, nálam a science fiction, a fantasy és a horror mindig egy kicsit keveredik. Észtország kis ország, ezért megvan az a kiváltságunk, hogy sok mindenben elsők lehetünk. Amikor elkezdtem sci-fit írni, én voltam az első, aki Észtországban ilyesmit írt; és amikor a történelmi regényekhez fordultam, az szintén egy olyan műfaj volt, ami a világban már létezik, de észt nyelven még nem született ilyen munka – ezért is döntöttem úgy, hogy észtül írok egy középkorban játszódó történelmi regényt.

 

A történeteinek főszereplője emlékeztet egy kicsit a klasszikus krimik nyomozóira, például abban, hogy a regény végén tart egy nagy előadást a bűnügy megfejtéséről. Volt esetleg olyan irodalmi előalak, olyan detektív, aki nagyban hatott Melchior alakjára?

 

Amikor az ember detektívregényt ír, akkor bizonyos szabályokat tiszteletben kell tartania. A detektívregény szabálya az, hogy a főszereplő a végén elmondja, hogy mi történt. Én szeretek ilyen könyveket olvasni, és ezért ilyeneket is írtam – amikor én ezeket a könyveimet írom, az egyfajta főhajtás, tisztelet-nyilvánítás a bűnügyi regények előtt. Konkrét példaképet nem tudok megnevezni, bár azt kell, hogy mondjam, Agatha Christie a krimiírás mestere, nála jobban nem lehet írni. De az ember időnként megpróbálja, vagy legalábbis ihletet merít az ő műveiből.

 

Melchior az első regényben még csak harminc év körül jár, a másodikban már inkább negyven, tehát közel tíz év telt el a két rész cselekménye között, míg a második és a harmadik rész között alig három év telik el. Minek köszönhető, hogy így lelassította a történet folyását?

 

Ez egy nehéz kérdés, az ilyen fajta nehéz kérdésektől féltem. Azt szerettem volna, ha Melchiornak vannak gyermekei, és ők már egy kicsit nagyobbak, mert a következő részek között már csak egy-egy év fog eltelni, tehát maga a cselekmény ilyen módon még jobban lelassul. Úgy gondoltam, hogy egy középkorú nyomozó talán hitelesebb, az ember jobban megbízik benne. A negyedik részben pedig szerepelnek olyan történelmi tények, amiket mindenképpen fel akartam használni, tehát ez határozta meg, hogy mikor is játszódik a cselekmény.

 

Ha már a történelmi tényekről kezdtünk el beszélni: az első két magyarul megjelent regény bevezetőjében is sokat ír a a 15. századi Tallinnról, olyan történelmi adatokkal, melyek alátámasztják a cselekmény részleteit. Mennyire akart történelmileg hiteles maradni?

 

A regények előszava mintegy zenei előjegyzésként szolgál, az olvasót szeretném emlékeztetni bizonyos tényekre. De már ott is keveredik a valóság a fantáziával. A 15. század az a pont Észtország történelmében, amikor egyre több írásos forrásra támaszkodhatunk, viszont ezek a források még mindig töredékesek. Tehát ez egy kiváló időszak, van amire támaszkodhat az ember, de még nagyon sok fehér volt van, és az írónak mintegy jogot ad arra, hogy ezt a saját fantáziájával töltse ki, és úgy állítsa össze a képet, hogy az egységesnek és hitelesnek tűnjön. Az írói fantáziára jó példával szolgál a harmadik rész első jelenete. Ugye a harmadik rész egy vásárral kezdődik, ami a tallinni városkapuk előtt történik. Ilyen nem volt, vagy legalábbis nincs róla írásos bizonyítékunk, ezt teljes mértékben én találtam ki. A harmadik résznek egy fontos szereplője Johannes Neder, aki a források szerint élt, létező személy, de sosem járt Tallinnban. Viszont arról semmit nem tudunk, hogy hol volt abban az évben, amikor a regény játszódik, tehát lehetett volna akár Tallinnban is.

 

Ha csak ilyen kevés és töredékes emlékünk maradt erről a korszakról, mennyi kutatás kellett egy-egy regény megírásához?

 

2008 tavaszán kezdtem írni az első Melchior kötetet, azóta gyakorlatilag folyamatosan kutatom ezt a korszakot, illetve gyűjtöm a témákat, az ötleteket. Tehát ez majdnem egy évtizede tartó, szinte folyamatos kutatómunka. Mivel minden regénynek más a témája, mások a szereplői, folyamatosan játszom, ismerkedem velük a fejemben, és akkor kezdem el írni a regényt, amikor már jól ismerem őket. Kilóban vagy centiméterben nem lehet meghatározni, hogy mennyit kutattam, de egy szóval: sokat.

 

 

Tudom, hogy nem fair ilyet kérdezni egy írótól, de az öt eddig megjelent Melchior-regény közül van kedvence?

 

Ha megpróbálom kívülállóként nézni magamat, illetve az alkotási folyamatot, akkor azt kell mondanom, hogy az első résznél még ismerkedtem ezzel a világgal. Szerettem, de egy kicsit bizonytalanul éreztem magam benne. Úgyhogy azt kell, hogy mondjam, hogy az ötödik részt, a Tallinni krónikát, ami észt mellett eddig már finnül is megjelent, és most fordítják franciára, ezt érzem eddig a legerősebb résznek. Itt már teljesen magabiztosan mozogtam a világban. Az első részben turistaként sétáltam a középkori Tallinn utcáin, az ötödikben már úgy éreztem, hogy én irányítom, én vagyok a főnök. Viszont ha a szubjektív véleményemet kérdezi, akkor a második rész, a Melchior és a Kerekeskút utca lidérce, ez az, amit nagyon szeretek.

 

Dolgozik még újabb Melchior regényen?

 

Nyitva hagytam a szálakat, úgyhogy igen, lesz hatodik Melchior-regény is, várhatóan ezen az őszön jelenik meg, Melchior és a gotlandi ördög címmel. Az ötödik és hatodik részben a főszereplő már Melchior fia, aki még a hatodikban is kellően fiatal ahhoz, hogy legyen további folytatás.

 

Lassan tíz éve írja ezeket a regényeket, ezt a sorozatot. Nem fáradt bele a témába, nem szeretne valami változatosságot esetleg?

 

Nem fáradtam bele, annak köszönhetően, hogy nagyon sok minden mással is foglalkoztam a Melchior-regények írása mellett, közben. Az első és a második rész elég gyorsan követték egymást, de a többi rész között hosszabb idő telt el. Közben írtam szépirodalmat, drámát, tévéjátékok forgatókönyvét... most például, mielőtt Budapestre utaztam, egy olyan tévéjáték forgatásán vettem személyesen is részt, amatőr színészként, amit én írtam. Úgyhogy ennek köszönhetően nem fáradtam bele.

 

Ha csak ezzel foglalkoztam volna, akkor már biztos elegem lenne Melchiorból, de megtanultam azt, hogy az embernek időt kell hagyni, s hagyni kell, hogy a könyv jöjjön oda hozzám a gondolatokkal, ne én kapaszkodjak bele, és ne én akarjak minden áron kifacsarni, kicsiholni még belőle valamit, hanem hagyjam, hogy ő jöjjön hozzám. A történelmi regény egy olyan műfaj, amelynek az előkészítéséhez idő kell, ez egyfajta mérnöki tevékenység: az embernek nagyon sokat kell gondolkoznia, terveznie, minden egyes részletet összeilleszteni... ez nem lehet egy puszta ötletből jött lendületes firkálmány vagy karcolat, minden részletében ki kell dolgozni. És mivel ezeket ilyen hosszan és alaposan írom, ezért nem foglalkozom vele olyan intenzíven, hogy megunjam a témát.

 

Akkor ehhez a továbbiakban is nagyon sok sikert kívánunk, és köszönjük az interjút!

 

Köszönöm szépen!