Főkép

Vigyázat, a cikk az első részre nézve spoilereket tartalmaz!

 

„Mindent összevetve jó történet volt – bizonyára mindenki így gondolta abban a ragyogó csarnokban –, olyasfajta, amit egy skald élvezettel mesél, mert szerepel benne gyilkosság, bosszú és istenek.”

Ezzel az idézettel körülbelül mindent el lehet mondani a Téli tűzről. Gyilkosság – hát hogy a fenébe ne, teli van vérrel, késekkel meg egyéb szúró- és vágófegyverekkel a könyv. Bosszú – igaz, kevesebb jut belőle ebbe a részbe, mint az elsőbe, de azért nem kell kétségbe esni, ez sem marad ki. Istenek – Sigurdról már mindenki tudja, hogy Odin kegyeltje, de a főszerepet ezúttal mégsem ő nyeri el az istenek közül, hanem Freyja, akit igen sokat emlegetnek a történet során.

 

A Sigurd-saga második része pontosan onnan folytatja a történetet, ahol az első abbahagyta: Sigurd a Randver jarl elleni sikeres támadás után igyekszik meghúzni magát egy kicsit, mivel csapata nagy részét elvesztette, és igen messze áll attól, hogy az esküszegő Gorm királlyal szembeszállhasson. Mivel tél van, ezt szerencsére viszonylag könnyen meg tudja tenni, ugyanis a norvég télben (főleg a középkorban) a kutyának sincs kedve elhagyni a csarnok és a tűzhely melegét, hogy hajóra szállva hajkurássza a szökevény Haraldarsont és maradék legénységét. Cserébe viszont nekik sincs túl izgalmas életük: a tűz mellett üldögélve és sózott halat eszegetve vánszorognak a napok, amit (teljesen érthető módon) az ifjú Sigurd és csapata igen gyorsan megun, és a józan észnek ellentmondva hajóra szállnak a tél közepén.

 

Úgy érzem, sajnos Téli tűzön több szempontból is meglátszik, hogy középső részként csak felvezetés a végső, igazi küzdelemhez (na nem a Ragnarökhöz, hanem a Gorm királlyal történő megütközéshez): az események, ha nem is súlytalanok, de érezhetően kevésbé jelentősek, mint az első részben, és az is jobban kiütközik, hogy a szereplőknek finoman szólva nincs túl jól kidolgozva a jelleme. Arról azért természetesen szó sincs, hogy Sigurd a csapatával henyélne, és egy egész köteten keresztül a lábukat lógatnák az istenek kegyeire bízva magukat. Az első részt a bosszú ígérete itatta át, de a bosszú igen drága dolog, sok ezüstbe (és életbe kerül), ezért Sigurdnak tervei végrehajtásához egy kicsit taktikát kell váltania. Ahelyett, hogy ismét ajtóstul rontana a házba, az ifjú vezér ezúttal inkább arra koncentrál, hogy némi hírnevet és alaptőkét szerezzen magának, amelyek segítségével később folytathatja majd a meglehetősen véresnek ígérkező bosszúhadjáratot.

 

Ebből következően a történet továbbra sem nélkülözi a baltákat, a vért, és a vastag viking tréfákat, sőt, mivel az egész könyv tulajdonképpen „csak” átvezető a harmadik részhez, még több is van belőlük, mint korábban, elvégre valamivel ki kellett tölteni a helyet. Szóval aki szereti az akasztófa-humort, a válogatott viking káromkodásokat és az akciódús kalandregényeket, esetleg kevesellte az első részben felvonultatott szexuális poén-felhozatalt, annak garantáltan be fog jönni a Téli tűz is. A cselekmény továbbra is követi a sagák szép hagyományait: nincsenek nagy csavarok, nehogy összezavarodjon az olvasó, cserébe viszont ezerrel pörögnek az események, és mire észbe kap az ember, már vége is van a könyvnek. Történelmi pontosságot nem kell benne keresgélni, de aki egy akciódús regénnyel szeretne kikapcsolódni, annak pont jól jöhet délutáni vagy hétvégi olvasmánynak.