Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 63.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Ambrogio Sparagna: Stories 1986-2016 (CD)

 

30 év a zeneiparban nem semmi teljesítmény, ez még akkor is tekintélyes idő, ha az ember egyszerű háttérmuzsikusként töltötte el. Az olasz Ambrogio Sparagna azonban nem érte be ennyivel, mondhatni holisztikusan foglalkozik az olasz népzenével, hiszen egyaránt kutatja, oktatja, megőrzi és persze elő is adja azt. Eddigi pályafutása alatt (hiszen még mindig aktívan ténykedik) az előbb felsoroltakon kívül még arra is futotta az erejéből, hogy színházaknak írjon zenét – egyszóval igazi polihisztor, aki képtelen nyugton megülni otthon.

 

Erre bizonyságul szolgál azon együttesek listája, amelyeket ő alapított, vagy amelyekben játszott (többnyire harmonikán), de azon előadók/énekesek névsora sem rövid, akikkel ilyen-olyan projektek során együttműködött. Pár név, a teljesség igénye nélkül: Bosio Big Band, Carmen Consoli, Simone Cristicchi, Lucio Dalla, Francesco De Gregori, Francesco Di Giacomo, Giovanni Lindo Ferretti, Lucilla Galeazzi, Orchestra Popolare Italiana, Orchestra Sparagnina, Piero Pelù, Carlo Rizzo és Peppe Servillo.

 

Két CD, harmincegy szerzemény, harminc év. Ezek az adatok, kiegészítve az előző bekezdésben leírtakkal garantálja a változatosságot, amit meg is kapunk, hiszen a hagyományos dél-olasz népdaloktól kezdve az elektromos hangszerekkel felturbózott világzenén át a színházi szerzeményekig mindent megtalálható közöttük. Hol ő énekel, hol csak kísér, hol nagyzenekar szólal meg, hol csak pár hangszer hallható, van itt stúdiófelvétel és élő fellépést megörökítő – mintha zenei körutazást tennénk az olasz csizma déli részén. A bookletben minden számról megtudunk valami fontosat, vagy a születésük hátterét, vagy a hozzájuk kapcsolódó emléket. Mindezt olaszul és angol nyelven egyaránt – értékelem a figyelmességet. Ennyi szám közül nincs értelme bármit kiemelni, ezért csak jelezem, igazából a tarantella és a pizzica gyökerűek lettek a kedvenceim.

 

Kinek ajánlom: dél-olasz világ-, nép- és színházi zene, változatos hangszereléssel, hangulatokkal, énekesekkel – olasz-rajongóknak kötelező.

2016-ban megjelent album (Finisterre).

Az együttes weboldala: http://www.ambrogiosparagna.it/sito/index.html

 

 

 

The KutiMangoes: Made in Africa (CD)

 

2013-ban két dán jazzmuzsikusnak támadt egy ötlete és zenekart alakítottak – valljuk be őszintén, ez nem különösebben izgalmas hír. Ha azonban megnézzük, illetve meghallgatjuk a folytatást, akkor már változik a helyzet, hiszen az első, Afro-Fire című lemezük osztatlan sikert aratott a kritikusok körében. Azok tippelnek helyesen, akik azonmód Afrikára, afrikai zenére gondolnak, mert igazuk van, ugyanis a TKM (ahogy rövidítve nevezik az együttest) afro-beat/souljazz vonalon képzeli el a boldogulást.

 

Ennek érdekében a tavaly novemberben megjelent második album felvételei a fekete kontinensen történtek (gondolom a cím erre utal), részben helyi zenészek közreműködésével. A zenekarvezető kettősnek (Gustav Rasmussen és Michael Blicher) az volt a célja, hogy társaikkal együtt minél jobban megismerjék Nyugat-Afrika zenéjét, és ötvözzék az otthonról hozott jazzel. Persze ezt megvalósítani nem volt egyszerű, Burkina Fasóban a hőség, Maliban pedig az előre megbeszélt találkozót lemondó muzsikusok okoztak gondot, de végül minden rendben lezajlott, és elkészült a Made in Africa.

 

Minden tiszteletem a hatosfogatnak, mert számomra is élvezhető módon vegyítették Afrikát a jazzel, úgy tették hozzá a maguk részét, hogy minden összetevő hangsúlyos maradt. Az album eleje picit jobban tetszik a végénél, de ezt igazából egyetlen szám döntötte el, mégpedig a Led Zeppelin előtt tisztelgő „This Ship Will Sink”, ez valamiért jobban megragadt a fülemben (részben az erőteljes fúvósszekció miatt) a többi, egyébként szintén nagyon jó szerzeménynél. A hagyományok továbbélését négy feldolgozás segíti, és ezek közül szerintem a vadászdal (Hunting) lett a legjobb, részben az énekes, Diakaridja Mariko hangjának és előadásmódjának, valamint a vendéghangszernek (vadászhárfa – donso ngoni) köszönhetően.

 

Sokadik meghallgatás után sem untam meg a lemezt, mert tényleg nagyon jól eltalálták a jazz és nyugat-afrikai zene arányát, az improvizációk mértéktartóak, inkább a közös zenélésen, az egymásra figyelésen, a két kultúrkör arányos vegyítésén van a hangsúly.

 

Kinek ajánlom: Afrika és jazzkedvelőknek ajánlott.

2016-ban megjelent album (Tramp Records)

Az együttes weboldala: http://kutimangoes.com/

 

 

 

Voxtra: The Encounter of Vocal Heritage (CD)

 

Logikus, ám ennek ellenére mégis meglepő, hogy megannyi hangszeres próbálkozás mellett, amelyek a világ távoli szegleteiből származó muzsikákat hivatottak összeházasítani, milyen kevés a pusztán vokális hagyományokat egymás mellé rendelő kezdeményezés. A belga Muziekpublique tavaly nyáron megjelentetett egy lemezt, amelyen menekült muzsikusok játszottak (Amerli). Ennek az ötletnek a továbbgondolása materializálódott novemberben, amikor kiadták The Encounter of Vocal Heritage című albumot, amin egy albán és egy szárd férfikórus, valamint belga, finn és madagaszkári énekes közös produkciója hallható.

 

Ha külön-külön mennek a stúdióba, akkor a népzene kategóriába kerülnek, de így automatikusan a világzenék között a helyük, mert ez bizony egyedinek és újszerűnek számít – legalábbis még nem hallottam korábban ehhez hasonlót. A nyitó dal jó példa a közös éneklésre. A finn Anu Junnonen kezd, aztán csatlakozik mellé Talike Gelle Madagaszkárról, majd kettősük kiegészül a szárd Ivo Deledda - Tore Deledda duóval, akiknek a hangja mintha egyenesen a mongol pusztákról érkezett volna (ezt a technikát „Cantu Tenor”-nak nevezik, és saját hagyomány, semmi köze a mongolokhoz). Igazi polifónikus darab, mindenki a saját szólamára összpontosít, viszont ezek szépen egymásba simulnak, mi több, a különféle nyelvek csak fokozzák a hatást. Másik kedvencem a „Tjanne”, ez a xilofonnal kiegészített altatódal, amit Anu Junnonen és Raphael De Cock ad elő – ez gyakorlatilag bármely altatódalos válogatásra rákerülhetne, mert van annyira jó. A tipikus albán szomorú nótákat képviseli a „Thëllëza”, amelynek érdekessége, hogy négy szólam van benne – és mind a négy eltérő módon énekel.

 

A CD-hez mellékelt füzetből nem csak minden számról megtudunk valami érdekeset, hanem francia és belga nyelven kapunk egy rövid tájékoztatót, hogy az énekesek mégis milyen stílusban énekelnek, és annak mi a jellegzetessége. A lemezt értékmentőnek tartom – hiszen napjaink angolszász zenedömpingjében és a globalizáció közepén az ilyen hagyományok apránként kikopnak az életünkből –, és remek kísérlet annak bizonyítására, hogy miféle kincsek rejteznek még Európában (is), olyanok, amelyekért kár lenne, ha veszendőbe mennének.

 

Kinek ajánlom: elsősorban a vokális zene kedvelőink, és azoknak, akik szeretik azokat a lemezeket, amelyeken különböző stílusok keverednek, és így létrejön valami új, valami eredeti.

A 2016-os album (Muziekpublique).

Az együttes weboldala: http://www.muziekpublique.be