Főkép

Amikor a februári verseket válogattam, odakint hétágra sütött a nap, és 9-10 fok is volt. Mindig elképesztett az, ahogyan a természet változik. Néhány napja még jég alá rekedt az egész ország, botladozva csúszkáltunk, házfalakba, kerítésekbe, egymásba kapaszkodva igyekeztünk munkába. Végighallgattuk napjában többször, hogy meddig tart még ez a tél! Megállás nélkül panaszkodtunk, miközben gyerekkoromban ennél hidegebbek is voltak.

 

Bár korai még búcsúzni az évszaktól, de az elkezdéséhez tökéletes az idő. Kezdődik a farsangi időszak, amikor is minden kisgyerekes ismerősöm jelmezeket készít vagy vásárol. Előkerülnek az álarcok, farkasok, királyfik, robotok és pókemberek lepik el az utcákat, kart karba öltve vonulnak Elzákkal, királylányokkal, szőlőfürtökkel. Színes és vibráló lesz minden szürke hétköznap, megtelik nevetéssel és úgy általában vidámsággal. Ez az élet normális rendje, a magam részéről csak élvezem ezt a kis tavaszt, a hangicsáló madarakkal együtt. Élvezem addig, amíg tart.

 

Sidney Arthur Kilworth Keyes (1922 –1943) angol háborús költő. Édesanyja nem sokkal születés után elhunyt, ezért apai nagyszülei fogadták magukhoz és nevelték fel. Gyermekkorától írt verseket, oxfordi történelmi ösztöndíjat nyert, itt lettek barátjai a John Heath-Stubbs és Michael Meyer költők. Szerkesztőként dolgozott, és drámaklubot alapított. Húszéves korában csatlakozott a hadsereghez, ez alatt az idő alatt hozzávetőleg 60-70 verset írt, majd 1943-ban Tunéziába vezényelték, és bár továbbfolytatta az írást, ezek a művei nem maradtak fent. Csatában hunyt el, nemsokkal a 21. születésnapja előtt. Ugyanebben az évben nyerte el a Hawthornden-díjat a „The Cruel Solstice” és a „The Iron Laurel” verseiért.

 

Elképesztő tempóban pörög az élet, most volt hétfő, de már itt toporog sarkában péntek is. Észre sem vesszük, és nem is igen értékeljük, pedig élvezhetnénk is. De mi folyton panaszkodunk, ha valami túl jó, akkor megállítanánk, hogy sosem múljon el; ha pedig nagyon rossz, attól tartunk, sosem és véget. Az idő, mint minden más körülöttünk, tőlünk függ, mi játszunk vele kényünkre és kedvünkre, de csak amikor kifogyunk belőle, akkor tanuljuk meg igazán értékelni is.

 

Sidney Keyes: Idő

 

Nem ad halasztást az idő,

nem írja az üres lapot,

mágus fut, döng az égmező,

óvatos vándor éjben tántorog.

 

Fogj tollat, fogj szemet, kivésni

a zord időről látomásodat;

az arc futó, a tett teljét nem éri,

csupán a reflex és a rím marad.

 

Most kezdd, ne mindjárt; elveszett

perceid átka visszacsap rád.

Nicolo, Martin, bolygó szellemek

hirdetik az idő kudarcát.

 

Donne rettegésben lelte meg a békét,

bár kerubok közt jelzi égi térkép,

ő nem félt félni. Úgy karolta át

Rilke az őszt, mint mélygyökerű fát.

De minden jó nap rémület nekem,

hogy fordul, roppan, széthull életem.

 

Fordította: Nemes Nagy Ágnes