Főkép

A világirodalom tele van nagy rejtőzködőkkel, akikről szinte semmit nem tud a nagyérdemű (a leghíresebb minden bizonnyal Thomas Pynchon), vagy érthetetlen módon örökre elnémuló írókkal, akik nagy sikerű könyveik után semmit sem jelentetnek meg (ilyen volt J.D. Salinger). A libanoni származású brazil, Raduan Nassar bizonyos mértékig a kettő ötvözete, ugyanis nem igazán kedveli a nyilvánosságot, és utolsó könyve megjelenése óta is eltelt majd negyven év. Ennek ellenére világszerte klasszikusként emlegetik, és talán emiatt is az egész Nassar-életmű megjelentetését vállalta a Jelenkor Kiadó – igaz, ezzel nem volt nehéz dolga –, így egyszerre jelenik meg a brazil két kisregénye: a Kőbe vésve és a jelen ismertető témájául szolgáló Egy pohár harag.

Ez az alig 84 oldalas írás mindössze hét mondatból áll. Egy mondat – egy fejezet, akár Krasznahorkainál. Nassar stílusát ugyanis leginkább a magyar zsenihez vagy a dühös osztrákhoz, Thomas Bernhardhoz hasonlíthatnám, bár kétségtelen, hogy egyik hasonlat sem állja meg tökéletesen a helyét. Ez a szöveg ugyanis olyan sokrétű és sokféleképp értelmezhető, hogy itt szinte minden szónak és minden utalásnak szerepe van. Ezért is le a kalappal a fordító, Lukács Laura előtt, akinek iszonyatosan nehéz dolga volt, de azt zökkenőmentesen megoldotta.

A történet maga rém egyszerű; mondhatnám banális. Egy középkorú vidéki nagybirtokos hazaérkezik, megvacsorázik, szeretkezik fiatal barátnőjével, lezuhanyoznak, felkelnek, megreggeliznek, majd jól összevesznek. Ha csak ezt nézném, akkor az Egy pohár harag lehetne egy elcsépelt szappanopera egyik lapos jelenete is, de, mint említettem, itt minden kimondott szónak, minden utalásnak van valami mögöttes tartalma.

Itt minden (még a rendkívül plasztikusan és explicit módon ábrázolt szexuális aktus is, ami a maga korában óriási botrányt kavart) a nagy veszekedéshez és az ahhoz kapcsolódó, a fiatal lány által néha meg-megszakított óriásmonológhoz vezet, amelyet narrátorunk, a mindvégig névtelenségben maradó gazdag vidéki ültetvényes ad elő. És ebben, Thomas Bernhardhoz hasonlóan, mindenki megkapja a magáét. A férfi és a nő veszekedésében ugyanis két egymástól igen-igen távol álló világ ütközik össze, de hogy mi minden létezik ebben a két világban, ami szöges ellentéte a másiknak, még felsorolni is nehéz. Összecsap itt a Férfi és a Nő; az erőszak és a behódolás; a Nietzsche-i elvek a humanizmussal; a hatalom képviselője az alattvalóval; a falu a várossal; a gazdag a szegénnyel; a tanulatlan az értelmiségivel; az összeomlóban lévő brazil diktatúra szemlélete az új világ elveivel... és még sorolhatnám. A különböző irodalmi allúziókat (a Pessoa- és Joyce-idézeteket) pedig még csak nem is említettem.

És bár az elbeszélőnk hangját tökéletesen sikerült eltalálni (már az első oldalakon érezzük, hogy ez egy agresszív, mindenkit felhasználó, mindenkin átgázoló, csak magával törődő ember; az agresszió és a szexualitás végig ott vibrál a levegőben), de talán már ennyiből is látszik, hogy ezt a szöveget nem érdemes csak a cselekmény szintjén olvasni és befogadni, hanem, amennyire csak lehet, és amennyire képesek vagyunk rá (hisz valljuk be, elég távol áll tőlünk a ’70-es évek Brazíliája, sok utalást esélyünk sincs megérteni), a dolgok mögé nézve, a mögöttes tartalmon elgondolkodva kell magunkévá tenni ezt a rövid kisregény. Csak így érdemes. Szánni kell rá elég időt, annyi biztos.

Az Egy pohár harag tipikusan egy olyan könyv, amihez kell erő, energia és idő, de ha ezeket nem sajnáljuk, akkor egy világirodalmi szinten is jelentős írót ismerhetünk meg Raduan Nassarban.