Főkép

Az első és legfontosabb gondolat, ami felmerült bennem a könyv olvasásának kezdetén, hogy megint több életrajzot, és életrajzi ihletésű regényt szeretnék olvasni. Magától értetődő módon nem hirtelen fel- és letűnő celebcsillagocskák mások által megírt talmi történeteit, hanem ismertté, híressé vált emberek saját tapasztalatait, küzdelmes, és egyben sikeres életútját, szerintem ugyanis rengeteget lehet tanulni tőlük. Így a Virgin megacég alapítójától, Richard Bransontól is.


Még huszonévesen volt szerencsém először Párizsban járni, bevallom, ott figyeltem fel az öles betűkkel virító Virgin-feliratra a Virgin Megastore bejárata felett, a Champs Elysees-n. Számomra akkor még csodaszámba ment – egyébként ma is – az ekkora méretű és formátumú bolt, úgy jártam-keltem ott, mint egy megelevenedett csodában. Sir Richard könyvét olvasva a csoda folyamata szinte kézzel foghatóvá válik.


Nem célom felsorolni a teljes tartalomjegyzéket, néhány fejezetcímet mégis szeretnék megemlíteni, mert annyira beszédesek:
Figyelj oda! (Ezen belül: „Az odafigyelés rejtett művészete)
Tanulj! („Felvenni és megtartani”)
Nevess! („Mikor buli igazán a buli?”)
Vezess! (A kulcs az együttműködés”).

A fejezeteken belüli, alcímekkel ellátott rövid szakaszokban pedig sztorizik. Konkrétan az volt az érzésem, hogy ülünk a nagyon kényelmes kanapékon, borozunk, szivarozunk, ő mesél, én meg élvezem, és még jegyzetelni is elfelejtek. Közvetlen, humoros, kíméletlenül őszinte, logikus, érthető, helyenként ironikus a stílus: pontosan olyan egyveleg, ami engem a könyvhöz szegez.


Ez az ember tizenhat évesen otthagyta a sulit, hogy saját folyóiratot (Student) alapítson, merthogy „az élet nem főpróba, hanem már maga az előadás”. Azóta Anglia első 10 leggazdagabb embere között van, lovaggá ütötték, és Virgin Group érdekeltségei számtalan létesítmény és üzlet formájában száz cégben vannak jelen 15 országban, ő pedig rekordok megdöntésében keres újabb kihívásokat.


Szerintem nagyon beszédes a Virgin (Szűz) cégnév, mert tökéletesen megragadja azt a pillanatot, amikor az ember valamiben még érintetlen, járatlan, egy út elején tart. Fontos tanulság, amit Branson is leír a saját szavaival, hogy nem az a lényeg, hogy senkire ne hallgass, sőt, nézd meg, más mit és hogyan csinált, figyelj oda magadra és a környezetedre, aztán pedig járd végig úgy az adott utat, hogy az a Te utad is legyen, a saját élményeiddel, a saját eredményeiddel! Legyél több, jobb, eredményesebb, mint más, magadnak, magadtól, magadért. Ne hagyd, hogy beléd beszéljék, hogy ez vagy az nem lehetséges!


„Tudták önök, hogy az aerodinamika törvényei szerint a közönséges dongó nem is repülhetne? Tudósok sora időt, pénzt, fáradságot nem kímélve igyekezett szélcsatorna- és laborvizsgálatokkal bizonyítani az állítást, mely szerint az állat súlya és testének formája, valamint a kiterjesztett szárnyszélesség egymáshoz viszonyulása alapján a dongó elméletben képtelen a repülésre. Ezzel csak az a bökkenő, hogy eddig egyik tudósnak sem sikerült egyetlen dongót sem meggyőznie arról, hogy hagyjon fel a szakértők lépten-nyomon való megszégyenítésével. Kétségtelen – bár a tudóstársadalomra nézve fájdalmas – tény ugyanis, hogy akármilyen innovatív technikát használnak is a dongók, az bizony működik: a kis senkiháziak pedig csöpp kíméletet sem tanúsítanak a repülőmérnökök iránt, csak nagy vidáman döngicsélnek tovább.”

Ezeket a gondolatokat teljesen sajátomnak érzem, mivel pontosan azóta kerültem egyensúlyba, amióta hasonló felfogással élek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy világméretű mamutcégem van, viszont mostanra már azt a munkát végzem, amit imádok, és a szabadidőm jelentős részét olyan tevékenységgel töltöm ki, ami boldogsággal tölt el.


Richard Branson nem papol, nem rág szájba semmit, mesél, és az ember olvasóként leszűr(het)i a fontos tanulságokat, amelyek igazából magától értetődő, teljesen egyszerű dolgok. Személy szerint azt gondolom, hogy eredményességének, sikerének kulcsgondolata, alapvető hozzáállása lehet ez példa: „Bár az internet korában élünk, lehetőséget kell adni a fogyasztóknak arra, hogy személyesen beszélhessenek valakivel, ha valami balul üt ki. Méghozzá egy hús-vér emberrel, nem pedig valami személytelen géphanggal. A vásárló szerepét magunkra öltve az legyen a legelső dolgunk, hogy megpróbáljuk megtalálni a saját weboldalunkon azt a telefonszámot, amely elvezet bennünket egy emberi lényhez.”

 

Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, hogy elátkoztunk egy-egy nagy céget, mert egy probléma miatt telefonáltunk be, és minimum 20 percen át géphangot hallhattunk, amely sorolta a menüpontokat, és mi nehezen tudtuk azonosítani, melyik gombot is kellene megnyomni ahhoz, hogy végre ügyintézőhöz kapcsoljanak. Magam is dolgoztam ügyfélszolgálaton, tisztában vagyok azzal, hogy a felháborodott, elkeseredett emberek gyakran hajlamosak elvéteni a hangnemet, ezzel együtt szerintem is sokkal eredményesebb lenne a bransoni hozzáállást követni más cégeknek is.

 

Egy probléma nem szűnik meg attól, ha az ember elodázza, vagy megpróbálja kikerülni a megoldást. Hogy ezzel a hozzáállással is lehet komoly, világméretű eredményeket elérni, azt Richard Branson sokszorosan bebizonyította.