Főkép

A múlt héten volt részünk olyan igazi őszi napban, ami miatt igazán szeretem az évszakot. Hideg volt, de napsütéses, száraz hideg. A narancssárga, vörös és barna színekben pompázó avar ropogott a talpam alatt, így amikor nem nézett oda senki, boldog mosollyal rúgtam magam előtt a súlytalan leveleket. Hömpölyögve úsztak a levegőben, a lábam előtt és a képzetemben egyaránt. Jó kedvem támadt tőlük, és azt is elfelejtettem, hogy pocsékul indult az a bizonyos nap. Pedig gondolatban feljegyzéseket is készítettem.

 

Notes to myself:

1. Ha a macskád „félig üres a tányér” típus, adj neki dupla adag kaját lefekvés előtt, mert nem fogja meghatni hajnali fél ötkor, hogy ma nyolcig alhatnál.

2. Ha már nem tudsz visszaaludni, ne kezdj el kenyeret sütni ötkor, mert a szemed még nem nyílt ki, a liszt szóródik, a sütő pedig forró!

3. És ez a legfontosabb: miközben teljes boldogsággal rugdalod az avart, jusson eszedbe, lehetnek arrafelé csatornafedők – egyéb meglepetésekről már ne is beszéljünk –, amik nem biztos, hogy tökéletesen le vannak zárva. Szóval csak bátran, vidáman, de rendkívül óvatosan…

 

Heti versünket Galgóczi Móninak köszönhetjük. Azon kívül, hogy ő az egyik alapítónk és szerkesztőnk, szívén viseli, és egyengeti az Ekultura.hu Kulturális Alapítvány ügyeit, mivel hiszi, hogy a kultúra – és ennek részeként az olvasás – nem lehet pénz kérdése. Azt írta a mai versről:

„Kosztolányi művészete a gimis éveim alatt lopakodott be szép lassan az életembe, és bár soha nem tudott olyan hatással lenni rám és közel kerülni hozzám, mint Ady, József Attila vagy Radnóti, valahogy mégis mindig kedves maradt a szívemnek az a fajta játékosság, ami csaknem minden alkotásában ott rejlik – némelyekben jobban, másokban kevéssé. Ez például remekül megragadja az élet és játék metaforikus kapcsolatát. Vajon a játék tényleg életet ment?”

 

Kosztolányi Dezső István Izabella (1885–1936) a Nyugat első nemzedékének tagja, akit igazán szerettek az olvasói. Közvetlen stílusa, versinek ritmikája, mondanivalójuk egyaránt megszólították rajongóit. Sok kortársával ellentétben igyekezett távol maradni a politikától, de az a politikát nem akadályozta meg abban, hogy távol tartsa magát Kosztolányitól. Regényei a mai napig szíven olvasott, és többször feldolgozott alkotások. Az Édes Anna nemcsak könyv, színdarab és rádiójáték formában, de két alkalommal, Fábri Zoltán és Esztergályos Károly rendezésében filmvászonra is került.

 

Az egész életünk egy gigantikus játék, születésünk pillanatától kezdve azt tanuljuk, miként kell a kis pajtásainkkal közösen élni. Szocializálódunk, megtanulunk kérni és köszönni, bemutatkozni, megmondani, hány évesek vagyunk, és mik leszünk, ha nagyok leszünk. Aztán mikor felnőttünk, már az együttélést tanuljuk, meg a közös munkát, és miközben egyesek komoly feladatokként élik meg a mindennapjaikat, sokaknak csak egy újabb parti sakk vagy blackjack, tizenkilencre pedig mindig lapot húznak. Az élet nagyon szórakoztató lehet, ha az ember megfelelő játszópajtást választ hozzá, méghozzá a legvégéig.

 

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

 

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszu-hosszu őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

az utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?