Főkép

A Typotex Kiadót azért szeretem különösen, mert náluk mindig olyan remek könyvek jelennek meg, melyek szerzőiről korábban még sosem hallottam. Ezúttal sem történt másképp, mert a bolgár származású Milen Ruszkovról azt sem tudtam, hogy a világon van, pedig ez az információ nem elhanyagolható egyetlen irodalombarát számára sem – a most megjelent és az Európai Unió Irodalmi-díját is elnyerő könyve, a Nyakig a természetben ugyanis egy rendkívül szórakoztató és igen kellemes olvasmány.

 

A történetünk valamikor a 16. század második felében játszódik, melynek keretét egy igazán ősi toposz, a Mester és (nem annyira) hű tanítványa közötti kapcsolat adja. Ezt a könyvet a fikció szerint az Európa-szerte híres Monardes doktor familiárisa, a portugál származású szerencselovag, Guimares da Silva jegyzi le, hogy megörökítse mestere ténykedését, aki szinte a világ összes baját és betegségét (többek között a halált is) meg tudja gyógyítani a nemrég felfedezett csodanövény, a dohány segítségével...

 

Már ennyi alapján is sejthető, hogy ezt a könyvet korántsem kell minden ízében komolyan vennünk; és ezt a hatást csak tovább erősíti a végig jelenlévő maró irónia (a „hű” tanítványról hamar kiderül, hogy nem annyira a gyógyítás képességét akarja megszerezni mesterétől, hanem annak vagyonát), az anakronisztikus leírások (Rodin, mint ókori görög), vagy a lépten-nyomon megjelenő irodalmi allúziók (Sevillában például maga a sevillai borbély nyírja a jónépet, és pár perc alatt elmeséli az operából már jól ismert történetét).

 

Bár az egész könyv jól működő gegek sorozata, amelyek néha bizony nevetésre késztethetik az olvasót (az egyik kedvencem az, mikor hőseink egy Shakespeare-előadás közben, hangosan óbégatva, pacalt falva röhögik ki a „Lenni, vagy nem lenni” monológot, majd elalélnak egy teljesen jelentéktelen szövegrészlettől, hogy végül az egész előadás egy össznépi utcabálba torkoljon – és persze a tanulság se maradjon el: dohányozz, mert a füst elnyomja az oszlófélben lévő, akasztott ember rothadásszagát), de ha lejjebb ásunk, jóval komolyabb témákra is lelhetünk. Hiszen ez az a kor, amelyben már megszűnt az addig betonbiztos istenhit, amelyben az emberek egyre inkább nyitottak az anyagi világ felé, és amelyben egyre újabb és újabb felfedezéseket tettek.

 

Az elbeszélőnk például elveti Istent, mint a világot irányító központi figurát, és a helyére a Természetet helyezi, amely, úgy tűnik, Istenhez hasonlóan a maga (torz) képére teremtette meg az embert. A hangsúly az emberi gyarlóságon van ebben a történetben; az elvesztett hit helyébe került merő anyagiasság ugyanis nem éppen a legjobb dolgokat hozza ki fajunkból. Egyre kevesebb a fék és a kontroll, és egyre kevésbé nyeri el a jó a jutalmát (Monardes doktor például nem orvosként, hanem rabszolga-kereskedőként gazdagodik meg), míg a dohányt gyógyszerként áruló kereskedők óriási vagyonra tesznek szert, hála a hiszékeny embereknek.

 

Ez a 21. századi pikareszk regény (szereplőink sokat utaznak, így van bőségesen idejük filozofálgatni is két gyógyítás között) egyszerre működik kellemes kikapcsolódást és könnyed szórakozást nyújtó irodalomként, illetve elgondolkodtató, komoly kérdéseket felvető (az Istenhit nélküli ember; vagy a tudományos eredmények viszonylagos voltának megkérdőjelezése, avagy meg nem kérdőjelezése) irodalmi műként is. Azt hiszem, Ruszkovra érdemes lesz odafigyelni a jövőben.