Főkép

A verses rovat tovább száguld, méghozzá új koncepcióval. Ez némileg vígasztalt a borús és hideg október miatt. Nem tudom, ki és hogy van vele, kicsit elkedvtelenít a korai sötétedés, bár meglepően vigasztal az, hogy ha nem is vaksötétben, de nem is napfényben indulok dolgozni. A kis utcák, amiken végigrobogok, meglepően csendesek olyankor, a félhomály ad valami furcsa intim hangulatot.

Elhiszem, hogy egyedül vagyok, csend van, béke és nyugalom. Van időm végiggondolni egy sereg dolgot, olyasmiket, amiket napközben a hátam mögé teszek, mert nem kalandozhat el a figyelmem, este pedig már azért nem szeretném boncolgatni, mert nélkülük könnyebben alszom.

 

Hagyom, hogy magával ragadjanak az érzelmek, színek, hangok, hullámok, amiket kivált belőlem egy-egy adott gondolat. És hogy most errefelé kalandoztam el, arról csakis Szabó Dominik és az általa hozott vers tehet. Róla azt illik tudni, az én szempontomból ugyanis az a legmeghatározóbb, Dominik a szerkesztőm. Az első cikkeimet annyiszor dobta vissza azzal, ezt vagy azt fejtsek ki bővebben, mert nem érthető, hogy komolyan elgondolkodtam azon, akarok-e egyáltalán írni. Aztán rájöttem, hála neki, fejlődtem! Bátran keresettek rá a nevére, elég változatos témákba találjátok meg a nevét.

 

A választott William Butler Yeats versről azt írta: „Fájdalmas vízió, megbabonázóan erős képek. Megragad, motoszkál a tudatalattidban, nem tudsz tőle szabadulni. Egyik kedvenc regényem, a Hyperion bukása kapcsán fedeztem fel – azóta is gyakran újra és újraolvasom.” 

 

Ez a költemény különös hatással volt rám, valamilyen belső késztetés miatt, az első olvasás után úgy érzem, újra kel néznem a Constantine – A démonvadász című filmet. A második olvasás után már láttam magam előtt a káoszt is. A céltalanságot, a félelmetesen apokaliptikus hangulatot, a hisztériát, ami minden vészhelyzetben átveszi az irányítást, azaz inkább elereszti a gyeplőt. Azt, amikor elmosódnak a határok, nincs már jó és rossz, mert néha bizony rombolni kell ahhoz, hogy építeni lehessen. Még szerencse, hogy kikapcsolhatom a lejátszót, amikor csak akarom…

 

William Butler Yeats: A második eljövetel

 

Forgódva forgószélben sebesen,
nem hallgat a sólyom solymászra sem.
A centrum gyönge: minden szétröpül,
a világ csupa zűr, kivül, belül.

Vérszutykos ár csatangol s mindenütt
megfúl az ártatlanság ünnepe.
A jóknak nincs hite, a gonoszok
intenzitása véres szenvedély.

A kinyilatkoztatás már közel,
már közelít az új Eljövetel,
a Második! S míg elröppen a szó,
hatalmas képpel a Spiritus Mundi
szemem zaklatja: sivataghomokban
oroszlántestű emberfejű lény
les rám, a szeme gyilkos, mint a nap.
Lassún mozdítja combjait, körötte
rívó madarak árnya tántorog.

Sötétség újra. De én már tudom,
hogy húsz évszázad érzéketlen álma
szörnyet fogan s az bölcsőt követel.
Hát nem dúvad, ki időt szimatolva
születni cammog Betlehem felé?

 

Fordította: Nagy László