Főkép

„Hat órakor bekapcsolom a Bartók rádiót. A rémes híreken hamar átesik az ember, aztán jön a muzsika. Kinyitok minden ajtót és ablakot, hogy a ház keresztül szellőzzön, és közben erőt veszek. Nagyon egyszerűen, kitárt karokkal állok, bal tenyerem felfelé, jobb tenyerem lefelé, és hagyom, hogy belém áradjon a mindenség. Majd megöntözöm és befújom vízpárával a virágokat. Akkor már csöndben besétál Samu. Kimegyek a teraszra, jönnek a gerlék. Én viszont gondosan csukok mindent a Samu orra előtt. Csakhát ő macska, zajtalanul jár, ugrik, suhan, kúszik, lapul, a sötétben is lát, nem szédül a magasban, és remekül mászik. Ezenkívül tud harapni, és éles karmai vannak. Ritka tökéletes állat. Simul és dorombol – ha akar –, és rendkívül tiszta. Jeruzsálemi Mamikám azt mondta, hogy a macska az „kóser”. Azt hittem, hogy vannak kóser állatok, de a lánya, Hédi csak nevetett. Nem, Mamika azt akarta mondani, hogy egészen tiszta.

Az egyiptomiak szent állatnak tartották, és halállal büntették, aki bántotta. Ha égett a ház, először a macskákat kellett menteni. Mohamed próféta pedig levágta a köntöse ujját, amikor rajta aludt a macska, nem akarta felébreszteni, beszédei közben pedig sokszor a karjában tartotta.

Az alvó macskával nekem is sok gondom van – de erről majd később.

Most azt akarom elmondani, hogyan teljesedett be a macska utáni vágyam.”

 

Nekem is volt macskám. Kicsi is volt, gyöszös is volt, mégis nagyon szerettem. Bár az eszembe sem jutott, hogy könyvet írjak róla. Pedig, így utólag belegondolva rengeteg olyan közös élményünk volt, amit érdemes lett volna papírra vetni. Polcz Alaine megtette helyettem a lépést: regény írt a macskákról. És még valami egészen másról is. Talán az egymás mellett élésről. Vagy éppen az egymással élésről.

Mészöly Miklós felesége, Polcz Alaine könyvének lapjain, természetesen szigorúan a macskákkal kapcsolatban olyan fantasztikus emberek bukkannak fel, akikről én csupán az iskolában tanultam. És azt például ott nem tanították, hiszen nem a tananyag része, hogy Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes is szerették ezeket a kedves jószágokat, akik annyira meg tudják változtatni az emberek életét. Megdöbbentő, mennyit elmond egy emberről az, ahogy az állatokhoz viszonyul. Vagy éppenséggel az állatok őhozzá.

Polcz Alaine, akiről nem árt tudni, hogy 1949-ben végzett az ELTE pszichológia szakán, majd hol felnőttekkel, hol gyermekekkel foglalkozott, és fontos szerepe volt a magyarországi Hospis-mozgalom létrehozásában, különösen árnyaltan, megértő szeretettel, néha pedig finom iróniával tudja bemutatni mindezt. A laza szerkezet először kicsit nyugtalanító, de ha jobban belegondolunk, nagyon illik a témához, hiszen hogyan másként lehetne leírni egy emlékeit mesélő asszony szavait, ha nem így. Az utolsó mondat végén pedig nem véletlenül van három pont…