Főkép

A pihenés után egy kis újítással jelentkezünk. Az elmúlt években megismertétek azt, hogy adott keretek közül, egy bizonyos költőtől, milyen verseket választanék. Megosztottam veletek, hogy milyen mű milyen érzelmeket, gondolatokat váltott ki belőlem. Néha tudtatok vele azonosulni, máskor nem, egy-egy vers sok figyelmet kapott, mások némileg elfelejtődtek, de akkor is itt maradtak az oldalon, és sokan újra és újra felfedezték őket. Ezúttal arra gondoltunk, csavarunk a dolgon, az én választásaim helyett találkozhattok az ekultura.hu tagjainak, íróinak, szerkesztőinek kedvenceivel, mégpedig azért, hogy kicsit jobban megismerhessétek őket is. Hiszem, hogy semmi sem annyira személyes, mint átadni valamit a lelkedből, márpedig egy kedvenc költő, egy kedvenc vers megosztása legalább annyira belsőséges, mint a naplóink részletének hangos felolvasása. Fogadjátok szeretettel, és legalább annyi örömmel, amennyivel mi osztjuk meg veletek.

 

Az eheti verset Profundus Librum duóból Hipszki László kollégának köszönjük – a keresőbe beírva a nevét, megtaláljátok azokat a cikkeket, melyeknek ő a szerzője.

Laci bevallotta, bár alapvetően más műfajban mozog, azért megtalálta a kedvenc darabjait. Az ő szavaival: „Bevallom, hogy a költemények elég ritkán okoznak nálam katarzist, főleg a felforgató(bb)ak, tüzes(ebb)ek, illetve a kifejezetten melankolikusak, reményvesztettek közt találtam eddig olyanokat, amiket aztán többször is újraolvastam. Kedvenc költőm, aki mintha csak erre a fajta stílusra „szakosodott” volna, Hollós Korvin Lajos.”

 

Hollós Korvin Lajos, született Weisz Lajos (1905-1971), akiről sokat elárul, hogy a Korvin nevet Korvin Ottó emlékére vette fel, költő, író, lapszerkesztő. Eredetileg orvos műszerésznek készült, és ezalatt kezdett verseket, novellákat is írni. Első novellája 1922-ben jelent meg, de ekkorra már vezető szerepben részt vett a munkás-kultúrmozgalomban, aminek hatására 1930-tól több alkalommal, pontosan nyolcszor tartoztatták le, többek között forradalmi hangulatú verseiért. A harmincas évek elején elvesztette állását, ezt követően kizárólag az irodalomból élt. Szerkesztője volt a Kórusművészetnek, majd néhány évre rá megnyerte a Nyugat egyik novellapályázatát. Csak 1957-től jelenhettek meg kötetei folyamatosan. Önéletrajzi műve, az Óbudai búcsú, túl azon, hogy emléket állít életének, híven tükrözi elbeszélői, költői és született harcos egyéniségét.

 

Ahhoz képest, hogy kommunista költőnek, írónak szokás titulálni, ebben a versben rengeteg bibliai elem megjelenik, és nemcsak a Sátánra gondolok, hanem az áteredő/eredendő bűnre – kinek-kinek hite szerint –, amiért természetesen Éva okolható. Olvasás közben gyakran eszembe jutott az a gondolat, ami két hete fogalmazódott meg bennem, miszerint fogom magam, és elvonulok valahová a pusztába, ott meg felverek egy jurtát és eléldegélek. De aztán, jöttem rá hirtelen, unatkoznék, tehát visszajönnék, kezdeném az egészet újra, mindaddig, míg megint ki nem kapnám az elbontott jurtát feledésem homályából, hogy ismét elvonuljak. Az élet ciklikussága, a természetünk folytonossága, mindaz, ami meghatároz minket, és amire azt szoktunk mondani, nem tehetünk róla, újra rákényszerít ugyanazon hibák elkövetésére. Bármennyire is ki szeretnénk szállni a mókuskerékből, nem olyan egyszerű az. Meg tudom érteni, miért lehet szeretni ezt a verset, miért lehet rajongani Hollós Korvin Lajosért. Talán dühömben egyszer majd tényleg veszek egy jurtát…

 

Hollós Korvin Lajos: Talán dühömben egyszer...

Talán dühömben egyszer
építek majd egy házat,
amelyben nem terem gond,
sem félés, sem alázat.
Üvegből lesz palánkja,
hogy mindenki belásson
és lássa, hogy növök túl
a földi elmúláson.

Uj szenteket avatnék
boldoggá itt e házban,
nem volna benne rejtek,
hol a Sátán tanyázna,
nem volna zűrzavar sem
s nem volna nyugtalanság,
sem gyenge, aki lesné
az erősebb parancsát.

S nem volna félreértés,
nem csapna bele villám,
tán nem bimbózna benne
könnyet sohsem a pillám.
Nem villannának gyilkok
szivemen s más szivén át
s az áldott csend ölében
tán visszahívnám Évát...

Tán visszahívnám Évát,
hogy itt megcsöndesüljön
és békesóvár szívvel
a küszöbömre üljön.
És megbékülnék én is,
az volna ám az ünnep!
Nem volna bűnünk s Isten
sem volna, aki büntet.

És visszahívnám Évát
és volna nyugtalanság
s a Sátán is bedugná
a kapun ujra mancsát,
és volna zűrzavar, gond,
meg félés és alázat...
- És elkergetném Évát
s lerombolnám a házat.

- - - - - - - - - - - - - - -

S talán dühömben egyszer
még uj házat emelnék,
ha lankadó erőmből
egy uj ház még kitelnék.
Üvegpalánkja lenne,
nem csapna bele villám
s Évának ujra írnék
és ujra visszahívnám.