Főkép

Nemrég újra olvasni kezdtem Szepes Máriától A vörös orosztlán-t, és bár olvastam már több alkalommal, most is találtam benne újdonságot. Sok könyvvel vagyok ugyanígy, talán attól is függ, mikor milyen lelkiállapotban vagyok, vagy attól, hogy hány éves voltam, mikor először forgattam. Minden tinédzser hajlamos azt hinni, felnőtt és mindent tud a világ dolgairól, ez alól én sem voltam kivétel, de lehet, és ezt csak halkan jegyzem meg, tizenöt évesen még nem álltam készen egy efféle regényre és a mondanivalójára.

 

Ebből kiindulva elővettem néhány régen kedvelt, de mostanában sosem emlegetett, esetleg el is felejtett verset – nem nehéz, a rovatnak hála mindig akkor kerülnek elő, amikor nem is számítok rájuk –, és arra jöttem rá, hogy a legbanálisabb szerelmes négysoros is adhat teljesen mást most, néhány szerelemmel a hátam mögött. Éppenséggel mondhatnék szakítást is, de a lényegen az sem változtatna. Akadnak dolgok, amikhez meg kell érnünk, és ha fel is merül bennünk, hogy mi elég érettek voltunk elsőre is, mégiscsak célszerű leellenőrizni ezt az állításunkat. Mert könnyen előfordulhat, hogy tévedtünk.

 

Ritoók Emma (1868 –  1945) költő, író, esztéta, műfordító. Szépirodalmi művei nem, azonban mind gondolkodó és műfordító munkássága jelentős. Csak 1895-ben, egy új törvény következtében nyílit lehetősége, nőtársaival egyetemben, középfokú tanulmányinak befejezésére. Ezután bölcsészetet tanult Budapesten, társai között voltak többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső és Reichard Piroska is.

 

Nagyváradon sétálgatva gyakran köszöntgették egymást Ady-val, akivel később jó kapcsolatot ápoltak – talán mert a költő nagyra becsülte édesapját. A háború után úgy látta, hogy a zsidóság anyagias szemlélete minden baj forrása, de Babits jótékony hatására újraértékelte ezt a véleményét. Az első világháború előtt korát meghaladva beszélt az egyedül élő, dolgozó nők problémáiról, és a Vasárnapi Kör alapító tagja volt. Később a forradalmi hangulat miatt, és az ellenforradalom következtében visszatért egyfajta neokonzervatív szemlélethez. A két világháború közt, talán mert nem talált kedvére való irodalmi kört, egyre inkább az őskonzervatívok körébe került. Elsőként fordított északi, skandináv írókat, például Bjørnstjerne Bjørnsont és Knut Hamsunt is.

 

Nem Ritoók Emma volt az első, és tagadhatatlanul nem is az utolsó, akit megihletett a lélek halhatatlansága, felfoghatatlan szabadsága. Örök problémánk forrása, hogy a lelkünk nem elválasztható a testünktől, és néha bizony eszünkbe jut az is, valóban ennyiből áll-e az élet? Eljárni munkába, ledolgozni a kötelezőt, hazajönni, főzni, számtalanszor enni, inni, fogat mosni, levetkőzni és felöltözni, majd aludni, ha eljön az ideje - tényleg ennyi lenne? Lelkünk szabadsága csak rajtunk múlik, mi engedjük szabadon, vagy kötjük gúzsba. Hogy megéljük vagy eltemetjük álmainkat, egyedül a mi döntésünk. Ennek tükrében feltehető ez a kérdés anélkül, hogy magunkat bírálnánk vele? 

 

Ritoók Emma: Lélek az időben

Lelkem, most elbocsátalak.
Legyen tied a végtelenség,
mint annyiszor . . .

Élő cellád burkába zárva,
senyvedve - a mindennap átka
poros pókhálóján át tested
a virradó percet, hogy tested
feledje börtön-hivatását,
az élet versenyző futását
és ráeszméltesd, hogy szabadnak
születtél - testet önmagadnak
magad teremtettél - nem átokul.
Remekbe szántad.. . Alkotó kezed
formát keres - már vonalat vezet. . .
Rossz anyagon elsíklott vésőd,
művészkezed hanyatlik - későn
döbbensz a tévedésre rá:
Már vérpatak hajtja szíved,
zilált húr minden szál ideg
s minden húr külön muzsikál.
Őrült kezében Stradivarremek
bomlottan így remeg.
Izomrost, görcsös hústömeg,
dolgozik vértől színesen,
élő vágy már a száj, a szem,
szivattyúz szivacsos tüdő .. .
Ne kérdd,
miért
lohol így mind? Csak az idő,
az óra, perc szolgálni jó - -
míg Te, az Örökkévaló
küldöttje várod nyugtalan
az Egy időt - most . . .

Most, lelkem, elbocsátalak . . .
Legyen tied a végtelenség
s várom, megtérsz-e újra? ...