Főkép

A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és számomra nemcsak a számtalan remek koncert miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert rengeteg új zenét ismertem meg általa. Ezért indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a WOMEX-en kapott demókról és lemezekről, illetve a később érkezett korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán párszámos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három albumot igyekszem bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinformációval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és akad néhány exportképes hazai zenekarunk és előadónk, illetve időnként külföldi kollégáik is fellépnek nálunk, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szólóturnék is – hogy ez elsősorban az anyagi helyzetből vagy más okokból fakad, azt mindenki döntse el maga. Egy azonban biztos: rengeteg megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Kepa Junkera & Sorginak: Maletak (CD)

 

Amikor a borítékból előkerült a fura alakú lemez, arra gondoltam, hogy a tervező megérdemli a fizetését, mert sikerül egyetlen ötlettel olyat alkotnia, ami azonnal kiemelkedik a megjelenő újdonságok tengeréből. A nagyobbacska képeslap méret egyrészt kihívás elé állítja a gyűjtőt, miszerint ezt hogyan fogja elhelyezni a többi CD közé, másrészt a borítófotó azonnal magához vonja a tekintetét és egy darabig biztosan nem engedi el. Az állatfejeket viselő emberi alakok, a különféle kézidobok és persze a számos, a harmonika tárolására alkalmas bőrönd kellőképpen szokatlan látvány, amit csak még jobban kiemel a fekete háttér. Ezzel persze még nincs vége a meglepetéseknek, hiszen a fólia eltávolítása után tíz képeslapot kínál zenehallgatás közbeni élményt – kirakósként funkcionálnak. A tetszetős booklet mindezek után már csak ráadás.

 

A lényeget természetesen ezúttal is a zene jelenti, amelyet a trikitixa, vagyis a baszk harmonika mestere, Kepa Junkera prezentál számunkra. A muzsikus 1988 óta jelentet meg lemezeket, és az idei albuma több szempontból is különlegesnek számít a szememben. Részben a hölgyekből álló Sorginak együttes közreműködésének köszönhetően. Nevükkel ellentétben semmi boszorkányosságot nem művelnek, csak énekelnek és változatos ütőhangszerekkel kísérik a harmonikát.

 

A Maletak (baszk szó, jelentése kb. bőrönd) névre keresztelt korong gyakorlatilag zenei leképezése mindannak az élménynek, amelyet Kepa Junkera hangszertartója átélt az Ibériai-félsziget körbekoncertezése közben. Az emlékek felidézésében rengeteg zenész segít, amitől egyfajta fesztiválhangulat uralkodik el a lemezen, de simán nevezhetem örömzenélésnek is. Sajnálatos módon számunkra a nevek többsége nem sokat mond, a számokat hallgatva azonban úgy vélem, sem véletlenül pont ők kerültek fel a közreműködők listájára, legyen szó énekesről vagy teszem azt gitárosról.

 

Mindezek után az okoz problémát számomra, hogy mégis mit emeljek ki a tizenhét dal közül, lévén mindegyik egyedi. Azért a „Pottokak” mellett nem lehet szó nélkül elmenni, elvégre nem mindennapi, ahogyan a flamenco gitár és a baszk harmonika egymás alá játszik. Vagy ott van az „Arrano Fandangoa”, ami valóban nem más, mint egy feszes fandango – és kifejezetten gazdag a hangszerelése. Harmadik legyen mondjuk az „Errauts Bihotza” köszönhetően a fülbemászó dallamának, a hegedű és a harmonika egyszerűségre törekvő közösködésének, nem beszélve az egyenrangúságról.

 

Kinek ajánlom: a baszk és a spanyol zene kedvelőinek, valamint a harmonika rajongóinak, mivel Kepa Junkera legalább annyira mestere a hangszernek, mint Kimmo Pohjonen.

2016-ban megjelent album (Fol Música)

Kepa Junkera weboldala: https://kepajunkera.eus/

 

 

 

Krauka: Óðinn (CD)

 

A Timinn tifar EP kapcsán már írtam a dán Krauka együttesről, de mivel a WOMEX-en több lemezükből kaptam, ideje volt egy évekkel korábbi, egészen pontosan 2009-es nagylemezükbe belehallgatnom. Érdekes módon ez picit más, mint az EP, bár természetesen az olyan védjegyek, mint mondjuk Guðjón Rúdolf Guðmundsson énekes hangja és stílusa nem változott. Azért vannak eltérések, és nem csak arra gondolok, hogy itt még csak négyen voltak, hanem például a „Disadans” című szerzeményre, amely erősen kilóg a viking hangulatból, és sokkal inkább páneurópainak tűnik.

 

Aztán ott van a „Ró”, ami megint más, mint amit eddig hallottam tőlük – a CD-t olvasgatva kiderült, hogy ez bizony egy hagyományos svéd dal, ami közel áll az együtteshez, de azért érezhetően más szellemben fogant. Ráadásul az említett két nótánál a hangszerelés gazdagabb, mint a rájuk jellemző, viszonylag kevés zeneszerszámmal operáló megközelítés.

 

A basszusgitáros Søren Koldsen-Zederkof egy interjúban azt mondta, hogy mivel azt senki nem tudja, hogy milyen volt az ősi viking zene, ezért kénytelenek a régészeti leletek és a rajzok/leírások alapján saját kezűleg készített hangszerekkel mai viking zenét játszani. Ezzel a kijelentéssel egyetértek, és csak annyival egészítem ki, hogy a Krauka elképzelése szerint ez egy változatos, a régmúltra erősen támaszkodó (hitvilág, hagyományok, stb.) zenét jelent. Mindezek után egyszer jó lenne őket már élőben látni.

 

Kinek ajánlom: északi hangulatot árasztó, a mitológiára támaszkodó viking zene, szóval mindenkinek tetszeni fog, aki szereti Skandináviát és az ottani muzsikát.

2009-ben megjelent lemez (szerzői).

Bővebben az együttes weboldalán: https://www.facebook.com/krauka

 

 

Az eheti harmadik lemezről túlságosan terjedelmes írás született, így az külön cikkben kerül publikálásra pár napon belül.