Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 3.

A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, megismert muzsikának köszönhetően. Ezért indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a WOMEX-en kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán párszámos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk és előadónk, illetve időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szólóturnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Krauka: Tíminn tifar (CD)

 

Amikor a Womex egyik standjánál megkérdezték tőlem, hogy szeretem-e a viking zenét, gondolkodás nélkül igent mondtam, miközben a Tyr szélfútta metálja járt az eszemben. Amikor aztán elindítottam a dán Krauka együttes hatszámos EP-jét a lejátszómban, alaposan meglepődtem. A sajtófotón marcona autószerelőknek álcázott férfiak ugyanis tényleg viking zenét játszanak abban az értelemben, hogy részben olyan hangszereket használnak, amelyeket a régészek rekonstruáltak a korabeli sírleletek alapján. Mindezt kiegészítik basszusgitárral és modern dobfelszereléssel (ettől lesz rockos a produkció) – majd az egészet nyakon öntik a sagák és eddák hangulatával. Egy biztos: nincs élő ember, aki képes lenne megcáfolni zenéjük autentikusságát, az északi fjordokhoz idomuló dallamok egyszerűségének erejét.

 

A 2015 januárjában megjelent korong hallatán nem a viharos hullámokat hasító sárkányhajók, vagy a hasadó pajzsok, a roppanó dárdák és csonttörő bárdok jutottak az eszembe, hanem a fjordok, a gleccserek, a felhőlepte fenyőerdők, a földművesek, a halászok – egyszóval a hétköznapok pillanatai, melyek között ünnepi éppúgy előfordul, mint humoros vagy szomorú. A kétkezi munkában elfáradt férfiak este a tűz körül önfeledt zenéléssel múlatják az időt, és ez időnként saga skandálásba torkollik – lásd a „Dreptu” című szerzemény videóját, ahol a megtermett énekes, Guðjón Guðmundsson néha inkább felolvas, mint énekel. Guðmundsson egyébként nem csak külsőre fura figura, a hangja időnként – kivált a pincemély regiszterekben – hátborzongatóan szólal meg, amit pedig a címadó nótában művel (Tíminn tifar), az önmagához képest is bámulatos. A másik különlegességet a régi hangszerek okozzák zavarba ejtő hangzásukkal. Komolyan mondom, hogy gyakran emlékeztetnem kellett magam: nem rockzenekart, hanem folkegyüttest hallgatok. Egy biztos, a 15 éve létező Krauka viking folk-rockja bármely viking emléknapon vagy rockfesztiválon kötelező látványosság lehet.

 

Kinek ajánlom: A viking-, pagan, és rockzene kedvelőinek, valamint az északi (nordic) hangulatot előnyben részesítőknek

2015-ben megjelent hatszámos EP

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.krauka.dk/

 

 

 

Soviet Suprem: L’Internationale (CD)

 

Bizonyára sokan vannak, akik szerint a Szovjetunió emlékével nem ildomos viccelődni – de vannak, akik ezt másként gondolják. Közéjük tartozik R.wan és Toma Feterman, akik azzal a gondolattal játszanak el, hogy mi lett volna, ha a rock’n’roll helyett szláv dallamok formálják Európa nyugati felének zenéjét. A közös ötletelés eredménye a Soviet Suprem, egy roppant fura zenét játszó együttes, ahol teljes mértékben felhasználják a korszak felidézésében rejlő lehetőségeket – kezdve a tagok neveivel (Sylvester Staline és John Lénine), folytatva a ruházatukkal, és befejezve a számcímekkel. Mindezek után kicsit meglepett, hogy nemcsak szláv népzenét játszanak, hanem a szovjet esztrádot keverik a francia sanzonokkal, a szláv melódiákat a balkáni ritmusokkal, a rézfúvósokat az elektronikával.

 

Az összhatás enyhén szólva is zavarba ejtő – ahogy a sokféle stílus keveredik –, de végül összeáll valami egyedivé – csak ehhez szerintem kell némi idő, mire az ember füle ráhangolódik a zenére. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy jóval „sűrűbb” muzsikáról van szó, mint amit mondjuk a Russkaja produkál. Minden kétkedésem dacára az orosz, szerb, görög és még ki tudja honnan származó dallamok meglepően jól összeférnek az elektronikus alapokkal, a helyenként felbukkanó rappeléssel. Nehéz helyzetben vagyok, amikor ki akarok emelni számokat a lemezről, mert az tényleg egyenletes színvonalú, de azért a „Rongrakatikatong” kezdése, vagy a „Ruiné comme Athènes” görög motívuma, és persze a „Rideau de fer” éri a pénzt. Igazából azt sajnálom csak, hogy élőben nem tudom megnézni ezt a franciásan szemtelen produkciót, így maradnak a videóklipek.

 

Kinek ajánlom: Az esztrád, az orosz és a balkáni dallamok kedvelőinek.

A L’Internationale című album az együttes első, 2014-ben megjelent nagylemeze

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.sovietsuprem.com/

 

 

 

Note Lithuania: Folk / World 2015 (CD)

 

Újabb válogatáslemez, amely nem egyetlen kiadó kínálatából szemezget, hanem az adott ország – ebben az esetben Litvánia – teljes palettájából, s teszi mindezt egy állami intézmény, a Music Information Centre Lithuania égisze alatt. Úgy tűnik, más nemzetek fontosnak tartják saját zenei kultúrájuk ebben a formában történő népszerűsítését, kíváncsi vagyok, nálunk mikor lesz hasonló kiadvány.

 

A lemez címéből adódóan a felvételek többsége hagyományos népzene, annak is inkább a merengős/meditálós változatából.  Mindenképpen elismerést érdemel ez a fajta megközelítés, hiszen ily módon biztosítja a múlt és a jelen kapcsolatát, és a litvánok esetében a múlt tényleg messzire nyúlik vissza az időben. Azért nem hiányoznak a modernebb megközelítések sem, mint például az ethnojazz vagy a fúziós zene, de említhetem a Rasa Rasa zavarba ejtő produkcióját, a női kórus és a rockegyüttes párosítását. Az érdekes kísérletek közé tartozik az In albedo triója, akik más egyebek mellett folk-jazz-dub ötvözettel szórakoztatják a hallgatókat.

 

Kedvenceim közé tartozik Solo Cissokho és Indrė Jurgelevičiūtė közösen előadott szerzeménye, aminek különlegessége a szenegáli kora és a litván kanklės hangszer együttes használata – a „Damma - Gervė” című szerzeményben egyszerre van ott Afrika és Európa. A kilenctagú Ritingo pedig a női énekesek ötletes megszólalásával lopta be magát a szívembe.

 

Kinek ajánlom: Akik kíváncsiak a kortárs litván nép- és világzenére.

16 számos válogatás, kifejezetten a 2015-ös Womexre összeállítva.

Bővebben az intézmény weboldalán: www.mic.lt